Budapest II.

Teltek hát a napok, hetek és sikeredett jól érezni magam Pesten.
Nem volt honvágyam, sose szokott lenni. Talán a tudatosság okozhatja ezt: eldöntöm, mit szeretnék, hol élnék és mikor ott vagyok élvezem, hogy sikerült.
Nem vágyom vissza oda, amit elhagytam.
A családot - barátokat ezentúl is el tudom érni, rajtuk kívül mi az az igazán pótolhatatlan dolog, amit nem tudsz magaddal vinni?
Nem vagyok egy ingósághalmozó ember, a tárgyaknak nem sok értéke van a szememben, hisz mindig lehet belőlük venni másikat.
Elkezdtem notóriusan függetleníteni magam mindentől, amennyire csak lehetett: ha már egyedül futom a harcom a világgal szemben, akkor ne akadályozza ezt semmilyen mütyür.

A család..hát eltartott nekik egy ideig, míg feldolgozták a szitut, apámmal úgy fél évig nem is beszéltünk: nem állt velem szóba.
Anyámmal, öcséimmel telefonáltunk, tartottuk a kapcsolatot.
Lehet nem tűnik úgy az eddigiekből, de családcentrikus ember vagyok, viszont hiszem, hogy néha önzőnek kell lennem, ha akarok valamit az élettől.
Nem könnyű, de az elhatározás, az elhatározás :)

November közepén az albim tulaja viszont rájött a tutira: adhat nekem sokkal drágább szobát is, hisz jönnek-mennek a tanítványok.
Így sikeredett neki 3-4 lépésben elérnie azt, hogy már havi 50ezer Ft legyen a szobám bérleti díja.
Ok, menet közben lecseréltem az elsőt egy nagyobbra, de akkor se érte meg a dolog: továbbra is a halál faszán laktam és a belvárosban egy ennél jobban felszerelt, szebb albi is található, ráadásul kevesebbért.

Keresgélni is kezdtem és felhívtam egy számot. Mondta a leány, hogy lenne egy kiadó szoba, berendezett, hipergyors a nyet, ő lakik a másik szobában, plusz van egy Mirája, aki egy perzsa ragadozó.
Örültem.
Ekkoriban fogalmazódott meg bennem az az elv, hogy ha lehetőség van rá, szeretnék olyan kecóban lakni, ahol van legalább egy lány.
Nem, nem undok, mocskos, csúnya hátsó szándék vezérelt (na de ki mondta, hogy rossz az? :)), csak kevés embert ismertem Pesten, egy lakótárslány pedig hozhatja a barátnőit napozni (erkély se árt, ha van az álomalbiban), valamint a következő két kép közül számomra az utóbbi volt szimpatikusabb:

- kora reggel, kicsit (vagy piszkosul) másnaposan kibotorkálsz a konyháig és keresed a megváltó üveges csemege uborkát, hogy le tudd inni róla a levet húzóra.
Ekkor egy szőrös, kicsit lábszagú, hozzád hasonló állapotban lévő srác büfög egyet a konyhaasztal másik végén.

- kora reggel, kicsit (vagy piszkosul) másnaposan kibotorkálsz a konyháig és keresed a megváltó üveges csemege uborkát, hogy le tudd inni róla a levet húzóra.
Ekkor egy fiatal, kicsit kócos hajú lány pizsamában mosolyog rajtad, mert vicces vagy a hajnali kóma idején.

El is mentem kivenni az szobát, de a kerület számát nem mondta a leányzó.
Annyit adott ukázba, hogy a Klinikáknál szálljak le a metróról, ott egy cba, forduljak be magamnak jobbra és 50-60 méter a Losonci tér. Ott vár, a 9. szám alatt.
Tudtam én, hogy ez a nyócker közepe? Hat nem, nem tudtam. :)
Persze az már gyanús volt, mikor a helyszínen kiszúrtam, hogy az az 50-60 méteres utca a Szigony névre hallgat, mert épp Ganxsta Zolee zenélt a fülesembe és a szám szövegében ez hangzott el:

’Baross utca – Szigony utca sarka, kínai büfé: kibaszott jó kaja, még több pia. Mellém parkol Ogly G verdája: Szevasz, haver! – ez aztán a kibaszott nagydarab gengszter...’

