Amszterdam: III. turnus, vol 2.

Eljött ez a nap is, folytatom a történetem.

Visszatért a kedvem hozzá, pár napja random időpontokban azon kapom magam, hogy gondolkodom, miként fogalmaznám meg a következő részt.

Tudatalatti üzeneteit pedig komolyan kell venni, tehát itt vagyok. :)

2009. júniusában dobtuk el a szálat, mint Zoli haverom péntek esténként szokta a kanalat (ez a mondása, mikor kellően módosul a tudata: na, már megint jó messzire dobtam a kanalat!).

Minden szép volt és vidám: teljesen jó idő volt Amsterdamban, az első igazi nyaram töltöttem ott.

Nincs az a herefonnyasztó hőség, mint pl. idén itthon, hanem kellemes 25-26 fok szokott lenni.

Néha beborul és vizes lesz minden, de nem olyan gyakran mint az ember egy óceáni éghajlatú országtól várná: hetente maximum egyszer esett ez meg.

Nem is szeretem igazán azt a nagyon túlmeleget, jobban esnek a kellemes, simogató napok, nem kell hogy bundáskenyérnek érezzem magam.

Az életem sínen volt: munka, kecó, barátok és fanta. Minden adott volt és élveztem is piszkosul.

Rita nagyon jó barátom lett, ő 19 évesen a nővérét követte az egyik holland fővárosba (igen az egyik, mert kettő van: Hágában, ami Den Haag székel a kormány és az az államigazgatás központja, de Amsterdam a legnagyobb, leghíresebb holland város, ott is szoktak koronázni, így mindkettő fővárosi ranggal bír), aki három éve költözött ki, mert férjhez ment és ott kezdtek új életet.

Igaz, fél évre rá elváltak, de Zsófi még ott élt, ebben a studenthuisban.

A helyi tudományegyetemen tanult közgazdaságtant és nagyon jól ment neki.

Mellette a város szívében található egyik szórakozóhelyen volt pincérnő, minden csütörtök, péntek és szombat éjjel ott pörgött, mint egy búgócsiga.

Igen, heti három nap melóval keresett annyit, mint én egy hónap alatt: éjszakai meló sokkal jobban fizet és ki is tette, amit ki kellett, így busás volt a borravaló.

Ma Londonban él és újságíró egy üzleti élettel foglalkozó lapnál: megkomolyodott és lassan férjhez megy újra, ezúttal egy angol sráchoz.

Szóval a húga utána jött, mert az idősb tesó kiköltözött az albiból: aktuális pasijához cuccolt (aki egyben főnöke is volt és Pauló, egy eszméletlen vicces, portugál srác).

Rita oboázott, be iratkozott a konzervatóriumba, mert ott tanít a világ egyik legjobb oboistája.

Mellette a nővérével dolgozott minden hét második felében és ekkor csöppentem be az életébe én.

Addig csak a suli, a zene és a pénz keresése töltötte ki az életét, de újabban volt értelme kijönni a nappaliba, mert egy golyófejű srác is ott van és nagyon hülye humorán fuldokolva tud nevetni.

Sokat hülyültünk együtt és elmondása szerint a nagyapján kívül (aki 76 évesen leesett a cseresznyefáról betakarítás közben, az orvos pedig megígértette vele: többé nem tesz ilyet, nem mászik fára. Az öreg két hónappal később felkereste a dokit, aki emlékezett rá. Kezébe nyomott két kg meggyet: csak óvatosan drága főorvos úr, tegnap szedtem és közben egy-kettő bizony cigányútra szaladt!) én vagyok az egyetlen, aki sírósra tudja nevettetni.

Abban a hónapban egész éjszakákat átbeszélgettünk és nagyon megszerettük egymást.

Hasonló alkatok vagyunk és igaz ugyan, hogy az ellentétek vonzóak, de mélyebb szinten ez nem igaz: kell, hogy egy rugóra járjon az agyunk.

Mondják, férfi és nő közt nem lehet barátság, mert lehetetlen.

Mi ellenpélda vagyunk erre, mai napig működik a dolog és igaz, messze élünk egymástól, de manapság 1500 km már nem akadály.

Klári átvetődött május közepén Gerrit szobájába ugye.

Jól elvoltak egymással, bár a srác tipikus kocka volt, annak is a rosszabb verziója: reggel hatkor kelt, kifáradt a nappaliba és elkezdett játszani. Éjfélig elfogyasztott egy tálca sört, berúgott és lefeküdt aludni.

Minden egyes nap ezt csinálta. Egyetemista volt amúgy, de nemsoká kirúgták, mert nem járt be órákra.

Engem különösebben nem zavart, ilyen embert úgyse láttam még közvetlen közelről, illetve nem laktam vele, de nem is zavart sok vizet: jól elvolt a laptopjával és mindig volt otthon sör: nem rossz kombináció.

Mit evett rajta a lány?

Szerintem nem nehéz rájönni: ha lenyelte az undorát, akkor kapott egy életet, amiben élhet: Hollandiában tud dolgozni, nem kell hazamennie, a srác családja elég gazdag, ebből neki is csurran cseppen és majd, ha már összeszedte magát, akkor dobbanthat egy jobb verzióba.

Ő már csak egy ilyen lány, de hány ilyen mászkál az utcán?

Na ugye.

Nekem teljesen nyolc volt, mit csinál míg nem engem ver át.

Ő élete, legyen benne boldog, egyébként is azt szoktam mondani, mindenki tegye azt, ami jól esik neki egész addig, míg nem bánt valakit vagy valamit.

Különösen engem ne, mert akkor egy elmebeteg állattá válok. :)

A szobámban viszont egyedül laktam és fizetgettem a lakbért.

Akkoriban azon az álláspontom voltam, hogy minél több embert ismerek, annál jobb.

Ma már nem így van, de hát fiatalság, bolondság.

Persze én úgy gondoltam, hogy a minél több ember mindegyike jó fej és kedves, úgy tényleg nagyszerű, ha sokan vannak.

De az emberek nem ilyenek és ezt alaposan meg is tanultam. Ok, már akkor is felfoghattam volna ezt, hisz értek kellemetlen tapasztalatok, de akkor is hittem valamiféle alapvető jóindulatban.

Így esett, hogy arra gondoltam, keresek valakit magam mellé abba a szobába, egy szobatársat.

Felezzük a lakbért és miért ne?

Feladtam magyar oldalakon több hirdetést, hogy Amsterdam délkeleti csücskében fél szoba kiadó.

150 euró/hó, nincs kaució és segítek munkát is találni, ha arról van szó.

Jelentkeztek is és én egy Zita mellett döntöttem.

Két évvel idősebb, mint én és hasonló hippiérzés dobog a szívében, mint nekem.

Picológiával foglalkozik (ezt a szót sose tudtam leírni és direkt így szoktam ferdíteni, bocsánat) és ki akart ruccanni kicsit ebbe a liberális csodába.

Mint kiderült, a drogokkal sincs hadilábon, első dolgunk volt begombázni.

Na de először Pesten találkoztunk, mert ő zuglói.

Egy kocsmában várt, ahol már ki volt kérve a macifröccse (fehér bor és málnaszörp), amivel, mint jelenséggel én addig még sose találkoztam, ezért elfogott egy intenzív röhögőgörcs.

Elbeszélgettünk és kiderült, nagyon jó fej.

Rá egy hétre együtt repültünk vissza, de végül mégse költözött be hozzám, hanem egy külön szobát keresett magának.

Nem volt kedve kis helyen zsúfolódni, illetve félreértéseket is inkább elkerülte volna velem, amik éjjel bizony jó eséllyel megestek volna... :)

Kerestünk neki egy szobát és találtunk is nem messze, egy indiai nőnél, aki már nyugdíjasként szívogatta a vízipipáját, miközben az a jellegzetes, erős illat lengte körül.

Hamar megköttetett az üzlet és Zita beköltözött.

Másnap elintéztük a papírmunkát, elvittem az egyik hoteles melókat szervező céghez és munkát kapott az egyik étteremben a Marriottban.

Szerette, mert a város egyik legfelkapottabb helye volt és bizony híres emberkék is megjelentek arra olykor.

Közben heti három-négy estét nálunk töltött és marha jól éreztük magunkat.

Ottóék is át-átjöttek, sok alkoholos üveg gyűlt össze a spájzban pár hét alatt.

Amit még nem meséltem, hogy ez a kerülete a városnak nem más, mint a feketenegyed: szinte csak mi voltunk fehérek, míg tízemeletes panelokban laktunk. Ganzenhoef a neve, vagy Amsterdam Zuidoost

Semmi baj nem történt egyébként, tehát az ember fejében megfordul ugye, hogy fúúú, akkor ez biztos valami brutális kemény gettós környék lehet.

Nem.

Tiszta és rendezett, békés, dolgos emberek jönnek mennek fel s alá a házak közt és igaz, ápolják a saját kultúrájukat, de ez így van rendjén.

Nagy részük a régi holland gyarmatokról: Surinaméből és az Antillákról költözött át.

Suriname Brazília mellett fekszik, egy csepp ország, ahol az őserdőn és napsütésen kívül nem sok dolog van. Az Antillák pedig egy szigetcsoport Kuba alatt.

