Sarti 1.0

Fél év Hollandia után hazajöttem hát.

Több okom is volt rá, egyik a suli: aktív hallgatói státuszom volt ugyanis Óbudán.

Az őszi félév elszállt, mert Amszterdamba mentem, így vizsgázni nyilván nem tudtam. Tavasszal viszont nem lettem passzív, hanem felvettem minden olyan tárgyat, aminél nem volt kötelező bejárni az előadásokra. Levelezős voltam, szóval kicsit lazábban vették ezt a dolgot.

Februárban, a tárgyfelvételnél már láttam, hogy haza fogok tudni jönni május végén – június elején, ha más nem, csak a tárgyakat lerendezni és nem megy teljesen kukába az évem.

Akkor nem tudtam még pontosan, mi lesz a terv nyárra, akkoriban nem gondolkodtam pár hónapnál tovább előre.

És ezt rettenetesen élveztem :)

Kitaláltam egy filozófiát, ami azt hiszem, be is jött. Ez arról szól, hogy egyrészt amit teszek, ami döntést hozok, bármilyen fura is legyen az, vagy érthetetlen, az csak az én életemre, az én külön bejáratú fenekemre van hatással (ez speciel azóta megdőlt, de pozitív értelemben).

Mást nem vonok be ebbe, így ha valami balul sülne el, akkor csak én szívom meg. Önző sem vagyok, ha sikerül megoldani valami izgalmast és valakit ez érdekel, szívesen megosztom vele.

Nagyon szerettem tágas mozgásteret hagyni az eseményeknek, hadd történjenek meg úgy, hogy csak akkor avatkozom közbe, ha muszáj.

Kicsit külső szemlélőként néztem a saját sorsom, de azért kontroll alatt tartva a dolgokat.

Szeretem a természettudományokat és megfigyelni egyes jelenségeket (mégiscsak bennem volt mindig is, hogy egyszer fizikus leszek. Addig is művelem az én saját módomon, nem előfeltétele ennek a diploma), de arra is kíváncsi voltam, hol vannak a határaim: mi az, amit még meg tudok oldani és mi az, amit már nem.

Statisztikában alapfogalom a Gauss görbe, vagy haranggörbe.

Általában akkor találkozik ezzel a laikus, ha az IQ-ról olvas, annak a társadalomban való megoszlása is ezt követi.

Ez azt mondja úgy nagy általánosságban, hogy a végletek bekövetkezésének a valószínűsége csekély.

Kevés ember IQ-ja nagyon magas, de ugyanígy csak kevés ember intelligenciahányadosa nagyon alacsony (bármennyire is nem így érezzük sokszor :)).

Azt figyeltem meg, ez az életre is igaz.

Annak esélye, hogy egy adott szituáció, aminek több lehetséges kimenetele is van sosem a végletek felé fejeződik be.

Arra gondolok, hogy ha x-féle módon végződhet egy történet, amik közül az egyik megoldás számomra nagyon kedvező, de mások nagyon kedvezőtlenek, akkor ezek bekövetkezésének a valószínűsége egyaránt nagyon kicsi.

Innen vezettem le egyik kedvenc mondásomat: sosem a legszarabb verzió jön be.

A legjobb se túl gyakori, de lényeg, hogy ha hagyom kicsit az eseményeket a maguk medrében haladni, akkor jó eséllyel alapból nem fogom nagyon megszívni.

Ebből már következett az, hogy ha megtervezek egy ugrást, valami mást, újat, amit eddig még sose tettem, akkor azt úgy kell tenni, hogy a legrosszabb kimenetel még tűréshatáromon belül legyen, vagyis a minimum elvárás teljesüljön.

A fenti elv szerint ennél úgyis jobb sül majd ki, na meg ha ügyesen rásegítek, akkor még jobb.

Lehet, hogy ez perverziónak tűnik, de hát a fizikusok nem teljesen komplettek. Pláne nem azok, akik elméleti fizikával, kozmológiával akarnak foglalkozni :)

Van egy másik elméletem is, ez pedig arról szól, hogy hogy célszerű más emberek közt élni és elérni azt, amit szeretnél.

