Akkor még nem volt ez a válság, mint manapság és nem is özönlöttek az emberek Angliába, illetve nyugatra. Szóval nem azért indultam útnak, mert itthon olyan szar lett volna: jól elvoltam Pesten a magántanárkodással, engem teljesen más mozgatott.
Szerettem volna úgy élni, mint azok a kalandor alkatú magányos farkas típusú férfiak, kiket izgalmas filmekben lát az ember.
Tudod, az a fajta, komolyabb tervek nélkül, hétről hétre él és ha úgy támad kedve, hát tovább áll; csak élvezi a mindennapokat.
Kíváncsi voltam, milyen lehet az ilyen és egyáltalán működhet-e ez a valóságban.
Egyedül éltem, szóval barátokon kívül nem kötött semmi Pesthez.
Na meg ez volt a másik mozgatórugó: annyira gyökértelenül akartam élni, amennyire ez csak lehetséges.
Így alakult ki az ötlet: fél évig dolgozom majd az egyik országban, fél évig a másikban és így tovább. Ha megunom, majd letelepszem valahol.
Valamiért ez a gondolat nekem nagyon tetszett, vesztenivalóm se nagyon volt: max nem jön össze és hazajövök, tanítványok akkor is lesznek.
Nézelődtem a neten, kerestem az infókat, merre lenne a legjobb elindulni. Angolul úgy ahogy megértettem magam, ezért gondoltam Londonra.
De az már akkor is tele volt lengyellel és terjengtek a pletykák: egyre nehezebb ott munkát találni.
Ekkor előbukkan egy cikk ezzel a címmel: akarsz a csatornák partján sétálni, angolul beszélni és élvezni a liberális légkört? Gyere Amszterdamba!!
Micsodaa? Amszterdamban lehet angollal is boldogulni?
Elkezdtem sokat olvasni Hollandiáról és tényleg: mindenki beszélni angol.
Akkor nyitották meg előttünk a munkaerőpiacot, szóval még hely is tuti hogy van.
Fél év tervezgetés után jött el a nagy pillanat: 2007. november 3-n elhagytam Magyarországot.
Életemben először mentem külföldre, de olyan hülyén, hogy azt mai fejjel nem csinálnám meg újra. :)
274 euró volt a zsebemben, ami szűken kb. egy hónapra elég kint. Ha ügyes vagy. Ha nem, akkor egy hétre se.
Busszal mentem, 23 óra volt az út.
Szállásom se volt előre lefixálva, csupán egy számot sikerült kinyomoznom: egy magyar srác, aki Botond tud vmi helyet, ahol lehet aludni.
Ha Amsterdamba értem, hívjam fel.
Miért így vágtam bele? Már nem is tudom, nagyon menni akartam már és nem érdekelt, mi lesz: legfeljebb kint töltök pár hetet, megnézem mi folyik arra és ha nem sikerül megmaradnom, hazajövök és jön a vizsgaidőszak.
A pesti albimat decemberre is kifizettem, szóval ezzel nem volt gond.
Legrosszabb esetben is nyaraltam egyet. Akkor és ott ez értelmes gondolatnak tűnt. :)
Szóval megérkeztem, a vasútállomásról hívtam a megadott számot. Mondta, vegyek egy jegyet Haarlemig, szálljak fel a vonatra és 15 perc az út.
Ha ott vagyok, csörögjek megint.
Én nem tudtam, mi az a Haarlem. Gondoltam egy kerülete Amszterdamnak, mint Pestnek Angyalföld vagy ilyesmi.
Akkor kezdtem furán nézni, mikor ment a vonat és ment a vonat és már szántóföldeket láttam.
Hát hová megyünk már?
15 perc azért nem egy nagy idő, mégis örökkévalóságnak tűnt. Este hét körül, életed első egész napos buszútja után, hulla fáradtan egy vadidegen országban, amit cseppet se ismersz minden relatív.