Mindkettő önálló állam ma már, de közben társult részei is a Holland Királyságnak, vagyis aki ott született ugyanúgy gondolkodás nélkül munkát vállalhat Amsterdamban, mint mondjuk én.

Nekem ezzel egyébként semmi gondom nem volt, mármint a feketenegyeddel: jobb alkaromra Snoop Dogg van tetoválva, a másikra Tupac.

Imádom a zenéjüket, bejön ez a stílus, szóval nekem körülbelül nem is remélt álom volt közéjük csöppenni.

Kiskoromban sok, hasonló környéken játszódó filmet láttam és szerettem, mint pl. a Juice, Soul plane és társai, most pedig majdnem, hogy valósággá vált.

Hasonszőrű berendezkedéssel bíró haverok irigyeltek is ezért :)

Ottó pedig nagy kedvvel jött át, mert ő maga is hip hop zenében utazik, szabadidejében underground zenészeknek, csapatoknak csinál alapokat.

Egyik nap, meló után gondoltam egyet és szétnéztem a környéken, mi minden van erre.

Találtam egy konditermet, ahova gondoltam, nem ártana lejárni: szoktam izmozni néha ilyen helyeken és akkor már rég nem volt szerencsém.

Beléptem és Tupac szólt a hangfalakból: ohóóó, ez a nekem való hely!!

Első edzés idején még nagy, hófehér szemgolyók meredtek rám: az összes srác fekete volt, ki oda járt, fehér embert eddig ott nem láttak.

Épp gondolkodni kezdtem, hogy lehet mégis jobb lenne lassan kihátrálni innen még mielőtt bele nem köt valaki a fehér ördögbe, de mikor levettem a pulcsim és előkerültek a tetoválások már nevettek: jól van, gyere csak beljebb hülyegyerek!!

Jártam is oda, míg azon a környéken laktam és nagyon nagy flash volt, mikor egy Bob Marley alkatú kollega odajött hozzám, nyújtotta a jobb öklét és pacsizás közben szemembe nézett, mondta: respect!

Kifelé menet, a recepción azért még bekérdeztem egy olyat, hogy:

- Van-e itt esetleg szauna?

- Persze, van és a bérleteddel használhatod is.

- Szuper. Esetleg szolárium? Lehet nem ártana, ha egy kis színem is lenne.

- Ember! Nézz már körbe...nem, itt nincs szükség szoláriumra. :)

Így teltek hát a hetek és teljesen rendbejött az életem. Boldogság töltött el és élveztem a nyarat.

Egész augusztusig...

Bekopogott ugyanis a Rochdale, a cég ami kiadja a lakást: fülest kaptak, hogy valami nincs itt rendben és csekkolták a szobákat.

Papíron ugye egy diáklány lakott a szobámban, de ő hazament én pedig helyette fizettem, de ez nem igazán volt legális.

Ezért két napot adtak, hogy kipakoljak.

Első körben persze nem örültem, de tudtam, hogy ez benne van a pakliban: aki csal, annak mindig számolnia kell ezzel.

Volt is már pénzem, hogy dobbantsak és mikor Zitával szétnéztünk szobapiacon pár hete, akkor el is mentettem egy számot, akinek az arab gazdája mindig tud kiadó szállást: egyiptomi emberke az illető és egy az egyben úgy néz ki, mint Oszama bin Laden.

Ezzel együtt nagyon kedves és segítőkész, illetve szobákkal nepperkedik: 300/hóért kapsz tőle lakhatást, ha arról van szó, hogy menni kell.

Azt hiszem, ez jellemzi is a világot, ahol ma élünk: úgy érzem magyarázkodnom kell, hogy miért tartottam ezt a vonalat opciónak.

De nem vagyok hajlandó megmagyarázni, miért bíztam benne. Aki ezt nem érti meg üljön le egy fotelbe és töprengjen addig, míg világos nem lesz.

Szóval gondoltam, kikeresem a számát a telefonomban, de ekkor kiderült valami, amit soha nem hittem volna: Klári ment le az irodába és közölte a céggel, hogy én itt lakom, ebben a szobában és az igazi bérlő Győrben él.

Ő azt gondolta az agyával, hogy nem lesz semmi baj: majd ő kiveszi a szobát, mert a barátja, Gerrit egyetemista, így neki is joga lesz diákszobát bérelni.

Én pedig maradhatok nyugodtan, annyi, hogy ezentúl neki fizetek.

Ott rontotta el, hogy természetesen neki nem volt lehetősége ilyen albi bérlésére, igazából annak is örülhetett, hogy nem tették ki Gerrit mellől, mert az övé is egyszemélyes szoba lenne.

Másrészt ezt nem így kell elintézni, hanem először talán közölhette volna legalább a barátjával a tervet, na meg mondjuk velem is.

Persze én se vagyok hülye: nyilván az volt a gondolat, hogy ha övé a szoba, bármikor átcuccolhat, én pedig mehetek ahova jól esik.

Rita is nagyon kiakadt rá, hisz nemrég még úgy fogadták be, mint utcára dobott szegény, árva lányt.

Hogy én mit éreztem?

Mérgesebb voltam, mint amikor Erikával vesztünk össze a haarlemi kecóban január elején.

Nagyon haragudtam rá: májusban gyakorlatilag kimentettem a szarból, amibe saját magát lavírozta bele, erre az első adandó alkalommal hátba döf.

Végül kiordibáltam magam és a többiek megnyugtattak: nem akarják, hogy elmenjek, szóval maradjak: nappaliban alhatok, míg nem találok jobb megoldást, ami kényelmetlen, de eddig is szinte minden időm a nappaliban töltöttem, ráadásul ezentúl ingyen lehetek ott.

A szobát a Rochdale lezárta, ha lesz új lakó, majd szólnak, de úgy alakult, hogy októberig nem jött senki.

Így maradt a hippistyle és én se költöztem még el.

Klári? Pár napig nem szóltam hozzá és megkértem ha lehet, kerüljön el.

Viszont nem tudok sokáig haragot tartani, ezért egy idő után kibékültem vele, részben muszájból: így nem lehet együtt élni.

Rita miatt viszont nem akartam elköltözni: fülig belé zúgtam :)

Szerbusz, te kedves látogató!

Egy hónapja nem történt itt semmi mozgolódás és ennek vannak okai.

Léteznek kifogások, mint például, hogy nincs időm, hogy a fizika magamba szívása nappali tagozaton iszonyat sok odafigyelést igényel és leköt, hogy sok minden összejött és épp rendet próbálok tenni az életemben, illetve ide írhatnék most egyéb nyalánkságokat is, de nem teszem.

Az igazság az, hogy egyik napról a másikra elszállt a kedvem ettől a memoárosditól.

Nincs ihlet, illetve kedv, hogy visszamerengjek arra, mi is történt Amszterdamban 2009 nyarán és utána.

Talán egyszer, vagyis egyszer biztos, hogy visszajön, addig várok.

Nagy szakállú bölcs mondta egyszer, hogy késztetés nélkül a szex sem az igazi és azt hiszem, igaza is volt. :)

Szóval szünetelnek Tim kalandjai, most Thea miatt vagyok itt újra, mert kaptam tőle egy díjat és ha kedvesen megkérnek valamire, legjobb tudásom szerint meg szoktam azt tenni. :)

Folytatás pedig majd következik, addig is a vidámság támadjon be mindenkit!

 

Amszterdam: III. turnus, vol. 1

2009. március 22.

Kezdődik a holland hétköznapoknak való harmadik nekifutás.

A feladat ilyen esetben egyszerű: találni kell valami szállást, illetve egy kényelmes munkát. Lényegében ha munkád van, minden ok: minimálbérből is vidáman meg lehet élni úgy, hogy hónap végén úgy sétálhatsz be az Albert Heijnbe, hogy nem azt nézed, mi mennyibe kerül, hanem mit szeretnél épp vacsorázni.

A lakhatás szokott drága lenni arrafelé, Amsterdamban egy garzonlakás 7-800 eurós havi bérleti díjnál kezdődik, de lehet keveset is mondtam.

Szoba minimum 300-350 euró, vidéken, agglomerációban lehet találni 200-250-ért is.

Az utazás se olcsó, Amszterdamban a mindenre alkalmas bérlet száz euró környéke. Ha vidéken laksz, akkor még a beutazás költsége is hozzáadódik ehhez, ami kb. annyi, mintha amennyivel olcsóbb a lakbér.

A dolog pikantériája, hogy ha van is pénzed szállásra, akkor se egyszerű találni. Amszterdam nyolcszázezres város lenne, de másfél millióan lakják: egyszerűen nincs elég ingatlan.

Így, mikor megjelensz egy hirdetett szoba ajtajában, akkor hét-nyolc másik ember áll melletted és mindnek megvan a kauciója, lakbérre valója, kedves is, hogy azonnal kivegye a helyet. A tulaj pedig kiválasztja a számára szimpatikus illetőt.

Számomra ez elég lombozóan tud hatni, ezért nem is szoktam ezzel a módszerrel albit keresni.

Hollandiában elég népes magyar közösség található, kik a közösségi oldalakon keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Facebookon van több csoport is és hasznos tud lenni, ha ezt böngészi az ember, néha kincsekre lehet akadni.

Egyébként alapszabály: külföldön ne állj szóba magyarral.