Két út közül választhatsz: vagy ésszel csinálod, vagy erővel.

Ha erővel nyomod le az akaratod a környezeted torkán, akkor annak az az lesz a következménye, hogy egyrészt hamar eljutsz A-ból B-be, de menet közben egy, vagy több embernek a tyúkszemére lépsz. Olyan vagy, mint kis elefánt a porcelánboltban: ő az erősebb, de mire kiér a fényre összetört egy csomó értékes dolgot.

Hiszem, hogy a komfortérzet egyik fő összetevője a társasággal való harmónia, hogy érezd azt, beillessz abba a közösségbe, ami befogad, vagy akár amit magad köré gyűjtöttél.

Ha erőből mész előre, akkor törsz – zúzol: megsérted ezt a harmóniát, a többiek elkezdenek susmogni rólad a hátad mögött, kritizálnak, ebből pedig az elfogadottság csökkenése következik: előbb – utóbb kinéznek maguk közül.

Ezzel szemben a másik út az, ha ésszel játszol.

Ez több energiát követel és tovább is tart, míg célt érsz. Olyan kis elefánt vagy, aki óvatosan tipeg ki a porcelánboltból az Andrássy útra.

Nem tört össze semmit és elérte, amit szeretett volna, plusz bármikor visszamehet abba a üzletbe.

Az emberek is valahogy úgy működnek, mint a porcelánok: ha nem töröd össze őket, szépek maradnak, de ha zúzol, utána már ragasztgathatod, sose lesz ugyanaz.

Ekkor a kapcsolatok nem sérülnek, nem bántasz magad körül senkit és susmogni kezdenek rólad, igen, de pozitív dolgokat: rendes vagy, olyan valaki, akivel jó dolog közeli kapcsolatban lenni.

Ez egyrészt melengeti az érző ember szívét, másrészt hatalmas potenciált jelent a jövőre nézve, hisz akármi vár rád, ha segítségre lenne szükséged, fordulhatsz a többiekhez.

Szerintem ez az igazi 2in1 :)

Így hát én mindig ésszel játszom.

Ennek a gondolatmenetnek lesz bizonyítása a következő történet (meg még egy pár, mert sokszor igazolta ezt az élet).

2008.

Életem legjobb éve. (Ok, az idei eddig übereli :))

Év elején kezdtem helyre állni (ahogy az általam ismert leggusztustalanabb mondás tartja: összeálltak a dolgok, mint a gecis bugyi :)) anyagilag és mindenhogy, ez pedig minden hónapban csak egyre jobb lett.

Május közepén hazajöttem egy busszal és kivettem egy szobát Angyalföldön.

Egy kedves lány volt a tulaj, aki szintén ott lakott és megértette, hogy csak egy hónapra kellett albi: június közepén tova is libbenek. Ezt kifizettem és négy hétig élveztem Pestet.

Jól esett így, rövid időre hazajönni, épp annyit és akkor töltöttem Pesten, mikor az a legjobb: végigjártam az összes strandot, mikor kedvem szottyant megálltam egy hentesnél és kértem egy szál főtt kolbászt kenyérrel, mustárral, egy pofa sörrel...a holland konyha után ez hatalmas élmény volt.

Na de levizsgáztam és igényeltem egy útlevelet.

Addig nem volt ilyenem, mert Hollandiában elég a személyi is, így nem csináltattam.

Menet közben viszont utánanéztem a dolgoknak és kitartottam a görög nyár terve mellett.

Fejembe vettem, hogy olyat akarok átélni, ami Hollandiában nincs, ez pedig a pálmafa, 38 fok és a rendes kaja, na meg Görögország sok minden mást is adhat az embernek.

Azt nem kell elfelejteni, 2008. júniusát írjuk: ekkor még a világválság nem tört ki, az csak ősszel fog elkezdődni.

Az EU növekedett, teljes boldogság és nyugalom honolt a fejlett világban: azt tettél, amit csak akartál.

Neten kerestem az infókat, hova érdemes menni Görögországon belül?

Elég hamar kilukadtam Sarti nevénél.