De nagyon tetszett a dolog, izgalmas volt. :)
Jöttek is értem aztán az állomásra és betettek Botond embereinek a szállására. Neki festőcége volt, 3-4 hétre hozott ki magyar srácokat és egy, általa is bérelt házban alakított ki nekik egy lakrészt.
Volt benne egy nagyobb szoba, konyha, fürdő és hatalmas kert. Ez Hollandiában nagy szó, akinek kertje van már nagy ember.
Alföld méretű az ország és 17 millió lakosa van. Egyszerűen alig van hely építkezni, ezért minden telek csak akkora, amekkora kell hogy legyen.
Ezzel együtt azt a helyet úgy hívtuk: büdöstanya. 100 évesnél is régebbi volt a ház és kb. 50 éve nem cseréltek benne nyílászárókat vagy ilyesmiket.
Egerek is jöttek mentek, évek óta férfiak, fiatal fiúk használták ideiglenes szállásra, szóval minden volt, csak tipp-topp nem.
De 100 euróért ott maradhattam novemberre, aztán pedig majd lesz valami.
Hárman laktunk ott: két melós srác és én. Célomnak teljesen megfelelt, szóval kijelölt matracomon hamar el is aludtam.
Másnap szombatra ébredtem és elindultam várost nézni.
Szerelem első sétára. :) Haarlem. 2,54-től lélegzetbizbaszoló :)
Haarlem egy Szeged méretű település, a belváros szélén laktunk, ami nem változott 500 éve.
Az utcaszerkezet, sok nevezetes épület abból a korból van. Sehol egy kátyú, minden tiszta és rendezett.
Az első zebra mellett egy röpke hét percet töltöttem, csak nem akart zöldre váltani. Ekkor jött egy kolléga és megnyomta a lámpaoszlopon lévő gombot: 20 másodpercre rá ta-dámm: zöld.
Nem, kicsit se éreztem hülyén magam :)
Találtam egy netezőt is (otthon nem volt se gép, se internet) és beírtam a google-be: job, Amsterdam.
Kidobott 24855248 db találatot, ekkor szűkítettem kicsit: cleaning job, Amsterdam.
Gondoltam ha angolul csak makogok, akkor takarítós melóra talán felvesznek. Az nem is nehéz, nyelvet is tudom tanulni közben, jó lenne.
Az első találat volt az Elegance hotel service, el is küldtem nekik az önéletrajzom, elérhetőségeimet stb.
Ez egy munkaközvetítő cég, hotelekbe küld ki. Hétfő reggel hívtak is: csütörtökön, reggel 10-kor legyen az irodájukban, Amsterdamban.
Ez gyorsan ment, igen :)
Meg is jelentem a helyen, el se késtem, mert már korán reggel bementem a városba.
Leültetett a holland ember és a ’Good morning’ után nem tudtam, hogy is folytassam, csak kitört belőlem egy mosolygás. Ő törte meg a csendet:
- Szóval munkát keresel?
- Yes!!!! – ezt nagyon tudtam mondani.
- Ok, van sofi számod?
- Az mi az?
- Holland adószám. Az az első lépés, a nélkül nem vállalhatsz munkát. A helyi APEH-ben adnak, menj el. Ha megvan, gyere vissza és a reptéren fogsz dolgozni a Sheraton hotelben, honlapjukat majd nézd meg. Az első munkahely
Szükséged lesz egy holland bankszámlára is, én az Abn amrót ajánlom, jó bank: nyiss náluk egy számlát. Ja és van fekete cipőd? Mást mindent adunk, de cipőnk nincs.
Első körben ennyi, csörögj rám, vagy írj emilt, ha van valami!
Kijöttem az irodából a szakadó esőbe és nem akartam elhinni: ez ilyen könnyen összejön?
Megkerestem azt az apeh dolgot, fél óra alatt elintézték a sofi számot is.
Másnap visszamentem Thijs-hez és adott egy 6 hónapra szóló szerződést.
A meló az volt, hogy reggel 8-ra bementem a hotelbe, kaptam 18-20 szobát, amit puccba kellett vágni. Ágyazás, porszívózás, fürdőszoba, ilyenek.