Ez félig meddig viccesen hangozhat, talán az is, de tény, hogy magyar magyarnak farkasa ott is.

Azt szoktam mondani, ha az utcán szembejön egy honfitárs és beszélgetni kezdtek, öt percen belül a következő két kérdés közül valamelyik el fog hagzani: Nem tudsz valami munkát? Tudsz valami szállást?

Ezzel önmagában még nem is lenne gond, de az estek 90%-ban, ha a kisujjad nyújtod, az egész karod kéne és iszonyat sok köztük az energiavámpír, aki rád telepszik és azon kapod magad: a jószívű segíteni akarásból az lett, hogy a saját dolgaidra nem marad időd, de vele menj el a városházára, mert egyedül nem találja meg.

Bakker, van szád, kérdezz meg valakit! A XXI. században van egy találmány, az a neve: internet. Én is azt használom, ha kell valami.

Na mindegy, a lenti sztorik után majd érthetőbb lesz, miért van az, hogy szinte minden kapcsolatot megszakítottam Hollandiával, mióta egyetemista vagyok.

Hosszú történet lesz, de ne add fel, kedves Olvasóm! Tanulságos dolgokat fogsz látni. :)

Na szóval március végén leszálltam a buszról.

Eráék még ott laktak a büdöstanyán, de oda inkább nem mentem. Nagyon haragudtam rájuk és látni se akartam egyiket se.

Az anya jobban a begyemben volt, de a lányát se kellett félteni.

Ottó egy magyarok által bérelt panelban lakott, de sajna nem volt náluk több hely, még átmenetileg sem.

Kiötlöttem, hostelezni fogok.

Még úgyis éppcsak ébredezett a vendéglátás a téli sokkból, így egy éjszakát megúsztam 10-11 euróból.

Kényelmetlen, de legalább nem megy el a pénzem kaucióra. 650 euróval támadtam és ez szűkös két havi megélhetésre volt elég, vagyis nagyjából május végéig fedezve voltam.

Addigra kellett elérni, hogy legyen melóm, fizum és találjak mondjuk május közepétől egy kiadó szobát valahol.

Munkám szinte azonnal lett is. 

Az egyik hotel keresett személyzetet, mert a régiek megpattantak a fizetésképtelenség idején, de már látták, hogy a nyár nagyjából okés lesz: lesz elég vendég.

Miért ebben az iparban dolgoztam és nem kerestem valami mást?

Ebben már volt rutinom, tudtam mi a teendő és nem egy nehéz meló a szállodai. havi fizu sem rossz és ha az ember csak angolul beszél, akkor nem sok választása van: szakmunkákhoz, jobb helyekre elvárás a holland nyelvtudás, ami nekem nem nagyon volt.

Nem is foglalkoztam igazán a holland nyelvvel, mert nem szándékoztam letelepedeni: akkoriban még továbbra is abban a világnézetben éltem, hogy ha megunom ezt a helyet, akkor lelépek egy másik országba.

Tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy Hollandia lehet egy bázis, amolyan éléskamra, ahol meg tudom szedni magam ahhoz, hogy később utazgathassak, élvezzem az életet.

Fél év holland meló közben félre lehet tenni havi 4-500 eurót. Majd’ háromezer euró, ha az ember ügyes és nem veri el mindet. Aztán fél évre el lehet menni valami olcsóbb helyre, ahol bagó az élet, vagy hazajövök Pestre, ha már nagyon hiányzik.

Szerettem amúgy itthon is lenni. 

Hollandiában mindent kellett használnom munka közben, csak az agyamat nem. Egy ideig ez kellemes, pihentet de pár hónap, hosszabb idő után elkezd bennem munkálni, hogy ez unalmas, szívesebben végeznék valami szellemi munkát: ekkor Pestre jövök tanítani.

Tehát felvett a hotel Arena, egy négycsillagos, nagyon szép szálloda a belvárosban. Arena

Ez nem közvetítős cégen keresztül dolgoztatott, direkt a munkaadóval köthettem szerződést, ami remek dolog: így több az órabérem, mert a közvetítő cég nem nyúl le belőle semmit.

Ok, annyiból jó cégnek dolgozni, hogy biztos lehetsz benne, lesz munkád: ha adott hotelbe épp nem kell ember, mert nincs teltház, akkor nem otthon kell meresztened, hanem kiküldenek egy másik szállodába, akkor takaríts ott!

Én pedig direkt kérni szoktam, hogy küldjenek erre-arra, hisz dolgozni jöttem, nem a hónaljamat szellőztetni.

Heti öt napot melózhattam viszont az Arénában és szerettem azt a helyet.

Jó volt a társaság, fiatalok voltunk mind és nem szívattuk egymást. Más hotelekben előfordul, hogy egyes kollegák lopnak egymástól, tapasztaltam ilyet is.

De ez szép helyen van, még oda sétálni is szerettem. tavasz volt és Amszterdam tavasszal a legszebb: rügyeznek a fák, nagyon kellemes idő van, néha esik, néha süt a Nap, de iszonyat jó a városban mászkálni.

Melóm tehát akadt, ez megnyugtatott: előbb utóbb pénz is jönni fog és minden helyre áll, csak ki kell tartanom.

Meg keresni egy fix szállást.

Találtam is egy kiadó szobát, havi 300 euróért és nem kértek kauciót.

Ez olyan ritka, mint sirály szárnya alatt az éticsiga, szóval azonnal siettem is a helyszínre.

Egy magyar lány hirdette a saját szobáját: alá volt írva a szerződés egy évre, ami 2009 szeptemberében jár le, de ő május elején hazamegy.

Az volt a biznisz, hogy utalok neki, ő pedig utal a tulajnak. Ha felrúgja a szerződést, akkor ugrik a kaució, ezt pedig nem akarta.

Így félig meddig szabályosan, de találtam egy szobát Amszterdam déli csücskében. Metró jár arra, abban a városban négy darab vonal van (mondom, elvileg 800 ezres, tehát kb akkora, mint Pest, Buda nélkül...) és most épül az ötödik.

Megjelentem egy szerdai napon és két órát beszélgettem a lánnyal.

Kiderült, ez egy studenthuis: a helyi egyetem hallgatói vehetik ki benne a szobákat. Van egy állami cég, aminek a neve Rochdale és ha nappalis vagy, akkor olyan 130 eurós havi díjért lakhatsz egy ilyen lakásban. De csak akkor, ha tanulsz, amúgy nem veheted ki.

Vagyis az életben nem jutnék hozzá egy ilyenhez, illetve a lány nem kis haszonnal adja tovább a szállását.

Ez engem viszont nem izgatott: bárhol máshol is ennyi egy ilyen szoba, plusz ő viseli a rizikót, mert ha lebukunk, akkor ő pácba kerül.

Épp ezért nem is a számlájára utaltam a pénzt, hanem western unionnal hazaküldtem neki Ez olyan nemzetközi pénzközvetítő hálózat, nagyon hasznos tud lenni.

Magyarán neki jó, nekem jó, mindenki boldog.

A kecó három szobás volt, két ember lakott még benne: egy holland srác, Gerrit illetve egy magyar lány, Rita.

Emlékszem, aznap bemutatott neki és ő épp a szobájában gyakorolt: a Konzervatórium elsős hallgatója volt, oboázott.

A májusi lakbért előre odaadtam a hazaköltöző lánynak és május 12-től enyém volt a szobája.

Minden tök jól alakul, már csak ki kell bírni május közepéig.

A pénzem viszont megcsappant és hirtelen arra eszméltem: bakker, április 20. után nem tudok hostelt fizetni.

Mi legyen?

Sok opcióm nem volt, az első teljes fizetésem csak május 10. körül fog megérkezni és még csak most kezdtem itt dolgozni, nem adtak előleget.

Haverokhoz se mehettem: Ottó nem tudott segíteni, Klári (az első turnusból, kivel annó együtt laktunk a büdöstanyán) épp az aktuális pasijánál élt messze, Hága után (cirka 70 kilométer).

Nem volt mit tenni, utca.

1.       Feladni nem vagyok hajlandó és hazamenni nyilván nem fogok.

2.       Van fél éves szerződésem egy tuti melóhelyen és lesz szobám is egy jó nagy és fasza albérletben, csak húsz nap múlva.

Annyi pénzem maradt, hogy vagy kajálok, vagy hostelezek.

Illetve kaját tudtam venni eleget a fizetésig, de abból a pénzből max hat éjszakát tudtam volna hostelezni, vagyis akkor meg lesz még két hetem és se szállás, se kaja.

Így április 24-től utcán töltöttem az éjszakát, közben minden nap dolgozni mentem.

Persze senki se tudta az igazat én pedig afféle túlélőpróbaként néztem az egészre: vajon képes vagyok rá, végig tudom csinálni?

Kibírtam, igen :)

Azért szerencsém is volt, mert egyetlen éjszaka sem esett ez alatt az időszak alatt, igaz hajnalra négy-öt fokig csökkent a hőmérséklet.

Reggel nyolctól estig dolgoztam, munkahelyen tudtam zuhanyozni, utána vettem valami kaját, egy jointot és bementem a könyvtárba melegedni, meg olvasgatni.