Sarti

Ez egy kicsi, alig ezer fős halászfalu a Chalkidiki félszigeten, Thesszalonikitől 120 km-re.

Az ország északi részén található és valószínűleg sose vetődnék arra, ha száz évvel az alapítás után nem épül ott ki egy olyan utaztatási kultúra, ami közép – kelet európai turistákra állt rá. De kiépült és ennek eredményeképp, a gyönyörű, eldugott kis öbölben található falut minden nyáron hetente 5-6000 nyaraló keresi fel.

Jellemzően csehek, görögök és magyarok.

Olyan szinten van ez így, hogy az éttermek menüje fenti három nyelven van elkészítve, a görög vendéglátók cseh, magyar szavakat – kifejezéseket tanulnak, hogy pénzt kereshessenek.

Mindez egy olyan helyen van, amit legvadabb álmaimban álmodtam magamnak, el is döntöttem hát: én ide akarok menni!

Így is lett, de busszal mentem: ez átmegy Szerbián, Macedónián (érdekesség: a görögök szerint Makedónia az ő hazájuk északi része, minek fővárosa Thesszaloniki, amit még Nagy Sándor alapított (pontosabban egyik tábornokának a feleségét hívták így). Ők Macedóniát, az országot Szkopjének nevezik és kiakadnak, ha nem így mondod).

Van egy olyan jogszabály, vagy megegyezés -nem tudom mi a helyes titulus-  hazánk és a volt Jugoszlávia utódországai között, hogy magyarként vízum nélkül, érvényes útlevéllel bátran utazgathatok náluk.

Vízum nem kellett hát, csak az útlevél. De ez hat hét alatt lett kész: július elejéig várhattam.

Nagyon nem bántam, amúgy is szerettem volna egy ilyen okmányt, na meg addig is elmentem a Balatonra.

Sose jártam még ott, most pedig gondoltam, megnézem magamnak Keszthelyt.

Így is lett, két hetet töltöttem ott, nagyon szép hely.

Van ott egy strand, ami ingyen van, ha keszthelyi lakos vagy.

Ezt olvastam a neten és hát én szeretek rosszalkodni, az olyan jó :)

Bementem a suli tanulmányi osztályára és bejelentettem: elhagytam a diákom, kérek egy ideiglenest.

Kérdés nélkül adtak, előtte a neptunban átírtam a címem Keszthely, Kossuth utca 4. – re.

Most miért, Kossuth utca minden településen van, nem?

Meg is kaptam a papírt, nem sokkal később megjelentem a strand pénztáránál, mondtam én itt lakom és szeretnék ingyen bejárni minden nap.

Kértek egy papírt erről, odaadtam. Kicsit furán néztek, de megkaptam a belépőm.

Persze nem csak a strandon lógtam, felfedeztem a várost is és gyönyörű.

Megtaláltam a Kossuth utcát is, nevettem is a táblára: ugye, hogy minden városban van egy ilyen? Hihi.

A 4. számnál megértettem, miért néztek rám furán: az a polgármesteri hivatal :)

Tanulság: ha hazudsz, hazudj jól!

A Balatonra minden évben elmondja a tv: kiváló a víz minősége, minden fasza vele.

Hát, nem tudom, lehet én vagyok kényes, de szerintem a Balaton gusztustalan.

A keszthelyi részen legalábbis belementem a vízbe és bokáig süppedtem az iszapba. Beletettem a kezem a vízbe csuklóig és nem láttam az ujjaimat.

Lehet én vagyok nagyigényű, de nem erre számítottam. Plusz rohadt hideg a víz, hogy inkább nem részletezem, mi történt a beépített hőmérőmmel (de a golyóim is visszaszálltak a veséim mellé).

Na mindegy, lehet csak én fogtam ki rossz időszakot.

Végül is megjött az útlevél és mehettem vissza Pestre, a Népligetből indult a busz.

Szegeden is megállt, itt felszállt pár idősb utas, az egyikőjük feltett egy fotelt a buszra: bedobatta a bőröndök közé, amit a sofőr se nagyon akart elhinni, én meg imádkoztam, csak nehogy mellém üljön!!!