Én meg csak ott kamillázok naivan, bakker meghalok! November elején járt az idő, este hét lehetett és gyűltek az arcok, melyek jakut prémvadász-szerű emberekhez tartoztak.
De én csávó vagyok!
Ez a lány is itt lakik, nem lehet ez a környék olyan rossz!
Végül is kivettem és tetszett a lakás.
7. emelet, Mira is aranyos volt, kb. hat éves szobacica és ha anyja hazament hétvégére, én etettem meg a dögöt.
Ez egyszerűnek hangzik, de nem volt az.
Kiöntöttem a kaját tálkájába, ő ezt végignézte, majd leült a jobb bokám mellé, bámult rám és nyávogott. Nem tudtam, mi baja, a dobozra az volt írva: whiskas. Talán derogál a tv-ben látott kaját enni? Egy 15 perc alatt rájöttem, hogy csak akkor hajlandó nagysága megenni a vacsorát, ha beledugom először az ujjam és megkeverem azt kissé.
Utána, másnap arra ébredtem, hogy bejött a szobámba, leült a székembe, ami épp egy vonalban volt a fejemmel és engem néz, mereven.
Többre nem emlékszem, szerintem epilepsziás rohamom lehetett az ijedtség miatt. Nagyon meg tudok ijedni, olyankor kiabálok, sikítok és amit ilyenkor kell.
De utána bátran összeszedem a levert virágcserepeket : )

A suli, a tanítás jól ment.
Igazából sose tanultam, hogyan kell tanítani. Mikor leülök valakivel matekozni, akkor lényegében csak az ösztöneimre hagyatkozom.
Szerencsére volt két nagyon jó matektanárom, egyik általános hetedikben vette át az osztályt és ez azt hiszem, megváltoztatta az életem.
Hatodik félévkor még bukásra álltam, de hetedikben már csupa ötösöm volt és otthon nem is kellett tanulnom, az órán megértettem és megjegyeztem a szabályokat, módszereket. Saját bőrömön tapasztaltam hát, mennyit jelent a tanár hozzáállása és ebből sokat építkeztem én is. Középsulis tanáromra is szeretettel gondolok vissza, néha be is ugrom hozzá, ha arra járok :)

Szóval egy-egy ilyen órán a téma adott.
Azzal nyilván nem lehet az embernek gondja, amit el kell magyaráznia: a korrepetálás nem erről szól.
A cél az, hogy az illető, aki fizet az óráért megértse az anyagot és olyan dolgozatot, zh-t, vizsgát írjon, amilyet szeretne.
Zsigerből dolgozom, ahogy megyünk előre a feladatokkal minél hamarabb próbálok ráérezni arra, mi okoz nehézséget a delikvensnek.
Vannak jól bevált csapásirányok, ami tízből kilencszer be szokott jönni. Logaritmust pl. mindenki utálja, szóval az óra elején be szoktam hozni egy példát, amiben ez előfordul és figyelem az apró jeleket, reakciókat.
Egy idő után hamar le lehet vágni ezekből, merre is kell haladnom, milyen képleteket, szabályokat kell kihangsúlyozni.