Az amszterdami városi könyvtár ingyen van, bárki bármikor bemehet, csak a kölcsönzés kerül pénzbe, illetve ahhoz be kell iratkozni. 

Este tízkor zárt a hely, akkor sétára indultam és jöttem-mentem a város forgatagában, míg el nem fáradtam annyira, hogy kvázi bárhol el tudjak aludni.

Volt egy kedvenc parkom kint a város szélén, ahol nem nagyon járnak emberek az esti órákban és ott elrejtettem egy matracot. Végig ott maradt, azon aludtam pár órát (a marihuána persze segített ebben :)) és pirkadatkor visszatettem a rejtekhelyre a fekvőhelyem, majd bementem a dolgozóba.

Ez tartott május 12-ig, ami egy hétfői nap volt, szerintem sose felejtem el.

Nem történt amúgy semmi bajom ez idő alatt, csak nehéz volt, de véget ért.

A holland királynő, Beatrix hagyományosan április 30-n tartja a születésnapját. Igazából júniusi, de az ő nagymamája, Wilhelmina annyira népszerű volt, hogy elkezdődött egy hagyomány: az ő születésnapján országszerte ünnepségeket tartottak. Ez mára egy hatalmas fesztivállá alakult, az év legnagyobb bulija.

Amszterdamban is kemény partik vannak ekkor, de 2009-ben másképp alakult.

A szokásos királyi menet rótta a megszokott útját (minden évben tesznek egy karikát egy háromszáz éves aranyhintóban a városban, ahol a királyi család él: ez egy kisebb település Hága mellett), mikor egy barom kitalálta, hogy ő délután három körül meg akar halni.

Ez még magánügy, de ő a Suzukijával bele akart hajtani abba a hintőba, hogy magával rántsa a dinasztiát is.

Terve nem jött be, mert közbeszólt egy fa, de előtte négy bámészkodót, köztük egy kislányt is elgázolt.

Öten haltak meg vele együtt, a tragédia miatt pedig Amszterdam közepén sétálgatva a hirdetőtáblák, amik egyébként arról tájékoztatnának, hol milyen buli van épp, hirtelen elsötétültek.

Megjelent Beatrix üzenete: ez és ez történt, ne ünnepeljünk ma, arra kér mindenkit, fáradjon haza és gyújtson egy gyertyát az áldozatok emlékére.

Ekkor pedig a rengeteg bulizó ember letette a piát (vagy ami épp a kezében volt) és megindult a lakhelye felé.

Fél óra alatt kiürült a város, alig maradt valaki az utcákon, csak a hatalmas adag szemét.

Szürreális egy élmény volt.

Délelőtt

Nemzeti ünnepen ilyenek is kifutnak a vízre: ez az 1711-ben elsüllyedt zászlóshajónak, az Amsterdamnak az 1990-ben épített mása - egyébként a város kikötőjében áll

Mindenki visel valami narancssárga holmit ezen a napon

Ugyanaz a város, délután öt óra magasságában

Eljött a nagy nap: május 12-n, hétfőn munka után már hazamehetek az albimba. Zuhizhatok nyugodtan fél órát, lefekhetek és kialhatom magam.

Másnapra szabadnapot kértem és hártradőltem: ez nem volt könnyű menet, de csak sikerült! :)

Boldog voltam, csak össze tudom hozni, ha akarom.

Szeptemberig szólt a kecó, addigra azért lehet találni egy szobát valahol, de pénzem már lesz rá: 1300 eurókat kerestem havonta az Arenában. háromszáz a lakbér, nyolcvan a metró (négy megállót kellett megtennem a munkahelyig), kaja száz, vagyis ötszáz euróból megélek.

Ekkor jött a meglepi: Klári kétségbeesve hívott fel délután egykor, még dolgoztam.

Otthon, Magyarországon volt két hétig, akkor ért vissza és azt találta, hogy a pasija lecserélte a zárat, a cuccát bőröndbe tette és kirúgta a francba.

Ő egy éve semmit se dolgozott, a srác tartotta el és gondolom, megunta. Persze nem ez a szakítás módja, de szegény lány így járt.

Nem tudta, mit tegyen. A pasija azt mondta neki, kifizet egy repjegyet Pestig, csak húzzon el azonnal.

Nem akart hazamenni, de Hollandiában se tudott maradni pénz, munka, szállás nélkül.

Mi amúgy jóban voltunk, gyakran beszéltünk, de persze nem tudta az igazat, csak azt, hogy most költözöm be az új szobámba.

Felhívtam hát az új lakótársaimat, akiket még nem is ismertem és megkérdeztem őket, mi lenne, ha Klári pár napig nálam aludna, míg kitalálunk valamit?

Nem volt ellenükre, így munka után érte mentem.

Olyan negyven perc vonattal, ő egy parkban sírdogált nem messze a vasúttól.

Megtaláltam és mondtam gyere, indulhatunk.

Persze örült, de azt kérte, várjuk meg amíg besötétedik: nem akarja, hogy a szomszédok lássák, hogy egy idegen pasival megy az utcán és húzza a bőröndjét.

Néztem rá és elszámoltam tízig: most komolyan ez a legnagyobb bajod?

Végül meggyőztem, hogy menjünk haza, úgyse jár többé erre soha az életben.

Este hat körül hazaértünk végül, ahol kitört belőle a zokogás: leesett neki, hol lenne most ha én nem megyek érte és nagyon sajnálta az önzőségét.

Nem haragudtam rá, sokkban volt szegény.

A történetembe csak egy hónappal később avattam be.

Aznap éjjel egy ágyban aludtunk és arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy két centi választ el tőle. Nem ért hozzám, csak közelebb húzódott.

Mai napig nem tudom, mi járhatott a fejében, akart-e valamit, vagy csak ösztönösen biztonságos helyet keresett mellettem.

Mindenesetre nem tettem semmit, nem éreztem volna fairnek most rámoccanni. Amúgy tetszett, ezért is segítettem neki, ez az igazság. :)

De nem történt köztünk semmi.

Másnap felhívtam a főnököm és megkérdeztem, felvenné-e? Angolul és kicsit hollandul is tud, gyakorlata van és ügyes, szorgos leány.

Szerdán már taníthattam be. :)

Csütörtökön arra mentem haza, hogy Gerrittel búgnak, mint a galambok, azon a hétvégén már a szobájába cuccolt.

Másfél évig jártak aztán együtt, munkában is megállta a helyét és rendbe jött az élete.

Az enyém is. Nagyon szerettem azt a kecót, hatalmas nappalija, erkélye volt. A hatodikon laktunk, egy panelben, de nem volt ezzel semmi bajom.

Következő szabadnapomon nekiálltam húslevest főzni: a közeli Albert Heijnben akciós volt a nyúlhús és sose ettem még, gondoltam levesben biztos jó lesz.

Konyhában töltöttem hát a fél délutánt, mikor kijött Rita a szobájából. Addig egy-két szónál többet nem váltottunk egymással, de akkor kitört belőle egy hatalmas:

-          Teeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!! Ennek isteni az illata, mit főzöl??

-          Nyuszilevest.

-          Mit?!

-          Húslevest nyuszihusiból, akciós volt az AH-ban.

-          Áááá, legalább ne hívnád nyuszilevesnek!!

-          Szóval nem kérsz?

-          Nem! De abból a bundáskenyérből ehetek?

A reggelimre célzott, amiből maradt pár szelet és kiderült, az a kedvenc kajája.

Auztán elmesélte, hogy volt egy nyula, aki Palacsinta névre hallgatott és nemrég megette a szőnyeget, ettől pedig meghalt.

Ebből a néhány vidám percből egy nagyon komoly barátság alakult ki, sokáig együtt laktunk, ezen a héten megyek az esküvőjére. Na, csak mint vendég :)

Ottóval is tartottam a kapcsolatot persze és még márciusban, mikor visszatértem meg is látogattam Haarlemben.

Ott ült a kedvenc kávézónkban és ott volt Ági is. Akkor még nem tudtam róluk, ezért meglepett, mikor megláttam, hogy fogják egymás kezét.

Kiment a lány wcre és kérdőn néztem a srácra: 

- Ezt hogy hoztad össze? :)

- Nézd: lyuk, lyuk, megdugjuk. 

- Ok, te tudod, de láttad, mi történt legutóbb, szóval csak ésszel apám, ésszel!

Elástam hát Ágival a csatabárdot, bocsánatot kért és igazából az anyja volt velem szemét, a lányt csak magával rántotta.

Így gyakran átjöttek hozzánk, hisz Klárit is rég ismerik, Ritával is hamar összebarátkoztak, kialakult egy kedves kis közösség és jött a nyár.

Folytatás következik.

Gasztrománia

Nos igen: különleges kapcsolatban vagyunk a hasam és én: oda-vissza nagyon szeretjük egymást.

Kedvében is szoktam járni és mindenféle finomsággal tömöm, cserébe ő nem küldi vissza a tömény italokat, hanem lendületesen feldolgozza őket.

Azt szoktam mondani magamról, nagy gasztroperverz vagyok: élvezettel kóstolom meg mindenféle fenntartás nélkül az elém tett, számomra idegen kajákat.

Csábít a felfedezés izgalma, illetve a kíváncsiság: ennek az izének vajon milyen az íze?

Persze néha beletenyerelek egy kiadós meglepetésbe, de ettől csak izgalmasabb lesz a dolog.