De nem, mást boldogított a 19 órás úton.

Volt nekem tervem, hogy jutok el Sartira.

Thesszalonikiig elvisz a Eurolines menetrend szerinti járata, ott meg kell találnom a helyi buszokkal operáló buszpályaudvart és onnan megy tömegközlekedési eszköz Sartira: még négy óra, míg odaér.

Tehát mikor megérkezünk az Eurolines járat végére a feladatom annyi lesz, hogy megtaláljam a helyi buszállomást.

Térképen megkerestem még itthon, kinyomtattam és vittem magammal.

Utikönyvem is volt Görögországról, ez azt írta, hogy Thessaloniki egy 200 ezres város.

Gondoltam, az nem lehet olyan nagy, hisz szülővárosom is akkora és nem nagyon tévedtem még ott el.

Ebben a hitben szálltam le a buszról és elindultam magamnak előre: a térképem szerint ott volt a pályaudvar.

Menet közben próbáltam kérdezősködni azért, hátha megmondja a tutit valami helyi manus, de egy se beszélt angolt.

Kérdésemre, hogy busstation csak mutogattak a hátam mögött lévő Eurolines buszra.

Kösz, azt már láttam :)

Végül is meglett amit kerestem, lehetett olyan 300 méterre.

Vettem jegyet és vártam az indulást, maradt még két órám addig.

Cuccom letettem egy helyre és felmásztam egy magasabb épület tetejére, hogy nagyjából betájoljam magam, mégis mekkora ez a city.

Ez a kép fogadott:

Hát, ez se kétszázezres város...mint kiderült, nyomdahibás volt a könyvem és 1 200 000 ember él ott, ezért tűnt Budapest szerűnek a magasból :) Mondjuk, ha eltévedek, biztos nem röhögök így..

Lényeg a lényeg, úton voltam. Négy órával később pedig kifolyt a szemem, ezt láttam a buszból:

Este hat körül Sarti közepén voltam. Két utca választott el a gyönyörű tengerparttól, a türkizkék tengeren csillogó napfénytől, pálmafáktól.

A víztől karnyújtásnyira leültem a fenekemre és gyönyörködtem a tájban, a horizonton egy 2000 méteres hegy magasodott a felhők közé, vagyis minden tökéletes volt.

Az egyik tavernában vettem egy üveg retsinát (görög félédes, fehér bor) és jól éreztem magam.

Athos hegy

Tettem egy nagyobb sétát a fövenyen, 25-30 perc alatt megtaláltam a település határát, ahol sziklák ölelésében felállítottam a sátramat és lefeküdtem aludni.

A vadkemping Görögországban se teljesen legális, de ott nem szólnak érte.

Reggel a tenger morajlására ébredtem, hihetetlen kék volt az ég és míg elláttam csak a csodaszép természet vett körül.

Első reggel..

Imádom azt az érzést, mikor kiszakadhatok a civilizált világból kicsit és kívülről tekinthetek az egészre. Valahogy biztonságot és nyugalmat ad.

Na de nem csak ezért jöttünk: nézzünk körül, mi itt a szitu, lehet munkát találni?

Nyár végéig volt elég pénzem, a B terv az volt, hogy kiszállok a mókuskerékből és élvezem a szabadságom, pár hétig - augusztus végéig amolyan önkéntes száműzetésbe vonulok.

Vittem magammal pár matek es fizikakönyvet és teljesen vonzónak tűnt a gondolat, hogy a tengerparton fogok henyélni minden nap, olvasgatok és csak úgy, szerelemből természettudományokkal fogok foglalkozni.

Ez volt a B terv arra az esetre, ha nem lelek munkát Sartin.

Ébredés után besétáltam a faluba és megkerestem a Sithon travel irodáját.

Ez volt a legnagyobb utazási iroda a helyszínen: mindent és mindenkit ismert.

Recepción bemutatkoztam hát és nézett rám a dolgozó:

-          Melyik apartmanba jöttél? Mára nem is vártunk új vendéget.

-          Nem, én nem turista vagyok, hanem tegnap érkeztem ide Magyarországról, gondoltam keresek valami melót a nyárra. Rutinom van, kedvem is sok, szóval van valami ötletetek, merre induljak?