Nagyjából négyre végzel és heti 5-6 napot kell menni. Adnak enni is délben, volt szép svéd asztal.
Nettó 1200 euróért /hó? Naná :)
A megélhetés amúgy nem lenne sokkal több, mint itthon, ha az utazás és az albérlet nem dobná meg.
Havi bérlet 100 euró körül van és még csak nem is jó mindenre, a büdöstanyát pedig decembertől megörököltem én, mert a két festősrácot Botond hazaküldte: télen nincs meló.
Persze nagyon örültem, hogy enyém a kecó, még ha lepukkant is. Meló után hazamentem csinosítgatni, tisztába tenni: vettem egy egérfogót és egy hét alatt kiirtottam egy családot, minden reggel találtam egy egeret a csapdában.
Kitettem őket a kertbe, a macskák pedig megették. Hollandiában népszokás a macska, minden házban van legalább egy.
Viszont az albiért 450-et kért tőlem Boti. Ok, ez nem volt rossz ár, egy garzon általában 600 eurónál kezdődik a városban, csak egy ugye eléggé le volt pukkanva, örült, ha télre kivettem tőle ennyiért: tavasszal megint lehet festeni, akkor hoz új embereket, de addig úgyis üresen állt volna.
Kaja pedig annyi, mint itthon, 100 euróból simán ki tudtam hozni. vagyis 650-700 euróba került az életem és kerestem 500-zal többet.
Persze örültem, mint majom a banánnak.
Elkezdődött a betanulási időszak, majd az egyik reggeli meetingen ilyet szól a főnök: gyerekek, a nyolcadik emelet a hétre tabu: ott alszik Celine Dion és nyugalmat követel, szóval senki se mehet arra!
Gondoltam magamban ok, megoldom valahogy, hogy ne zavarjam szegényt :)
A munka amúgy nem volt könnyű, de fárasztó volt. rohansz egész nap, mindennek tökéletesnek kell lennie: egy öt csillagos szálloda volt ez.
Gyönyörű és luxuskörnyezet, valami 2-300 euró egy szoba/éj.
Teltek hát a hetek, ilyen apróságokat pedig okosban kellett megoldani, mint bankszámlanyitás. Ahhoz ugyanis bejelentett lakcím kell.
Ez pedig Hollandiában mocskos drága albit követel, vagy szerencsét, mert ritka, hogy a tulaj belemenjen ebbe.
Az országban, ahol a saját kertedben álló gesztenyefát nem vághatod csak úgy meg, hanem először be kell menni a városházára, bejelenteni a terved, nos ott sok dolog körülményes tud lenni.
Ezzel a fa dologgal kapcsolatban az volt a sztori, hogy a szomszéd szólt: nyessük meg a fánkat, mert nem jut be hozzá a napfény.
Szóltam Botinak, nevetni kezdett: pár éve én is gondoltam ilyesmire, bementem a városházára és ők meghirdették a tervet a helyi lapban: ezt és ezt a fát meg akarják kurtítani. Két hétig ez kering és ha valaki beszól, hogy a-a! Az én rigóm ott fészkel, akkor nem engedik meg, hogy metsz.
Ilyen alapon, ha beregisztrál az ember egy lakcímre, akkor olyan jogai lesznek, hogy fel se merülne bennem.
Pl. a szerződés lejártáig nem tehet ki a tulaj a saját ingatlanából akkor se, ha egy fillér lakbért se fizetek max. úgy, hogy felajánl egy ugyanolyan kondíciójú, másik albit, ahova cuccolni tudsz.
Na szóval a bank ilyen címet kért. Ekkor gondoltam azt, hogy vége az álomnak, itt fogok elakadni.
Filóztam pár napig, mit lehet tenni, bementem egy másik fiókba is, ott is kérdezősködtem, mi a megoldás?
Végül kiderült, az is elég, ha hozok egy levelet vagy ilyesmit, amin a nevem és a címem rajta van.