Most sorra veszem kedvenc kulináris élményeimet, melyek utazgatásaim közben értek, tehát rendhagyó bejegyzés következik. : )

Hollandia

Nem titok, hogy a hollandok nem nagyon tudnak főzni.

Hogy ennek mi az oka, jó kérdés. Talán jobb, ha hagyjuk is ezt, dolgozzák fel ők, hogy miért bénák. :)

Ami nagyon finom náluk, az a sajt.

Általában is igaz, hogy a tejtermékeik elsőrangúak.

Szép, kövér fű nő arra, hisz óceáni az éghajlatuk, ebből én arra következtetek, hogy ettől adnak nagyon tuti minőségű tejet a tehenek.

Túrót viszont nem készítenek belőle. Egyszerűen nem ismerik, mint találmányt.

A sajtok...fúúú, azokat imádtam.

Rengeteg helyen lehet venni: van az abc-ben, találsz sajtboltot a legtöbb utcában, de piacon se faragsz rá, ha besajtolsz.

Három típust különböztetnek meg: jonge, belegen és oud.

Jonge kaas

Belegen kaas

Oude kaas

Ez a sajt keménységére utal, illetve arra, hogy meddig érlelték: az oud hollandul öreget jelent, ez a fajta sajt, ha szeletelve van cseppet se hajlik, inkább törik, repedezik, morzsolható.

Érdekes, fanyar íze szokott lenni, kicsit kesernyés. Én csak ritkán, inkább bor mellé fogyasztottam, mert száraz. Persze azon belül, hogy oud, eszméletlen sok fajta van, az ember kedvére válogathat.

Az Old Amsterdam elég híres és finom is, ha valaki arra vetődik és szembejön vele ez, akkor ne féljen tőle.

Old Amsterdam

A jonge hollandul fiatal. Az ilyen sajt a trappistára, vagy az átlagos, hazai sajtokra emlékeztet, legalábbis állagra.

Én mindig ilyet szoktam venni, a hűtőmben állandó jelleggel volt némi jonge kaas (kaas = sajt).

Edam egy létező város Amszterdamtól ötven kilométerre északra és minden kedden-pénteken van sajtpiac a városháza előtti téren.

Ja, igen: a legtöbb városban a belváros szívében áll egy nagy tér, aminek Grote Markt szokott lenni a neve. Azt jelenti: nagy piac és az a piactér.

Régebbi, több száz éves településeken ez sok sok éve piacként üzemel. Egy-egy városban heti két piacos nap van és általában nem vasárnap, sőt akkor sok állandó piac ki sem nyit.

Amszterdamban létezik egy régi, hagyományos piac a Waterlooplein-en. (plein = tér, ha arra vetődsz, hasznos lehet), ami lényegében zsibvásár: bárki kiviheti megunt kacatját és bagóért eladhatja. Áll ott néhány állandó stand is, régiségkereskedők árulják portékáikat.

Ők profik, nem is olcsók, de akadnak néha igazi gyöngyszemek a földre terített pokrócokon, melyek mellett idős, holland nénik – bácsik mosolyognak vidáman. És frikkandelt, vagy loempiát majszolnak, de ezekről kicsit később.

Na szóval ott a hajcsattól a biciklibelsőn át van Gogh első életrajzának első kiadásáig minden van.

Szoktam ott böngészkedni, ha rám jön mánia és darabka múltat akarok a kezembe fogni.

Vasárnap még ez a piac is bezár, pedig egyik borongós májusi csütörtök délelőttön, még 2011-ben ébredés után szokásos reggeli sétámat ejtettem meg épp (akkor ott éltem, egy köpésre a piactól: a negyedik amszterdami turnusban lesz róla szó :)) és arra lettem figyelmes, hogy sétál előttem néhány lépésre egy idősebb férfi, a szokatlan pedig az volt, hogy az összes eladó hangos: ’Good morning Sir! Good morning Sir!’ köszöntéssel üdvözölte.

Gondoltam ez lehet valaki, gyorsabban lépkedtem hát és megelőztem. nem volt nehéz, ő is csak andalgott. Ránéztem és földbe gyökerezett a lábam: ott állt előttem Anthony Hopkins, életnagyságban.

Se testőr se senki, csak ráérősen nézelődött a régiségek közt. meglepettségemben nem bírtam megszólítani, de sose feledem el, az tuti. :)

Tehát sajtokat Edam piacán is lehet venni, onnan származik a híres edami sajt. Jártam ott, megéri az utat: amíg a szem ellát csakis sajtokat árulnak, mind házi készítésű, az egész város sajtszagú 0-24-ben. :)

A belegen a jonge és oud között van, megkóstoltam, de csak ritkán vettem, nem a kedvencem.

Van egy holland pia, Jenever a neve (én csak Jennifernek hívom), gabonából főzött pálinkaféleség, inkább vodkára emlékeztet. Párszor megfőttem tőle, na az nagyon finom a belegen sajttal.

Pogácsára szoktam tenni még belőle, mikor nekiállok sütögetni. Ok, biztos sok egyéb módja is van a fogyasztásának, én nem találkoztam többel. Ha ettem is, szeletelve, hideg kajákhoz tettem.

Kitérnék itt a holland étkezési szokásokra. Az tuti, egészségesebb, mint a mienk. Ok, ez nem nehéz :)

Persze elfogult vagyok, szerintem a magyar konyha a legjobb, soha nem szidnám, de ami tény, az tény: az a pár tonna zsír, amit életünkben itthon elfogyasztunk nem tesz jót a szívünknek.

Egy átlagholland néhány gyors falattal kezdi a reggelt. Kávé természetes, ők sokkal gyengébb feketét főznek, mint mi.

Én nem kávézom, a szagát se bírom, de egyszer-egyszer rámentem egy két csészére.

Imádják a gyümölcsleveket, ezekből is hihetetlen választék van a polcokon. Két euróért másfél liter , 100%-os, bio levet kapsz és ezek tényleg nagyon tutik. Nekem az alma a kedvencem, de a narancs mindenütt, bármikor kérhető legyen az benzinkút, vagy étterem. (Ennek oka, hogy a holland uralkodóház neve: Oranje = narancssárga. Per pill. Narancssárga Vilmos -Willem van Oranje és van még vagy húsz neve- uralkodik arrafelé. Ennek megfelelően a narancs a nemzeti szín és magát a gyümölcsöt is imádják.)

Kenyér.

Felejtős. A legjobb kenyerük is gyengébb, mint a hazai pirítósba való olyan előre szeletelt kenyér.

Puha, alig van benne kraft és két órával később újra éhes vagy.

Sok különböző kenyeret kapni a közértekben, van sima, magvas stb , még gesztenyéset is láttam egyszer. A kukoricás egész ehető.

A többi péksütemény viszont finom, azokból bátran lehet választani, nagy baj nem lehet.

Kenyérre én azt a megfejtést találtam ki, hogy lehet venni 32 (!) centért sütnivaló bagettet: két, harminc centis bagett figyel a műanyag zacsiban, sütőben 7-8 perc alatt megsül és az valami iszonyat jó.

Laktat is, tehát reggelinek ideális. Ennek megfelelő a kis cipős zacskó, abban azt hiszem 38 centért van hat darab zsömle méretű cipó, ugyanúgy meg kell sütni.

Felvágottak: na, abból szintén bőséges a választék, még a mi olaszunkhoz is találtam hasonlót.

A hollandok nagyon kevés sertéshúst esznek, inkább marha vagy bárány kerül az asztalukra és persze sok csirke. A felvágott is inkább ezekből készül és zsírt nem is lehet venni. 

Szalonna is ritka, vagy az amerikai típusú bacon szalonna kapható (egyik kedvenc kifejezésem :)), vagy apróra vágott kis szalonnakockák, amit salátákba szánnak. Én belenyomattam pörköltbe, paprikás csirkébe, de krumplis tésztába is.

Egyik lakótársam egy magyar lány volt olyan két éven át Amszterdamban és a holland barátja gyakran jött át hozzánk. Imádja a krumplis tésztámat, amit szalonnával, sokféle fűszerrel és paradicsommal szoktam bolondítani. Mindig kérdezi: potatopasta? Hol a potatopasta??

Ami számomra emészthetetlen volt, azok a vajas kenyérre szánt izék.

Vannak ezek a különböző, dobozban kapható okosságok, amiket rászórnak a kenyérre, mint mi a sót. De ezek édes cukrok, ami kb egy milliméteres golyókra van aprítva.

Kedvencem az egérszar (én neveztem így el), ami csokireszelék lenne, de így néz ki:

Gyerekek imádják, ez szokott lenni a tízórai.

Nos, átlaghollandunk reggelizett, elmegy munkát végezni. Délben ebédszünet, amikor nincs főtt kaja.

Ők ilyenkor nem esznek főtt ételt, csak pár szendvicset tolnak be arcba.

A főétkezés este a vacsora, ami sok családnál kötelezően 18.00-18.30 közt zajlik.

Ez annyira így van, sok (főleg idősebb) ember nem hajlandó semmit se csinálni ebben a fél órában, csak eszik.

Ezt egy idő után belekalkuláltam a programszervezésbe, tehát nem állítottam be tulajhoz ekkor még az aktuális lakbérrel sem.