-          Hűűű, de miért most jöttél? A helyeket május végén, a szezon kezdetén szokták elfoglalni, nem is tudom, van-e még egyáltalán betöltetlen állás a faluban. De várj kicsit, telefonálok párat.

Addig ittam egy frappét, amire ott aztán rá is szoktam, mert brutáljó.

Jön is aztán Leó (amúgy magyar srác), hogy három opció van: egy búvárcucckölcsönző, egy jet-ski kölcsönző, illetve Taki tavernája keres embert.

Ha van még fél órám, akkor elkísér.

Hát, akadt fél órám.

Az első két hely aztán mégse engem keresett, így érkeztünk meg a Krionas tavernához.

Sarti valahogy így néz ki: adott egy kb. 3 km hosszú tengerpart.

Ez nagyjából egyenes, van benne egy kis ív, illetve két oldalról  egy-egy hegydúsabb szakasz övezi a kis öblöt.

A tengerparton kb. 60 darab étterem (taverna) sorakozik egymás mellett, melyek így vannak kitalálva:

Adott a part, ott állnak a napozóágyak, illetve a beach bár – minden tavernának van egy-egy.

A beach bárok után jön egy sétány, ezt a teraszok követik: 50-60 asztal áll egy-egy fedél alatt.

Alattuk járólap, a kilátás pedig ... hát na :)

A teraszok másik oldalát egy út zárja le, ami egyben a falu főutcája is.

Ennek a főutcának a másik felén épületek vannak: a tavernák konyhái.

A konyhák után jönnek a lakóházak, illetve mindenféle egyéb dolgok.

Na de itt van róla egy videó:

a videó igazából unalmas, de a mi tavernánk 7,11-nél látható :)

Krionas egy Thessalonikiből származó, többgenerációs vendéglátósdinasztia neve.

Apa, Taki eredetileg szakács. 1993-ban nyitott éttermet Sartin, azóta minden nyarat ott töltenek, év közben pedig Thessalonikiben élnek.

Felesége Irina, szintén konyhatündér.

Egy fiuk és egy lányuk van: Dimitris civilben fociedző és középsuliban tesitanár, nyaranta pincér és tud kicsit magyarul.

Húga Maria, ő a beach barban szokott pasizni, amúgy ő is pincérkedik.

Így hát Leó odavitt Takihoz. 175 cm magas, szikár, hatvanas évei elejét taposó, tipikus görög arcú ember, aki angolul nem nagyon ért csak úgy-ahogy.

Előadta a srác, mit szeretnék, Taki szeme pedig felcsillant: okok, maradjak!!

Épp akkor nyitottak ugyanis épp az ő szomszédságában egy magyar éttermet és az vitte a vendégeit, ez pedig őt idegesítette.

Mert milyen a magyar: Görögországban is lecsót enne paprikás krumplival...

Ezzel szemben Taki étterme igazi görög taverna volt, ahogy az illik: főként tengeri cuccokat kínáltunk, de a görög konyha minden nevezetes kajája, itala rendelhető volt az étlapról.

Na szóval Takinak épp nem volt magyar pincére és így én lettem az.

Tízkor nyitottak, mi 09.30-kor jelentünk meg az ajtóban. Ebből az lett, hogy már aznap melózhattam is.

Taki kérdezte még, hol lakom?

Mondtam: vadkemping. Leó csuklott egyet, ezt mégse fordítja le: kempingben vagyok a város másik felén.

Okok, akkor adnak szállást is.

Kivett Taki egy házat vagy hat szobával és minden szezonban ott alszanak a munkásai: rendszeresített egy szakácsot, két mosogatót, illetve egy cseh párt, ők Janisz és Michelle, szintén pincérek, illetve Michó a beach bárban aszalódott Mariaval.

Az egyik szoba az enyém lett és nem kért érte semmit, a havi fizu pedig 800 euró nettó + jatt.

Ez utóbbi átlag 10-15 euró/nap, minden műszak végén elosztottuk.