Ekkor villant fel az a bizonyos lámpa a fejem fölött: bementem Thijshez, hogy nyomtass már nekem egy papírt, amin rajta van a személyim fénymásolata, a nevem és a haarlemi címem, meg hogy nektek dolgozom.
Kinyomtatta, aláírta, pecsételte, telefonszámát is ráírta, hogy bátran hívja fel a bank, ha akarja.
Aznap volt is bankszámlám, jöhetett rá a della : )
December közepén jött is, én pedig elkezdtem unni magam: nem sok embert ismertem ott és szerettem volna valami társaságot.
Persze melóhelyen ismerkedtünk és minden nap egy élmény volt. Odajött pl. a zimbabwei kolléga, hogy elkérheti-e a stofzuiger-em? 5 perc és hozza is.
- Csak nyugodtan barátom, de mi az a stofzuiger? (kiejtve még jobb: sztoffszákher).
- Hát a hoover.
- Nem vagyunk előrébb.. : )
Ekkor vállamra teszi a kezét, szemembe néz és ilyen hangot ad ki: zs, zs, zs.
Így tanultam meg, hogy a porszívó hollandul stofzuiger, angolul hoover.
De én otthonra szerettem volna egy lakótársat. Szeretek egyedül lenni, de hajlamos vagyok a depresszióra és karácsonykor, szülinapomon (dec. 31.) nem akartam egyedül lenni.
Na meg a lakbért se lenne rossz felezni, szal hirdetni kezdtem a hollandiai magyar közösségben az opciót: ódon, régies kecóba keresek szobatársat, kaució nincs és stb... (fenti képek ehhez a hirdetéshez készültek)
Írt is egy Klári, azonnal jönne.
Nevettem egyet: ok, ennyire csak nem lesz szép ez az álom :)
De Klári egy irtó csinos lány, 22 éves és nagyon kell neki egy hely: holland pasiját hagyja ott épp és menne már bárhova.
Így lett ő a szobatársam.
Január elején beköltözött és munkát is keresett, mert Hollandia másik csücskéből utazott ide.
Mondjuk majdnem visszament, mert olyan volt a kecó, de látta volna, mikor én érkeztem!
Szóltam hát ismét Thijsnek: itt ez a lány.
Másnap dolgoztam, 9-kor megjelenik Thijs és Klári a szobában, ahol épp ágyazok. A lányon munkaruha, arcán mosoly, én pedig akkor már be is taníthattam.
Thijs elsétált, Klári pedig leült az asztalhoz és amit a vendég ott hagyott zsemlét elkezdte megvajazni magának.
Jól kijöttünk és ő is ügyesen belejött a melóba, tavasszal már mindketten egyenesben voltunk, elkezdtünk félre is teszegetni.
Január-februárban még én fizettem a kecót, de utána március-áprilisban ő és így mindenkinek jó volt.
Menet közben mindketten átkeveredtünk egy másik hotelbe, aminek a neve Etap volt, ma már Ibis budget, de ugyanaz a hely. második
2 csillagos, egyszerű valami, a Sheraton után felüdülésnek tűnt.
Igaz, ott 33-35 szobát kellett csinálni egy nap, de sokkal könnyebb meló volt.
Főnökönk pedig Abdalla névre hallgató, kb. 35 éves szénfekete férfi.
Bennem persze semmi előítélet nincs senkivel szemben, különösen nem olyan tulajdonság alapján, amiről nem tehet.
Az a fajta kicsi fiú voltam, aki a suliban az osztály peremvidékén téblábol, szóval nem a legnépszerűbb srác a réten. Téren, na. Az, akit jó szívatni és kinevetni és stb.
Minden társaságban van ilyen, én hát tudom milyen az, ha azért basztatnak, amiről nem tehetek.
Így én képtelen vagyok erre.
Na meg épp azért mentem külföldre, hogy idegen kultúrákkal találkozhassak.
Ez az ember pedig Szudánból jött, még 1998-ban.
Akkor ott polgárháború dúlt, az iszlamisták harcoltak a demokratákkal és ez utóbbiak vesztettek.