Kedvencem ezek közül egy bizonyítási eljárás, a teljes indukció.
Három lépésből áll a dolog, elsős főiskolások, egyetemisták szoktak megkeresni ezzel.
Az első két lépés még érthető, a harmadik tud trükkös lenni.
Itt van egy levezetés, hat-hét sor.
Nagyon sokszor megesett, hogy a harmadik lépést nem teljesen értette a diák, de nem kérdezett rá, a szemöldökén viszont észre lehetett venni a problémát.
Nem állított meg, ok megyünk tovább. Én viszont itt már tudom azt, amit ő még nem tud.
Ő azt hiszi, abban bízik, hogy a következő sorban majd valami olyat mondok, ami helyre billenti a világ rendjét és minden ok lesz.
De ez nem így van: csak még jobban megzavarodik, mikor leírom a képletet.
Figyelek és látom, gombóc formálódik a torkában, amiből két percen belül kérdés lesz, mert végképp el fog veszni a kimaradt lépcsőfokok közt, amint meglátja az ötödik lépést.
Megtörténik a következő sor, közben persze kommentálom, mit is tettem.
Ő eldönti, felteszi a kérdést, amit már az első szemöldökráncolásnál meg kellett volna tennie.
Most kényelmetlenül érzi magát, hisz az ő drága ideje megy.
Tudom, ha befejeztem a mondatom, kijön belőle a gombóc, de ekkor rafinált vagyok és még az előtt megválaszolom a kérdését, mielőtt kinyitná a száját.
Sakk matt.
Meglepődve mosolyog:

- Honnan tudtad, hogy épp ezt nem értem?
- Tudod, az évek és a rutin... :)

Ezt a képességet menet közben sikerült majdhogynem tökélyre fejlesztenem és az élet számtalan területén nagyon jó szolgálatot tett, nehéz helyzetekben sikerült ellavírozni úgy, hogy senkinek se essen baja.
Plusz rohadt jól jön, ha tanítanom kell valakit, neadjisten saját magam készítem fel a vizsgáimra.
A saját gondolkodásom ismerem a legjobban, szóval jól meg tudom magamnak magyarázni pl. a vektoranalízist. Kicsit skizofrén érzés, de eddig igazam van: egy kivételével minden tárgyam meglett az első évemben :)

Na de 2005. novemberénél tartottunk, a nyolcba költöztem és oktattam, mintha muszáj lenne.
Ok, muszáj is volt, ebből éltem. :)
Van azért ennek az életnek is hátulütője. Az nem kifejezetten zavart, hogy hol reggel, hol este, hol hétfőn, hol vasárnap kellett elmennem vadidegen címekre, a gond a rendszertelenség lett.
Egyik nap reggeltől estig volt tíz órám, másik nap semmi.
Erre így elég nehéz építeni, kicsit olyan, mint a kutya vacsorája. Persze, ha van az embernek elég tanítványa, akkor minden ok, de sajnos ezt sose lehet biztosra venni.

Egyik csoporttársam, Szilvi pl. egy végtelenül aranyos lány, örökmozgó, tipikusan az a fajta, aki két percig nehezen ül meg a fenekén.
Nagyon jó barátok lettünk, a barátja nem is melózott messze a rezidenciámtól.
Egy decemberi estén, még karácsony előtt lehettünk, valamikor december 10. körül, péntek este hétre volt hozzám hivatalos.
Aznapra nem is volt már más tanítványom, vele pedig az idő nagyobb fele úgyis hülyeséggel telik, persze majd matekozunk is.
Szóval nyugodtan vártam, alkottam némi bundás kenyeret is (mert az már nagyon ment :)) és 18.55-kor iszonyatos dörömbölésre lettem figyelmes.
A bejárati ajtó felől jött.
Hetediken laktunk, Szilvi mindig fel szokott csengetni ha ideér én beengedem, lift és megérkezik.
De most nem így történt, hanem falfehéren szaladt be a konyhába, mikor meglepetten ajtót nyitottam neki.

- Csukd be, csukd be!!!!

Kb. száz métert szaladt szegény magassarkúban, mert egy romantikus lelkű fiatalember az egyik sarkon leszólította és mikor próbálta lerázni, követni kezdte, egész a lépcsőházunkig jött utána.
Szegény lány nagyon megijedt, persze én is kiakadtam.
Másnap reggel hívtam is a tulajt, ahogy tudok költözöm innen. Utána soha, egy ismerősöm se jött abba az albérletbe.