Szóval tetszett az ajánlat. :)

Az én szobám az emeleten volt

Elszaladtam hát a cuccomért, Janisz megmutatta a szobámat, majd mehettem vissza az újdonsült munkahelyemre.

Ott betanítottak és Janisz elmesélt mindent.

Cseh létére miért Janisz?  Eredetileg Jan, aminek csehül a beceneve Honza.

Mikor ezt Sartin elárulta, mindenki Hondának kezdte hívni, ezt pedig nem szerette, szóval Janiszra módosított.

Így nézett ki a dolog: minden nap reggel kilenckor meg kellett jelenni a helyszínen.

Kipakolás, előkészületek, stb.

10-kor nyit az étterem, akkortól fogadunk vendégeket.

Kettőtől ötig szieszta, ekkor szabadidőm van, azt csinálok, amit csak akarok, de időre jöjjek vissza.

Ötre visszatévedek, leveszek egy étlapot az asztalról és rábökök az egyik kajára, ami szimpatikus.

Nico, a szakács megfőzi nekem és Taki direkt megkövetelte, hogy mindent kóstoljak végig, így el tudom mondani a vendégnek melyik kaja milyen és miért jó (szidni persze nem ér: )).

Hat körül kezdődik a roham, kb. 22-23.00 óra magasságában csillapodnak a kedélyek.

Addigra kellően elfárad mindenki, Taki ekkor feláll a helyéről, megfordul és azt mondja: yella!

Ez azt jelenti, két asztalt toljunk össze, terítsünk meg magunknak és ő addig alkot valami tutit.

Becsattog a konyhába és olyan halat süt, hogy megőrülsz.

Éjfélig elfogyasztjuk, ekkor már bármit lehet inni, közben kidumáljuk a napi poénokat, majd ő elfárad aludni az asszonyával.

Dimitrisszel mi zárunk, iszogatunk még kicsit és fél 1 tájékán vége a napnak.

Mi, fiatalok ekkor még kocsmázunk egyet, három óra után pedig ágy.

Másnap ez kezdődik előlről.

Heti hét napon át.

Nyitás előtt

Nico, Janisz, Irina és Taki

az a fehér inges szorgos emberke a bal oldalon, hátul én vagyok

Taki itt már főzte a halat, Maria pedig a bal oldali hűtő mellett várta a csodát szoknyájában

Fárasztónak tűnhet, de nem az, mert tíztől kettőig kb. senki se jön ebédelni: tengerparton hever a jónép.

Néha betéved egy-egy éhező, de őt direkt jól esik kiszolgálni, legalább csinál az ember valamit.

Kettőkor mehetek sziesztázni. Első utam a száz méterre lévő kecóba visz, átöltözöm és szaladok be a tengerbe.

Egy órát úszkálok, jól érzem magam, majd veszek 3-4  sört a sarki közértben.

Apropó, a víz.

Én nem tudom, hogy csinálják, de olyan tiszta, mint a csapvíz. Nyakig belementem a tengerbe, de láttam a lábujjaimat.

A hullámokkal viszont vigyázni kell. Imádtam hullám fürdőzni: néha egy méteres hullámok jöttek, nyakig a vízben álltam és fel is vitt egy méter magasra, aztán vissza.

Mikor ki akartam jönni, hogy ez így már jó volt, akkor jöttek a gondok: térdig ért a víz, mikor hátat fordítottam a tengernek, már csak pár lépés választott el a saját közegemtől. Igen, de a tenger nem így gondolta és tarkón vert egy adag vízzel.

Beborultam a homokba, a víz lecibálta rólam a gatyát, hogy a térdemnél találtam meg, de menet közben nem tudtam, merre van a felfele: csak forogtam a saját tengelyem körül a térdig érő vízben.

Nagy nehezen talpra álltam, megfordulok és ekkor jött bele az arcomba a következő hullám sós víz.

Hanyatt vágódtam, de innen már sikerült kikászálódni a partra: a gatyámból otthon két kg homokot szedtem ki. :)

A falu mellett, kb. 250 méterre a tavernánktól van egy domb, olyan ötven méteres lehet, tetején pad.