Itt kezdődnek a nagyobb különbségek.

A köret jellemzően saláta, amitől én személy szerint falra mászom :)

Ezt lehet izmosítani ezerféleképpen, félkész okosságok vannak az üzletekben erre a célra.

Népszerű a spagetti, vagy bolognai.

Halat is kellemes mennyiségben esznek, ennek örültem, mert én is nagy halas vagyok.

Rákot is ettem már ott, akkor viszont kikerekedett a szemem, mikor fent említett holland srác kedveskedni akart és egy este arra mentem haza: főz.

Garnélás történetet dobott össze, amit segítettünk neki előkészíteni, ő közben hét üveg étolajat öntött a fazékba, belenyomatta a fűszereket és olyan két kiló rákot, majd mindezt megfőzte, mint egy levest.

Nem volt valami biztató, de finom lett. :)

Másik jellemző holland kaja a stampoot.

Krumplipürébe savanyú, vágott káposztát és spenótot kevernek, egy szál főtt kolbász jár mellé.

A frikandel...az valami eszméletlen egy találmány.

Tehén.

Van olyan.

Szép nagy állat, csendes és szeretjük. Az íze miatt is.

A hollandok is szívesen fogyasztják, a tőgyét se hagyják veszni: ledarálják, némi fűszert adnak hozzá, tizenöt centis rudakat formáznak a pépből és ezt lefagyasztják.

Olajban ki lehet sütni és én szeretem :)

Az benne a nagyszerű, hogy dobozban lehet venni a boltok mirelit hűtőjében: egy dobozban húsz darab van belőle és másfél kg húsról beszélünk 1,89 euróért.

Mikor az ember csóró, akkor ez nagyon hasznos tud lenni.

Laktatós is: megettem négy ilyet olyan frissen sütött bagettel, tettem rá édes chili szószt (amit direkt fikkandel mellé ajánlanak) és nem volt bajom egész nap.

Hollandiában nincsenek hipermarketek: Tesco, Cora, Spar ismeretlen arrafelé.

Pár nagyobb lánc létezik, mind olyan, mint itthon a Coop, vagy CBA.

Ezek a következők (drágaság – minőség szerint csökkenő sorrendben): Albert Heijn, Deka, Aldi, Lidl, C1000.

Én Deka és AH közt szoktam ingázni.

Az árak kb olyanok, mint a hazaiak és nem túlzok.

Két kiló sajt 8,99 euró.

Egy kiló csirkecomb 1.5 euró

Egy kg kenyér 0.89 – 2 euró (ez utóbbi spéci magánpékség kenyere, ami nagyon finom)

Paradicsom 0.8 – 1 euró

De tessék, összeszedtem a honlapokat, böngéssze akit érdekel (vagy érint :)):

Albert Heijn  Deka  Aldi  Lidl  C1000

Ja igen, megemlékeznék még az oldalasról. Náluk ez sokkal népszerűbb, mint itthon és teljesen másképp is készítik. Ha nem látom, milyen csontról szedik le a húst, akkor nem jövök rá, mit eszem.

Ők valamilyen édes szósszal öntik le, illetve bepácolják vele: nagyon jó tud lenni.

Kocsmákban szoktak ilyen ajánlatok lenni, hogy spare ribs-ből ehetsz amennyit bírsz tizenegy euróért. Az ez az ízletes oldalas. Kipróbálandó, én imádom.

Zöldpaprikát nem ismerik, de van kaliforniai paprika sárga, zöld és piros színben. Pirospaprikát itthonról szoktam mgammal vinni, ami kint van narancssárga és semmi íze.

Nos, nagyjából ennyi a holland konyha. Eredeti kajájuk nem sok van, inkább más népek bevált fogásait készítik.

Úgy nézem, amit végig szeretnék venni, az bőven nem fog beleférni egyetlen bejegyzésbe, ezért lesz ennek folytatása is.

Addig is eet smakelijk!! :)

Prága

Szeptember közepén hagytam el Sartit, Janisz és Michelle pár nappal korábban.

Rengeteget marháskodtunk és szerettünk együtt dolgozni: igazi kellemes kapcsolat alakult ki és megdumáltuk, kölcsönösen vendégül fogjuk látni egymást. Ők eljönnek majd Pestre pár napra és én leszek az idegenvezetőjük, illetve én is fogadva leszek majd Prágában, ahol ők tanulnak.

Később is kontaktban maradtunk, mikor pedig tervezgettem a visszatérést Hollandiába, akkor gondoltam ha lúd, akkor legyen hájas disznó és útba ejtem őket is. Ez nem igényelt nagy szervezést, Prágáig elvisz a Eurolines menetrend szerinti járata, onnan pedig pár nappal később tovább tudok menni az igazi cél felé.

Így is lett és március közepén kivettem egy ágyat az egyik prágai hostelben, ami a belváros szívében van.

Nem sokat tudtam arról a helyről addig, az egyik információm (ami nagyon szimpatikusnak tűnt) az volt, hogy a módszerváltás után a csehek kitalálták, hogy a nyugat-európai átlagember egyik hobbija a nyaralás: a németek, svédek, belgák, angolok évente egyszer-kétszer kimoccannak otthonról és felkeresnek valami szép helyet.

Igen ám, de a cocializmus alatt már bejárták Európa szerencsésebb felét, így már unják is, igénylik az új attrakciót. Tisztába tették hát gyorsan Prágát, felújították ahogy azt illik és teleszórták a nyugati médiát hirdetésekkel: gyere ide nyaralni, mert szép.

Azóta a prágai turizmus bevétele annyi, mint hazánk éves költségvetési hiánya...

Prága a Várból nézve

A Vár 

Janiszékkal másnapra beszéltem meg találkozót, előtte mászkálni kezdtem a városban és ezek a csehek tudnak valamit: felejthetetlen az a hely.

Hasonló kicsit Budapesthez abban az értelemben, hogy észak-dél irányban folyik a Moldva, a jobb partján, egy dombon áll a vár, a szembe oldal pedig laposabb, sík terület.

Sok a műemlék, szépek a hidak és nagyon jól esett a rosszul sikerült tél után a bimbózó tavaszban egy ilyen helyen lenni.

Az elvek fontosak és ragaszkodom is a sajátjaimhoz.

Egyikőjük pedig ugye az, hogy sose adom fel, illetve amit a fejembe veszek, azt végigcsinálom. A szabadságomból pedig nem engedek és tojok a konvenciókra: azt teszem, ami jól esik.

Ezért hagyott hidegen az összes barátom döbbenete: ezek után képes vagy nyaralni menni és nem minden fillért kuporgatva inkább a jövőd építeni?

Igen, mert a jövőm nem azon a száz eurón múlik, amit a cseheknél hagytam, hanem rajtam. Ezért jól kell lennem belül, hogy csinálni tudjak valami értelmeset majd áprilisban, mikor Amszterdamban fogok újra a nulláról berendezkedni.

Ebben segített a prágai tavaszom.

Első este egy helyi abc-be is betértem némi elemózsiáért és ha már ott voltam, megnéztem magamnak a híres sörüket. Állítólag nagyon finom és olcsó náluk a folyékony kenyér én pedig ugyan inkább boros vagyok, de a sört se öntöm ki a földre. :)

Meglepő élmény volt, hogy egy üveg Kozel náluk kb. 50 Ft-nak megfelelő koronába került.

A legkisebb sarki zöldségesnél is legalább nyolc – tízféle cseh sört kapni és egyik jobb, mint a másik.

Be is vásároltam és jól éreztem magam.

Másnap a főtéren találkoztunk, Janiszék ott vártak az egyik szökőkútnál.

Egész nap suliban voltak, a fárasztó előadások után pedig szeretnek kedvenc helyükön lazítani, de most én voltam a vendég, ezért oda mentünk, ahova én akartam. Én viszont nagy folklórmániás vagyok, szóval azt kértem tőlük, mutassanak meg egy tipikus helyi estét: mit szoktak csinálni ilyen keddi alkalmakon?

Biztos vagyok ebben? – kérdezett vissza Michelle.

Naná, szétnézni jöttem, nem mekis kaját enni. :)

El is vittek egy igazi, cseh kocsmába, ami egyben étterem is. Vagyis kaját is adnak.

Nagyon hangulatos, alagsori helység volt, ami régen borospince lehetett: boltívek és gigászi hordók kikopott helyei váltogatták egymást. Egy-egy ilyen több hektós hordó helyén alakítottak ki boxokat, kis faasztalokat padokkal.

A falak kötelező téglarakásúak és hihetetlen hangulatot kölcsönzött az egésznek a tökéletesen beállított megvilágítás.

Nagyon tetszett a hely és este hét magasságában még nem is volt tele. A srácok itt szerettek nyújtózni, beszélgetni és nagyokat enni – inni.

Vicces dolog ez a Közép-Kelet-Európa. Itt élünk mi, magyarok több, mint egy évezrede és körülvesznek minket a szláv népségek, akiknek a nyelvük ugye teljesen más, de ahogy észrevettem, néhány szokásunkban igenis van hasonlóság.