Én pedig szívből utálom az elnyomó rendszereket, diktatúrákat és minden tiszteletem a szabadságharcosoké.
Most pedig ott állt velem szemben egy igazi.
Kértem, meséljen miket élt át és hát mesélt is, de horrorra most nem térek ki.
Egyébként egy nagyon kedves, vidám manust kell elképzelni, aki Hágából ingázott minden nap.
45 perc az út vonattal, végül is nincs olyan messze (pesti bkv után még mindig lightos útnak hangzott).
Meg is hívott magához, látogassuk meg.
Mikor beléptem az ajtón, hát megilletődtem.
Kint, az utcán még Hollandiában jártunk, de a lakásban Szudán fogadott: oroszlánbőrök a falon, onnan hozatott bútorok, szőnyegek, hatalmas vízipipa a szoba közepén, a tv-ben pedig burkába öltözött nők mondták a híreket.
Emberünk első kérdése volt: mit hozhat?
Mi, magyarok ugye udvariasságból azt mondjuk ilyenkor: nem kérek semmit, köszi.
Hollandiában ez a legnagyobb sértés, hisz ezek szerint neked, a vendégnek szar a házigazda söre, szódája vagy csipsze (direkt írom így, mert utálom a csipszet :)).
Szóval valamit fogyasztani kell, kértem hát egy kávét.
Abdalla hozta is azt a kávét, amit szerintem soha többé nem fogok inni, mert az is Szudánból volt és valami embertelen finom.
Elterült a fotelszerű izéjében, megragadta a vízipipa csutoráját és bugyborékoltatni kezdte a vizet.
Nagy mosoly és
- Most meséljetek ti! Honnan is jöttetek?
- Hungary.
- Hungary, Hungary...hol van az, Európa?
- Igen, Ausztria mellett, így beugrik?
- Nem. Várj, mi a fővárosotok?
- Budapest.
- Miii??? Nem, Budapest az nem Hungary. Az Megyer.
Kiderült, mikor menekülniük kellett, akkor három ország fogadta be őket: Anglia, Hollandia és a mi szép hazánk.
Sok barátja Londonban él, sok Hollandiában és sokan Debrecenbe kerültek, a menekülttáborba.
Mondom tudom, ott nőttem fel.
Onnantól kezdve aranyéletünk volt, hisz ő nagyon szereti Megyert. Megyer az ő nyelvükben, de asszem úgy általában is az arab nyelvekben Magyarország neve.
Vagyis bakancslistán egy szép kövér pipát lehet tenni az érdekes, messziről jött emberekkel való ismerkedés rubrikába :D
A hetek szépen teltek és nagyjából rendben is volt minden: Amsterdamot felfedeztem magamnak, egy csodálatos város.
Haarlem még jobb, mert olyan, mint a főváros, csak nincs az a nagy nyüzsi, sokkal élhetőbb, legalábbis számomra.
Pesten is ebből lett elegem, hogy túl nagy. Szép, szép és rengeteg jó oldala van, de ez egyértelműen negatívum.
Hollandiában is megéltem ezt és nem is akarok már világvárosban élni.
Na de március elején rámír az én Kálmán haverom Debrecenből, hogy mi a kép?
Mondtam minden fasza.
Az tuti, mert Ottó is kijönne, segítünk neki?
Ottó az ő gyerekkori legjobb barátja, szegről végről ismertem én is.
Ok, jöjjék.
Én akkoriban már tudtam, hogy a május közepén lejáró szerződésem nem hosszabbítom meg, hanem fél év után elhagyom Hollandiát: tartom magam a tervhez.
Klári nem gondolkodott ilyesmiben, ő maradni akart, ami persze teljesen érthető volt: volt biztos állása, jött a fizu és a jó idő, a lakással is megbarátkozott.
Vettünk bele virágokat és terítőt, ilyesmi dolgokat, amire egy 25 éves pasi magától nem gondol. Vagy csak fejletlen volt akkoriban a lakberendezőkém.