Ott szoktam lazítani, sörözgetek, rágyújtok egy szivarra (ami akkoriban lett hobbimmá) és nevetek magamon: bakker, sikerült!!

itt ücsörögtem..

...és ezt láttam

Közben le is barnultam, erotikusan módon :)

Pont ilyen nyarat szerettem volna és megvan, 24 órámba se került. :)

Időre visszamentem a melóhelyre, kajáltam valami finomat és este már jól is esett kis munka, pörgés.

Jöttek is a magyarok, sokat poénkodtunk, a többséggel jól kijöttünk.

Közben Taki ilyen zenéket nyomatott:

Ela, ela!!

Este vacsi, mikor az öreg mindig mesélt valami érdekeset: vagy a hazájáról, vagy a tapasztalatairól, máskor gasztronómiáról, pl. ott tudtam meg, hogy az egyben sült halnak a legfinomabb része az arca: sokan undorodnak tőle, de kóstoljam csak meg!

És igaza van! :D

A vörös kagyló pedig természetes afrodiziákum, ezt tanúsíthatom.

Na nem mintha szükségem lett volna ilyesmire, de egyik este a szemetek megetettek velem egy nagy adagot.

Iszonyat finom mikor citromlével leöntöd és kicsit megsózod, de hogy utána nem tudsz hason fekve aludni, az ziher! : )

Nagy gasztroperverz vagyok, imádok ismeretlen kajákat kipróbálni. A elvem az, hogy ezt is szereti valaki, szóval nagyon rossz csak nem lehet.

A polip pl. iszonyat büdös, mikor fő. Valami embertelen.

Cserébe olyan az íze, mint a halízű gumimaci.

A kalamári (tintahal) viszont isteni, a muszaka is nagyon finom étel, szoktam is főzni.

Majd lesz egy bejegyzés, amiben a letesztelt kajákról mesélek majd. Kell majd egy külön írás a témáról, mert az anyag bőséges. :)

Szóval így teltek a napok Sartin, nagyon élveztem az egészet.

Janiszékkal összebarátkoztunk, nagyon jó fejek.

Akkoriban egyetemisták voltak, nyaranta ott keresték meg a tanévre szóló casht: 4000 euróval mentek haza szeptember közepén és a következő nyárig csak tanulniuk kellett.

Ez egyébként életmódnak se rossz: dolgozik az ember egy szezont, aztán csak jól érzi magát a következőig.

Vagy hazamegy tanulni, vagy stb.

Ez az ötlet lett a következő mániám: kitaláltam, évente fél évet melózom majd valahol, fél évet pedig utazgatok, vagy otthon leszek, vagy akármi.

Egyedül voltam, illetve vagyok is mindig: család, barátnő nem nagyon köt sehova. De üsse kő: ha egyszer leköt valahol egy lány, akkor majd ott ragadok.

Addig pedig meg tudtam ezt mind tenni.

Voltak persze kedvenc vendégeim is. Egyik nap egy 20 tagú cigány család tért be, a családfővel pedig összehaverkodtunk. Egy héten át minden nap nálunk ettek aztán, Taki veregette is a vállam (na meg dörzsölte a tenyerét :)).

Nem fűződik hozzájuk nagy sztori, csak emlékszem, hogy fél hét körül épp kólával töltöm fel a hűtőt, mikor megjelenik a családfő, Lajos és már messziről kiabál mikor meglát, kezet nyújt és a szokott asztalukhoz kísérem őket. Kellemes emlék.

Máskor egy háromtagú bagázs csinálta ugyanezt: két fiú (tesók) és egy lány.

Ivászat? Ez csak egy szimpla éjszaka :)

Ők zárásra jöttek vissza egy héten át minden este, mert mondtam nekik, nyugi: a söröket, töményeket el se zárjuk éjszakára, csak le vannak pakolva a konyha mellé és szabad ég alatt alszanak. Ilyen jó ott a közbiztonság. :)

Konyha, mellette a sok sör 

Igen ám, de mi megragadtunk egy rekeszt Amstelt, elsétáltunk vele a napágyakig és hajnalig iszogattunk.