Persze mindez csak hevenyészett észrevétel, csupán megérzés, de sok lengyelt ismerek, szerb barátaim is vannak és a cseheknél szintén azt tapasztaltam, hogy bár egyikőnk se gazdag (mármint a nemzetek maguk), de ahol tudjuk megteremtjük annak a lehetőségét, hogy jól érezzük magunkat.

A hollandok például évszázadok óta tele vannak, de az a társadalom, kultúra szerintem sokkal szegényesebb, felületesebb, mint a mienk.

Mondják sokan, bölcs emberek, berendezkedések tudósai, hogy ha egy nép rá van kényszerítve akkor  kreatívabb lesz, hogy elviselhetőbbé tegye a mindennapjait, de ha mindene megvan, mi motiválja erre?

Hollandiában az átlagos ateista nem tud különbséget tenni a katolikus és a református egyház között. Kérdezz meg erről egy lengyelt.

Amszterdamban egyetlen holland éttermet sem találsz. Minden sarkon gyorsétterem, vagy argentin steakhouse áll (erre a mai napig nem jöttem rá, miért épp argentin, de több száz van belőlük a városban).

Prágában alig van meki.

Haarlemben elmentem párszor bulizni, de a holland srácoknál ez azt jelenti, hogy állnak egymás mellett, mint a heringek, mindenki kezében van egy sör és beszélgetnek, közben üvölt a zene.

Nézz meg egy magyar fesztivált.

Nem is beszélve a gasztronómiáról. Én vallom, hogy nézd meg, mit eszik egy nép és meglátod bennük a mélységet.

Természetesen nem lehet levenni egyikőjükről sem a keresztvizet, én csak a tapasztalataimat hasonlítom össze és ezért se tudtam soha letelepedni Hollandiában: nekem túl sekély az, ami ott van.

Ezzel együtt nagyon jól meg lehet ott élni, mifelénk viszont nehéz az élet.

Nekem szerencsém van: megtehettem, hogy hazajöttem és azt csinálom, amit akarok.

Na de ami miatt még belopta magát a szívembe Prága, az a kajájuk. Valami olyan finomat ettem ott, hogy azt elmondani nem lehet.

De le fogom írni a már párszor emlegetett kajás bejegyzésben, amit ma megejtek végre. :)

Mi, magyarok híresek vagyunk ugye pár dologról és ezek közül egyik az, hogy nálunk a legszebbek a lányok. Ez így is van (ez a másik oka, hogy hazajöttem :)).

Viszont minden tiszteletem mellett a helyzet az, hogy drága lányok, holtverseny van: a csehek ott toporognak mellettetek a dobogó felső fokán.

Örülök, hogy szemüveges vagyok, mert Prágában ki akart folyni a szemem az utca forgatagában.

Michelle is modellkedhetne, ha akarna: igaz, alacsony (160 cm lehet), de ez csak dob rajta. Szőke haj, zöldeskék szem, tripla D melltartó és gömbölyded formák, hogy Michelangelo is változtatna a nemi identitásán, ha látná.

És neki van egy nővére, aki Eva. Ő ugyanez, csak 175 cm magas, sötét hajú, szemű és orvos Lipcsében.

Még Sartin megismertem őt is és nagyon kedves teremtés.

Így éltek ők négyesben Eva vőlegényével egy albérletben, ahova második este invitáltak meg.

Vittem ajándékba aszútörkölyt, mert hát ők, a nagy és erős csehek, ők bírnak ám inni!

Van is alapanyag hozzá: sörök, becherovka stb..

Na de egy magyar fiatalember se maradhat szégyenben ilyen magas labda láttán, erre le kell csapni.

52 fokos pálinkát sikerült szerezni, elő is varázsoltam a két, fél literes üveget, mikor leültettek a nappaliban.

Öten bevertük, jót aludtunk utána mind.

Péntek reggel találkoztunk legközelebb, mikor is kocsiba szálltunk és mondták, elvisznek valami érdekes helyre.

Prostejov egy Debrecen méretű város olyan kétszáz kilométerre keletre Prágától (ami csehül Praha, erre az útjelző táblákból jöttem rá). Ők mind onnan származnak és hazamentek családozni, illetve azon a hétvégén volt a helyi mulatság: tavaszköszöntő bál.

Régi tradíció ez, mikor az emberek kiöltözve rúgnak be a művelődési központban. Egyben farsang is és aki akar beöltözhet.

Öltönyt nyilván nem vittem magammal, de Janisz adott egyet kölcsön, így hát mehettünk egy jót szórakozni.

Meg is történt, nekem sok emlékem nem maradt olyan tizenegy óra utánról, de ami tény, hogy akkoriban nem nagyon tudtam meginni húzóra egy felest. Nem tetszett a dolog a gigámnak, általában vissza akarta vezetni a pálinkát az orromon át a szabadba, ezért három centeseket szoktam inni.

Másnap mesélték, hogy húsz percig fűztem a pultos csajt (aki nem nagyon beszélt angolul), addig – addig, hogy rádumált, toljak le egy vizespohárnyi vodkát egy szuszra.

Mondják, sikerült, de én nem hiszem, bár a másnap alapján elképzelhető. :)

Reggel kilenc körül tértem magamhoz, hogy a padláson alszom. Lebotorkáltam a nappalijukba (Janiszék házában voltam) és igyekeztem összerakni valami történetfonal félét, de hamar feladtam.

Nagyon szerencsés másnapos vagyok egyébként, nem igazán szokott bajom lenni, csak akkor leszek dögrováson, ha keverem a tömény italokat, de ott nagyjából jól éreztem magam, csak cseppet voltam kótyagos (ez a harmadik x után megváltozott, ma már két üveg bor után másnap egész nap el vagyok cseszve és ezért haragszom is a természetre).

Böngésződni kezdtem a neten, mi minden történt a világban míg én nem voltam képben és hamar felébredtem kómás állapotomból: aznap mondott le Gyurcsány.

Ebédet kaptunk Michellék anyukájától később, aki angoltanár és nagyon örült nekem, hogy gyakorolhatja valakivel a nyelvet.

Mondtam ok, csak izé...ég a pokol, hol a szóda? :)

Délután visszamentünk Prágába és megnéztük Európa legnagyobb showját – Janisz szerint.

Az Orloj nevű csodára gondolt, ami Prága szívében van és egy óramű akar lenni, amit még a középkorban tettek oda, a templom falára.

Minden órában, egészkor pár perces kis műsort ad elő, bábjátékhoz hasonlítanám.

Egy igazi élmény :)

3,35

Aznap este viszont már korán lefeküdtem aludni, mert vasárnap reggel indult a buszom Amszterdam felé.

Tele élményekkel és jókedvvel belevetettem magam a talpra állásba, valami viszont megváltozott bennem: már nem tudtam olyan optimistán tekinteni a jövőbe, mint másfél évvel korábban.

Komorabb lett a világ és én is kezdtem kérgesedni, de ez csak jót tett a túlélési ösztönömnek, ami a harmadik turnusban alaposan próbára is lett téve...

Amszterdam: II. turnus

Persze így, utólag visszatekintve azt mondja az ember, hogy hülye voltam: miért nem maradtam Pesten?
Eléggé nagy káoszba süllyedt a világ és senki se tudta, mi lesz ennek a vége, azt pedig végképp nem, hogy mikor. Élhettem volna otthon, vehettem volna egy darab madzagot és valahogy kihúztam volna vele a telet. Vizsgaidőszak akkor is volt, taníthattam és pénzt is kereshettem volna.
Huszanhat évesen viszont még nem úgy gondolkodik az ember, mint hat évvel később. :)
Úgy voltam vele, Amszterdamban biztos fogok tudni dolgozni és majd megoldódik valahogy minden, olyan nagyon gáz csak nem lesz.
Nem is voltam már egyedül, hárman támadtunk be újra: Era, a lánya és én.

Minden remekül is kezdődött: megérkeztünk, másnap elintéztük nekik a papírmunkát (adószám, bankszámla nyitás és stb.), majd befészkeltük magunkat a büdöstanyába, ahonnan Ottó épp kiköltözött. Pár nappal később találkoztam Thijsszel, aki új szerződéssel várt és állással a Blue Tower nevű szállodában. Munkahely
Ottó át is járt hozzánk gyakran, nőkkel ő is szeret ismerkedni, engem meg rég nem látott.