Na de Szilvi Eiffel torony magasságú vérnyomásával már nem volt alkalmas matekozásra, de nem is erőltettem.
Barátja 21.00-ig dolgozott, meg volt dumálva, akkor érte jön és hazakocsikáznak.
Én pedig aznap jártam már az ötödik kerületben, egy kedves nebulóm utolsó alkalommal hívott magához: aznap jött ki a sikeres elővizsgáról, szóval megköszönte és kaptam egy üveg jégert.
Elővettem a hűtőből és nem utasította vissza.
Befáradtunk a szobába és kérdezgetni kezdtem, milyen volt a napja, mit csinált délután?

- Jaj, ne is mondd! Tudod, van most ez az akció a pannonnál, hogy ha pl. egy pár két ugyanolyan készüléket vásárol, előfizetéssel, akkor nagyon kedvezőek a tarifák és stb.
- Igen, igen. Hallottam róla.
- Ott voltunk ma kb. három órát és próbáltunk megkötni egy szerződést. Hallod, három órát piszmogtak vele, pedig minden feltételnek megfeleltünk és már a telefonok is kezünkben voltak. Ez a bambula Peti nem bírta volna megsürgetni őket, vagy valami, szóval ismersz...karakán voltam és hisztiztem egy sort,  mint egy menstruáló-terhes-klimaxos nő :D
- És, mi lett a vége, megkaptátok?
- Igen, igen itt is van a teló nálam.
- Na, akkor grat. és tessék: feles.
Viszont nem láttam még azt a készüléket, csak a tv-ben. Megmutatod?

Ekkor előveszi és bekapcsolja.
Majd sokkot kap.
Rázkódik, sír és arcába temeti a kezét, egyre hangosabban ismételgeti: Hogy teheti meg így? Ez annyira nem fair, ez annyira nem fair!!!!

Férfiember ilyenkor zavartan próbál rájönni, melyik mondatával tehetett ekkora rosszat? Sehogy se tudtam rájönni, megsimogattam hát a vállát és kérdeztem, mi a baj?
Kezembe nyomja a telót, üdvözlő üzenet:

Hozzám jössz feleségül?

Csak annyit bírtam kinyögni: hát, most nagyon nem nekem kéne itt ülnöm... :)

Összeraktuk ám:
Míg Szilvi karakánkodott és kiakasztotta a pultos csajt, az ő szíve csücske fogta a lány szép, új mobilját és beleírta ezt az üdvözlőüzenetet, majd vissza rakta az asztalra a telefont.
Lefekvéskor a srác kikapcsolta volna, majd kuncogva várja  a reggelt.
Akkor Szilvi felébred, bekapcsolja, meglepődik és már ágyban is lesznek, szóval minden adott. :)
Csak arra nem számított, hogy a lány mielőtt eljön hozzám, ki fogja kapcsolni azt, én meg bekapcsoltatom vele.

Szilvi szerint ezt persze nem lehet ennyiben hagyni.
Mikor jött érte a srác, vmi indokkal én is beszálltam hátra és elvittek egy darabon. Közben szóval tartottam a srácot, Szilvi pedig elkérte a fiú telóját, hadd állítsa be ugyanolyanra a hátteret, mint amilyen az övén van és mutatta is neki a wallpapernek kiszemelt, közös képet.
Peti semmit se gyanított.
Másnap reggel izgul, vár, sasolja a csajt, alszik-e még.
De Szilvi az igazak álmát alussza, a pasas nem bírja tovább, gondolja akkor nyomogatom kicsit a telómat, míg ő álmodik.
De a mobil ki van kapcsolva.
Bekapcs. és üdvözlő üzenet: IGEN!
Szemöldök összehúz, a lányra néz, aki kukucskál ki a paplan alól, mosolyog és elkapja a vőlegénye nyakát: többé nem ereszti.

Ma három gyereket nevelnek, két fiút és a legkisebb kislány. :)