2008. másról is emlékezetes év: olimpiát rendeztek azon a nyáron.

A vízilabdás srácok pedig Sydney és Athén után Pekingben mentek sorozatban harmadszor az aranyért.

És mit ád Isten, napközben mentek a meccsek, 10-12 óra körül.

Nálunk nem volt tv, de a szomszéd, magyar étteremben igen.

Mikor a döntőt játszottuk, akkor mondtam Takinak ne haragudj, ha kirúgsz, ezt akkor is átmegyek és megnézem.

Átlibbentem az ellenséghez és persze abszolút tele volt a hely, egy szem borsót se tudtál volna elgurítani a földön.

Ment a meccs és végigüvöltöttük, zengett a környék a magyaroktól. Nyertünk, a himnuszt vigyázzban hallgattuk meg, majd vigyorogva visszajöttem a helyemre.

Taki odajött és gratulált.

Nem csak a győzelemhez, hanem ahhoz is, hogy így tudunk szurkolni.

Aszongya: ilyet még nem láttam, pedig a sportot aztán mi se vetjük meg: tudod, mi találtuk fel az olimpiát. :)

Taki mesélt a görög helyzetről is, ami ma visszatekintve érdekes tud lenni.

Elmondta, hogy az átlag görög nagyon nem szeret adózni. Ő se jelentett be minket: csak a családtagjai dolgoztak ott papíron.

Volt olyan, hogy a sor elején dolgozó kolléga nem akart melózni, benyögte hát a főnöknek: a szomszéd faluban ellenőrök razziáznak, haverja leadta a drótot.

Ő is végigtelefonálta az összes taverna tulaját, ezért volt az, hogy egyik nap 11-kor rám szól Taki: Be a tengerbe! Most!!!

Mesélte, hogy az emberek életszínvonala évről évre süllyed: 2000-ben még a vendégek nagy része görög volt. Kivettek hat hét szabit és Sartin lógatták.

Azóta egyre kevesebbet jönnek, 2008-ban már csak egy hétre, tíz napra jöttek el.

Ezzel párhuzamosan érkeztek a csehek – magyarok.

Mondta is, itt előbb utóbb nagy baj lesz: kormányok is hazudoznak össze vissza, de egyik se különbözik a másiktól, csak a nevében.

Sajnos a próféta szólt belőle :(

Egyik nap, dél magasságában a frappémat szürcsölgettem unatkozva, mikor megjelent egy olyan 40 év körüli nő az éttermünk előtt, aki a magyar táblát böngészte.

Ekkor oda kellett lépnem hozzá hivatalból is, hogy segíthetek-e?

Beszélgetni kezdtünk, majd leült egy muszakára – rakott padlizsán, ami hasonlít a mi rakott krumplinkra, de ebben darált hús, paradicsom és cukkini, kígyóuborka is van.

Kiderült, ő is itt melózik, az egyik abc-ben eladó.

Szegedi amúgy és hozzám hasonló világjáró, de csak most kezdett bele, mert épp felnevelte a lányát: Ági akkor lett 18.

Férje nincs, lánya saját lábán áll, ő pedig elkezdett mászkálni.

Nagy görögmániás, évek óta visszajár, tudta már a nyelvet is.

Így hát sokszor találkoztunk, átmentem hozzá a sziesztámban, illetve ő is átjött hozzánk záráskor.

Sokszor maradtunk még 3-4-ig az étteremben és beszélgettünk, nagyon széles az érdeklődése.

Szóval jól esett, hogy van valaki, aki hasonló hozzám és meg is tud érteni.

Nem, nem történt köztünk semmi, barátok voltunk.

Eljött hát a szeptember közepe és zárt a falu.

Mi legyen most?

Erával együtt filóztunk ezen, ő se akart hazamenni, de ott se akart maradni a télre.

Egyik ilyen napozóágyon ücsörgés során jött fel valahogy Firenze.

Ő is művészetbuzi, nekem pedig az egyik kedvenc korom a reneszánsz: Leonardo, Michelangelo és a többiek időszaka.

Firenze pedig állítólag ma is úgy néz ki, mint akkoriban...