Két hét után viszont jöttek a problémák. Egyik hibám nekem, hogy szeretek alkalmazkodó lenni, ez különösen igaz, mikor albérletben élek együtt valakikkel (ma is egyedül vagyok itthon, lakótársaim szülőznek és nyugalmamban tisztába tettem a kecót, mert túl sok volt már a lábnyom és zavar. Holnap este pedig majd jól meglepődnek :)), illetve ez nem is lenne baj, de sajnos van egy olyan indíttatás is bennem, hogy valamiért feltételezem: mások is akkor érzik kellemesen magukat, ha nem lépnek a többiek tyúkszemére.
Era nem ilyen alkat.
Ő képes és elvárja: az legyen, amit ő akar és azonnal, különben patáliát csap. Szerintem két kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt tíz évben, mióta a saját sarkamon állok hányszor veszekedtem, de hogy hányszor üvöltöttem teli torokból, ahhoz még kevesebb ujj is elég lenne.
Iszonyat nehéz kihozni a sodromból, übernyugodt természet vagyok. Na nem tejbetök, csak nem is tudom: lenyelem a mérgem és minden körülmények között kulturált próbálok maradni, mint egy bábszínház.
Ehhez képest Erával odáig fajultunk, hogy azt vágtam a fejéhez: bár vinnének el Auschwitzba, te szemét, mocskos, szarevő, férges izé, ott megtanítanának viselkedni!!!
Ezt a kétes dicsőséget azzal érte el, hogy elkezdett alázni. Igaz, elintéztem neki és a kedves lányának is egy-egy, jól fizető melóhelyet (Ági, a lánya a Sheratonba került szobalánynak 2008. decemberében és csak most mondott fel középvezető beosztásából idén júliusban, mert hazaköltöztek Ottóval és a három éves kislányukkal...jaj, előre szaladtam :), Era pedig Haarlemben talált munkát, vagyis elkísértem az adott szálloda recepciójáig, ahol nagyon örültek neki, azonnal fel is vették takarítani – ott pedig sokkal könnyebb volt egy nap, mint nekem, a Blue Towerben. Ez persze nem volt gond, örültem, hogy jó helye van), de neki ez vagy nem jelentett semmit, vagy csak simán ki akartak használni.
Egy szobán osztoztunk hárman, ami nyilván nem volt kényelmes, de nagyon olcsón megúsztuk. Azt mondtuk pár hónap és külön költözünk, ez csak amolyan szükségmegoldás.
Én már februártól találtam is valamit, ahova mehettem volna, de nem, ők ki akartak onnan túrni minél hamarabb.
Hogyan? Akkor nem láttam át, de beletenyereltem a tutiba: rám néztek és belakot láttak bennem, akit jól át lehet verni: segít kijutni, melót és lakást szerezni, utána jól kitesszük onnan a szűrét.
November közepétől ez ment, jött arcomba a finom pszichikai hadviselés, a beszólogatások, a viták, veszekedések.
Próbáltam én leülni és megbeszélni velük a dolgot, de nem lehetett. Januárra pedig elfajultak a események.

Menet közben azért vicces dolgok is történtek.
Addig én soha nem használtam semmi drogot. Ok, alkoholt igen, de az mindenütt elfogadott, Ottó viszont nagyon szereti a füvet. Gondoltam verje bele a csalánosba, én is kipróbálom, hogy milyen. Vettem egy szép, jamaicás vízipipát és befáradtam a sarki fűszereshez:

- Egy gramm white widow-t szeretnék!
- Ok, 6 euró.
- Köszi, de áruld már el: mi a szisztéma? Még abszolút kezdő vagyok, soha nem téptem be, te biztos értesz hozzá: itt ez a pipa, hogy kell használni?
Dohánnyal együtt tegyem bele a füvet, vagy csak tisztán, dohány nélkül?
- Óóó, tisztán! Tegyél bele egy fél grammot, szívd el, jó lesz.

Kedves Olvasó, ha ilyen szituba keveredsz, meg ne próbáld! :)
Én akkor kis naivan hazamentem, sütöttem csirkecombot, mert tudtam, hogy ha az ember be van szívva nagyon meg tud éhezni, majd a konyhában kipróbáltam a pipámat.
Előtte nem is dohányoztam soha, de tettem amit kellett: felül begyújtottam, a csövön keresztül pedig szívtam a levegőt ahogy tudtam.
Azért okoskodtam is kicsit: először csak 0,3 grammot tettem bele, nehogy baj legyen.
Egy jointban is annyi szokott lenni, ha Ottónak az elég, nekem sok is lesz.
Elszívtam, de nem éreztem semmit. Az ideg kezdett csesztetni: nem igaz, hogy itt vagyok Hollandiában és nem tudom kipróbálni azt, ami legális!
Tettem bele még 0,2 grammot és arra emlékszem, hogy egyetlen gondolat kezdett kavarogni a fejemben: most azonnal tedd le a pipát egy biztos helyre, mert üvegből van. Utána menj be a szobába és ülj le.
Úgy tűnt, ez körülbelül 74 percig tartott, de végül leültem a fenekemre és hűha.
Nehéz leírni azt az érzést, nekem az volt benne a legfurább, hogy teljesen elveszti az ember az időérzékét: mintha nem is telne.
A mozgáskoordináció is nehezemre esett, de a legszokatlanabb a rövidtávú memória eltűnése volt: jöttem mentem a lakásban és nem tudtam megmondani, hogy öt perce voltam-e wc-n vagy sem.
Ez nem kellemes, de azért volt, mert túl sokat fogyasztottam: be kellett volna keverni dohánnyal, illetve csak sokkal kevesebbet szabad egyszerre eltolni.
Utána viszont a csirke tényleg nagyon jól esett : ) Mikor az ember abban az állapotban van, mindent sokkal intenzívebben érez: az ízeket, a hideget, minden felerősödik. Ezért olyan marha finom a kaja. (igen, a következő gondolatom nekem is az volt akkor, hogy milyen lehet így szeretkezni? Nos kipróbáltam, de 18 éven felüliekbe nem akarok belemenni. Tényleg teljesen más :)).

A válságot amúgy nagyon nem éreztük meg: munkánk volt, az árakkal nem volt baj egész decemberig.
De jött a rossz idő és Hollandiába (hogy máshová se) nem jött annyi turista, mint máskor. Harmadannyian se voltak és a szállodák hirtelen bajba kerültek: nem volt foglalás, nem tudtak nekünk annyi munkát adni, se fizetni.
A karácsony még eltelt és akadtak fizető vendégek, de januárban halál. Minden hónap 15. napján jött meg a fizetésem, de az Elegance, a cég ami közvetített január 14-n csődbe ment.
Szerencsém annyi volt, hogy volt biztosítás erre az esetre és a biztosító öt-hat hét után fizetni fog. Minden remek, de én ötven euróval a zsebemben álltam a ház kertjében és bentről már szűrődött kifele a napi veszekedés zaja.
Másnap kellett volna fizetni a lakbért, de nem tudtam. Munkám se volt, másikat találni abban az időszakban pedig lehetetlen volt.
Átmentem hát Ottóhoz, azon a csütörtökön ott aludtam.
Neki és Eráéknak is szerencséjük volt, mert az ő munkájuk nem szűnt meg, igaz nem kapták meg ők se a teljes bérüket, de annyit igen, hogy meg tudjanak élni addig, míg csillapodnak a kedélyek: mindenki azt mondta tavaszra helyre jönnek a dolgok, lesznek újra turisták: Amszterdam az mégiscsak Amszterdam. Royal with cheese :)

Valahogy összeszedtem egy buszjegyre valót és úgy döntöttem, hazamegyek Pestre.
Volt egy hostel a belvárosban, ahol kedves régi barátosném volt a tulaj és az is kongott az ürességtől. Kétezer forint volt egy éjszaka, de elég volt akkor kifizetni, amikor megjön a fizetésem: 1000-1100 euróról volt szó, amiből vígan kifizettem öt heti hostelezést.
Persze olcsóbb lett volna kivenni egy szobát valahol, de effektíve pénz nélkül jöttem haza: örültem, hogy meg tudok szállni valahol.
Haza, a családhoz nem mehettem: még nem állt velem szóba apám.
Az első költözés után (akkor Pestre mentem) jó egy évig nem is beszéltünk, utána normalizálódott valahogy a helyzet és elfogadta, hogy külön élek, vagy legalábbis úgy tett.
Mikor külföldre utaztam világot látni, akkor megint kitagadott egy időre, mert szerinte esztelen hülyeséget csinálok.
Tény, a végén pórul jártam, de addig rengeteg csodálatos élmény ért, amit egyetlen percre se bántam meg.

Hogy mi történt kedves Eráékkal? Tavaszig kihúzták valahogy, akkor újra beindult a biznisz és hirtelen nagyon sok lett a meló: rengeteg kelet-európai bevándorló hazaköltözött a válság idején, mint én.
Era nyárig maradt még, akkor megismerkedett egy szerencsétlen flótással és Budára ment, a lánya összejött Ottóval és még egy évig a büdöstanyán lakott: anyja hazamenetele után gyerekkori barátnőjével osztották meg a kéglit.

 Én márciusig jól éreztem magam Pesten, a Nyugati mellett laktam és tanítgattam. Február közepén megkaptam az elmaradt fizetésem is, de a legjobb az volt, hogy kedves, rendes emberekkel élhettem egy fedél alatt.
Eni magyar szakos tanár, a férje japán tolmács és mindketten erdélyiek (tőle tanultam meg, hogy pityókás tokány = paprikás krumpli :))
Pesten egyikőjük se a szakmájában dolgozott, bár a srác kapott alkalmi munkákat, mikor fordítania kellett. Viszont sok ideje maradt beszélgetni és nagyon kellemes társaság, illetve érdekes az érdeklődési köre: a mongol társadalmat tanulmányozza szabadidejében. :)

Március közepére magamhoz tértem és újra buzgott bennem az életerő.
Kellemes híreket kaptam nyugatról is, így leszegtem a fejem, elhatározásra jutottam és újra nekiduráltam magam: Amszterdam készülj, nekünk elszámolni valónk van!

De legelőbb meglátogattam drága egykori munkatársaimat Prágában.
Tudod, Janisz és Mischó, akikkel még Sartin dolgoztunk együtt :)