Mondjuk most, ebben az albiban sincs virágom, de tervben van, hogy beszerzek egy párat.
Na szóval azt mondtam Ottónak, hogy jöjjön, lakjon itt, az én helyemen.
Illetve április elején akart jönni és 6 hétig hárman laktunk a kecóban, utána én koccoltam.
Benne volt.
Ugyanezt előadtam Thijsnek is, hogy a szerződésem végéig a srácot betanítom és utána dolgozna a helyemen. Nem veszekedett, csak sajnálta, hogy lelépek.
Így laktunk a végén hármasban és próbáltam ki a füvet Ottóval. Ő akkor már 8 éve használta itthon és parázott a rendőröktől.
Mondta is, ahogy begurul a busz, első dolga lesz leszállni róla, második hogy teker egy spanglit.
Így is lett, illetve a pályaudvaron már egy előre megtekert jointtal vártam.
Lehet így is kapni a coffee shopokban, ahol addig nem is jártam, mert nem érdekeltek a drogok.
Ott ugye legality van és nem is drága a cucc. Szívhat az ember a nyílt utcán is, nem problem.
Ezt onnan tudom biztosan, hogy később odamentem két posztoló rendőrhöz, kezemben az égő jointtal:
- Jó napot kívánok, kérdésem lehet?
- Hát, lehet.
- Turista vagyok, most vettem ezt a cigit ott, a sarki fűszeresnél a terv pedig az, hogy ezt szívogatva nézem meg a várost. Ezt szabad, vagy nem legális, szóval mi a szabály?
- Nézze, elvileg az utcán nem szabad ilyet fogyasztani, de senkit se érdekel. Vagyis Welcome in Amsterdam!
Megérkezett hát Ottó ugyanolyan 23 óra busz után, mint anno én is és ott vártam a kijáratnál.
Megtaláltuk egymást, meg volt viselve, de tartotta magát.
Naná, hisz bemutattam neki Klárit is azonnal és utána mondta el: már fasza kivolt, de örült, mikor meglátott. Az pedig határozottan feldobta a kedvét, hogy egy csajt is hoztam. :)
Hazamentünk és ledobta a cuccait, amit szereztem neki, azt pedig a kertben betesztelte. A harmadik slukk után megszólalt, hogy engem itt fognak eltemetni, ez a mennyország!! :)
Elmondása szerint sokkal jobb a cucc, mint itthon, de ezt én nem tudom megerősíteni: itthon még sose szívtam.
Addig ott se. Sőt, cigizni se cigiztem soha, szóval azt se tudtam, hogyan tüdőzzem le a füstöt.
Ottónak is szereztünk aztán sofi számot, bankszámlát, fekete cipőt ás ami kellett, aztán a következő héten már jött is velünk melózni.
Május közepén lejárt a szerződésem, elbúcsúztam mindenkitől és hazajöttem, Pestre.
Ez a fél év életem addigi legjobb fél éve volt.
Kimentem a semmire, hogy majd lesz valami és sok szerencse, őrült lavírozások közt, de csak elértem mindent, amit szerettem volna, de még többet is.
Angolba is elég jól belejöttem, megtanultam hogy kell puccos szállodákban jól és gyorsan melózni (első időkben még 15-17 percig ágyaztam egy franciaágyat, a végén elég volt 7 perc is. Thijs 4 perces idejét soha nem fogom megközelíteni, de szerintem nem is akarom :)) és ez a tudás megalapozta azt, amit igazán szerettem volna kezdeni magammal, hisz szállodai meló minden országban van.
Megismertem sok érdekes embert és volt egy menekülő útvonalam: bármi is történik a jövőben, Thijs visszavár.
Segítettem két embernek is új életet kezdeni és mai napig jóban vagyunk velük. Később még lesz szó róluk, nem lövöm le a poént.
Gondolkodtam hát, hogy merre tovább?
Úgy döntöttem, a nyarat tengerparton, pálmafák és bikinis csajok közt akarom tölteni: megcéloztam Görögországot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése