Amszterdam: III. turnus, vol. 1

2009. március 22.

Kezdődik a holland hétköznapoknak való harmadik nekifutás.

A feladat ilyen esetben egyszerű: találni kell valami szállást, illetve egy kényelmes munkát. Lényegében ha munkád van, minden ok: minimálbérből is vidáman meg lehet élni úgy, hogy hónap végén úgy sétálhatsz be az Albert Heijnbe, hogy nem azt nézed, mi mennyibe kerül, hanem mit szeretnél épp vacsorázni.

A lakhatás szokott drága lenni arrafelé, Amsterdamban egy garzonlakás 7-800 eurós havi bérleti díjnál kezdődik, de lehet keveset is mondtam.

Szoba minimum 300-350 euró, vidéken, agglomerációban lehet találni 200-250-ért is.

Az utazás se olcsó, Amszterdamban a mindenre alkalmas bérlet száz euró környéke. Ha vidéken laksz, akkor még a beutazás költsége is hozzáadódik ehhez, ami kb. annyi, mintha amennyivel olcsóbb a lakbér.

A dolog pikantériája, hogy ha van is pénzed szállásra, akkor se egyszerű találni. Amszterdam nyolcszázezres város lenne, de másfél millióan lakják: egyszerűen nincs elég ingatlan.

Így, mikor megjelensz egy hirdetett szoba ajtajában, akkor hét-nyolc másik ember áll melletted és mindnek megvan a kauciója, lakbérre valója, kedves is, hogy azonnal kivegye a helyet. A tulaj pedig kiválasztja a számára szimpatikus illetőt.

Számomra ez elég lombozóan tud hatni, ezért nem is szoktam ezzel a módszerrel albit keresni.

Hollandiában elég népes magyar közösség található, kik a közösségi oldalakon keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Facebookon van több csoport is és hasznos tud lenni, ha ezt böngészi az ember, néha kincsekre lehet akadni.

Egyébként alapszabály: külföldön ne állj szóba magyarral.

Ez félig meddig viccesen hangozhat, talán az is, de tény, hogy magyar magyarnak farkasa ott is.

Azt szoktam mondani, ha az utcán szembejön egy honfitárs és beszélgetni kezdtek, öt percen belül a következő két kérdés közül valamelyik el fog hagzani: Nem tudsz valami munkát? Tudsz valami szállást?

Ezzel önmagában még nem is lenne gond, de az estek 90%-ban, ha a kisujjad nyújtod, az egész karod kéne és iszonyat sok köztük az energiavámpír, aki rád telepszik és azon kapod magad: a jószívű segíteni akarásból az lett, hogy a saját dolgaidra nem marad időd, de vele menj el a városházára, mert egyedül nem találja meg.

Bakker, van szád, kérdezz meg valakit! A XXI. században van egy találmány, az a neve: internet. Én is azt használom, ha kell valami.

Na mindegy, a lenti sztorik után majd érthetőbb lesz, miért van az, hogy szinte minden kapcsolatot megszakítottam Hollandiával, mióta egyetemista vagyok.

Hosszú történet lesz, de ne add fel, kedves Olvasóm! Tanulságos dolgokat fogsz látni. :)

Na szóval március végén leszálltam a buszról.

Eráék még ott laktak a büdöstanyán, de oda inkább nem mentem. Nagyon haragudtam rájuk és látni se akartam egyiket se.

Az anya jobban a begyemben volt, de a lányát se kellett félteni.

Ottó egy magyarok által bérelt panelban lakott, de sajna nem volt náluk több hely, még átmenetileg sem.

Kiötlöttem, hostelezni fogok.

Még úgyis éppcsak ébredezett a vendéglátás a téli sokkból, így egy éjszakát megúsztam 10-11 euróból.

Kényelmetlen, de legalább nem megy el a pénzem kaucióra. 650 euróval támadtam és ez szűkös két havi megélhetésre volt elég, vagyis nagyjából május végéig fedezve voltam.

Addigra kellett elérni, hogy legyen melóm, fizum és találjak mondjuk május közepétől egy kiadó szobát valahol.

Munkám szinte azonnal lett is. 

Az egyik hotel keresett személyzetet, mert a régiek megpattantak a fizetésképtelenség idején, de már látták, hogy a nyár nagyjából okés lesz: lesz elég vendég.

Miért ebben az iparban dolgoztam és nem kerestem valami mást?

Ebben már volt rutinom, tudtam mi a teendő és nem egy nehéz meló a szállodai. havi fizu sem rossz és ha az ember csak angolul beszél, akkor nem sok választása van: szakmunkákhoz, jobb helyekre elvárás a holland nyelvtudás, ami nekem nem nagyon volt.

Nem is foglalkoztam igazán a holland nyelvvel, mert nem szándékoztam letelepedeni: akkoriban még továbbra is abban a világnézetben éltem, hogy ha megunom ezt a helyet, akkor lelépek egy másik országba.

Tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy Hollandia lehet egy bázis, amolyan éléskamra, ahol meg tudom szedni magam ahhoz, hogy később utazgathassak, élvezzem az életet.

Fél év holland meló közben félre lehet tenni havi 4-500 eurót. Majd’ háromezer euró, ha az ember ügyes és nem veri el mindet. Aztán fél évre el lehet menni valami olcsóbb helyre, ahol bagó az élet, vagy hazajövök Pestre, ha már nagyon hiányzik.

Szerettem amúgy itthon is lenni. 

Hollandiában mindent kellett használnom munka közben, csak az agyamat nem. Egy ideig ez kellemes, pihentet de pár hónap, hosszabb idő után elkezd bennem munkálni, hogy ez unalmas, szívesebben végeznék valami szellemi munkát: ekkor Pestre jövök tanítani.

Tehát felvett a hotel Arena, egy négycsillagos, nagyon szép szálloda a belvárosban. Arena

Ez nem közvetítős cégen keresztül dolgoztatott, direkt a munkaadóval köthettem szerződést, ami remek dolog: így több az órabérem, mert a közvetítő cég nem nyúl le belőle semmit.

Ok, annyiból jó cégnek dolgozni, hogy biztos lehetsz benne, lesz munkád: ha adott hotelbe épp nem kell ember, mert nincs teltház, akkor nem otthon kell meresztened, hanem kiküldenek egy másik szállodába, akkor takaríts ott!

Én pedig direkt kérni szoktam, hogy küldjenek erre-arra, hisz dolgozni jöttem, nem a hónaljamat szellőztetni.

Heti öt napot melózhattam viszont az Arénában és szerettem azt a helyet.

Jó volt a társaság, fiatalok voltunk mind és nem szívattuk egymást. Más hotelekben előfordul, hogy egyes kollegák lopnak egymástól, tapasztaltam ilyet is.

De ez szép helyen van, még oda sétálni is szerettem. tavasz volt és Amszterdam tavasszal a legszebb: rügyeznek a fák, nagyon kellemes idő van, néha esik, néha süt a Nap, de iszonyat jó a városban mászkálni.

Melóm tehát akadt, ez megnyugtatott: előbb utóbb pénz is jönni fog és minden helyre áll, csak ki kell tartanom.

Meg keresni egy fix szállást.

Találtam is egy kiadó szobát, havi 300 euróért és nem kértek kauciót.

Ez olyan ritka, mint sirály szárnya alatt az éticsiga, szóval azonnal siettem is a helyszínre.

Egy magyar lány hirdette a saját szobáját: alá volt írva a szerződés egy évre, ami 2009 szeptemberében jár le, de ő május elején hazamegy.

Az volt a biznisz, hogy utalok neki, ő pedig utal a tulajnak. Ha felrúgja a szerződést, akkor ugrik a kaució, ezt pedig nem akarta.

Így félig meddig szabályosan, de találtam egy szobát Amszterdam déli csücskében. Metró jár arra, abban a városban négy darab vonal van (mondom, elvileg 800 ezres, tehát kb akkora, mint Pest, Buda nélkül...) és most épül az ötödik.

Megjelentem egy szerdai napon és két órát beszélgettem a lánnyal.

Kiderült, ez egy studenthuis: a helyi egyetem hallgatói vehetik ki benne a szobákat. Van egy állami cég, aminek a neve Rochdale és ha nappalis vagy, akkor olyan 130 eurós havi díjért lakhatsz egy ilyen lakásban. De csak akkor, ha tanulsz, amúgy nem veheted ki.

Vagyis az életben nem jutnék hozzá egy ilyenhez, illetve a lány nem kis haszonnal adja tovább a szállását.

Ez engem viszont nem izgatott: bárhol máshol is ennyi egy ilyen szoba, plusz ő viseli a rizikót, mert ha lebukunk, akkor ő pácba kerül.

Épp ezért nem is a számlájára utaltam a pénzt, hanem western unionnal hazaküldtem neki Ez olyan nemzetközi pénzközvetítő hálózat, nagyon hasznos tud lenni.

Magyarán neki jó, nekem jó, mindenki boldog.

A kecó három szobás volt, két ember lakott még benne: egy holland srác, Gerrit illetve egy magyar lány, Rita.

Emlékszem, aznap bemutatott neki és ő épp a szobájában gyakorolt: a Konzervatórium elsős hallgatója volt, oboázott.

A májusi lakbért előre odaadtam a hazaköltöző lánynak és május 12-től enyém volt a szobája.

Minden tök jól alakul, már csak ki kell bírni május közepéig.

A pénzem viszont megcsappant és hirtelen arra eszméltem: bakker, április 20. után nem tudok hostelt fizetni.

Mi legyen?

Sok opcióm nem volt, az első teljes fizetésem csak május 10. körül fog megérkezni és még csak most kezdtem itt dolgozni, nem adtak előleget.

Haverokhoz se mehettem: Ottó nem tudott segíteni, Klári (az első turnusból, kivel annó együtt laktunk a büdöstanyán) épp az aktuális pasijánál élt messze, Hága után (cirka 70 kilométer).

Nem volt mit tenni, utca.

1.       Feladni nem vagyok hajlandó és hazamenni nyilván nem fogok.

2.       Van fél éves szerződésem egy tuti melóhelyen és lesz szobám is egy jó nagy és fasza albérletben, csak húsz nap múlva.

Annyi pénzem maradt, hogy vagy kajálok, vagy hostelezek.

Illetve kaját tudtam venni eleget a fizetésig, de abból a pénzből max hat éjszakát tudtam volna hostelezni, vagyis akkor meg lesz még két hetem és se szállás, se kaja.

Így április 24-től utcán töltöttem az éjszakát, közben minden nap dolgozni mentem.

Persze senki se tudta az igazat én pedig afféle túlélőpróbaként néztem az egészre: vajon képes vagyok rá, végig tudom csinálni?

Kibírtam, igen :)

Azért szerencsém is volt, mert egyetlen éjszaka sem esett ez alatt az időszak alatt, igaz hajnalra négy-öt fokig csökkent a hőmérséklet.

Reggel nyolctól estig dolgoztam, munkahelyen tudtam zuhanyozni, utána vettem valami kaját, egy jointot és bementem a könyvtárba melegedni, meg olvasgatni.

Az amszterdami városi könyvtár ingyen van, bárki bármikor bemehet, csak a kölcsönzés kerül pénzbe, illetve ahhoz be kell iratkozni. 

Este tízkor zárt a hely, akkor sétára indultam és jöttem-mentem a város forgatagában, míg el nem fáradtam annyira, hogy kvázi bárhol el tudjak aludni.

Volt egy kedvenc parkom kint a város szélén, ahol nem nagyon járnak emberek az esti órákban és ott elrejtettem egy matracot. Végig ott maradt, azon aludtam pár órát (a marihuána persze segített ebben :)) és pirkadatkor visszatettem a rejtekhelyre a fekvőhelyem, majd bementem a dolgozóba.

Ez tartott május 12-ig, ami egy hétfői nap volt, szerintem sose felejtem el.

Nem történt amúgy semmi bajom ez idő alatt, csak nehéz volt, de véget ért.

A holland királynő, Beatrix hagyományosan április 30-n tartja a születésnapját. Igazából júniusi, de az ő nagymamája, Wilhelmina annyira népszerű volt, hogy elkezdődött egy hagyomány: az ő születésnapján országszerte ünnepségeket tartottak. Ez mára egy hatalmas fesztivállá alakult, az év legnagyobb bulija.

Amszterdamban is kemény partik vannak ekkor, de 2009-ben másképp alakult.

A szokásos királyi menet rótta a megszokott útját (minden évben tesznek egy karikát egy háromszáz éves aranyhintóban a városban, ahol a királyi család él: ez egy kisebb település Hága mellett), mikor egy barom kitalálta, hogy ő délután három körül meg akar halni.

Ez még magánügy, de ő a Suzukijával bele akart hajtani abba a hintőba, hogy magával rántsa a dinasztiát is.

Terve nem jött be, mert közbeszólt egy fa, de előtte négy bámészkodót, köztük egy kislányt is elgázolt.

Öten haltak meg vele együtt, a tragédia miatt pedig Amszterdam közepén sétálgatva a hirdetőtáblák, amik egyébként arról tájékoztatnának, hol milyen buli van épp, hirtelen elsötétültek.

Megjelent Beatrix üzenete: ez és ez történt, ne ünnepeljünk ma, arra kér mindenkit, fáradjon haza és gyújtson egy gyertyát az áldozatok emlékére.

Ekkor pedig a rengeteg bulizó ember letette a piát (vagy ami épp a kezében volt) és megindult a lakhelye felé.

Fél óra alatt kiürült a város, alig maradt valaki az utcákon, csak a hatalmas adag szemét.

Szürreális egy élmény volt.

Délelőtt

Nemzeti ünnepen ilyenek is kifutnak a vízre: ez az 1711-ben elsüllyedt zászlóshajónak, az Amsterdamnak az 1990-ben épített mása - egyébként a város kikötőjében áll

Mindenki visel valami narancssárga holmit ezen a napon

Ugyanaz a város, délután öt óra magasságában

Eljött a nagy nap: május 12-n, hétfőn munka után már hazamehetek az albimba. Zuhizhatok nyugodtan fél órát, lefekhetek és kialhatom magam.

Másnapra szabadnapot kértem és hártradőltem: ez nem volt könnyű menet, de csak sikerült! :)

Boldog voltam, csak össze tudom hozni, ha akarom.

Szeptemberig szólt a kecó, addigra azért lehet találni egy szobát valahol, de pénzem már lesz rá: 1300 eurókat kerestem havonta az Arenában. háromszáz a lakbér, nyolcvan a metró (négy megállót kellett megtennem a munkahelyig), kaja száz, vagyis ötszáz euróból megélek.

Ekkor jött a meglepi: Klári kétségbeesve hívott fel délután egykor, még dolgoztam.

Otthon, Magyarországon volt két hétig, akkor ért vissza és azt találta, hogy a pasija lecserélte a zárat, a cuccát bőröndbe tette és kirúgta a francba.

Ő egy éve semmit se dolgozott, a srác tartotta el és gondolom, megunta. Persze nem ez a szakítás módja, de szegény lány így járt.

Nem tudta, mit tegyen. A pasija azt mondta neki, kifizet egy repjegyet Pestig, csak húzzon el azonnal.

Nem akart hazamenni, de Hollandiában se tudott maradni pénz, munka, szállás nélkül.

Mi amúgy jóban voltunk, gyakran beszéltünk, de persze nem tudta az igazat, csak azt, hogy most költözöm be az új szobámba.

Felhívtam hát az új lakótársaimat, akiket még nem is ismertem és megkérdeztem őket, mi lenne, ha Klári pár napig nálam aludna, míg kitalálunk valamit?

Nem volt ellenükre, így munka után érte mentem.

Olyan negyven perc vonattal, ő egy parkban sírdogált nem messze a vasúttól.

Megtaláltam és mondtam gyere, indulhatunk.

Persze örült, de azt kérte, várjuk meg amíg besötétedik: nem akarja, hogy a szomszédok lássák, hogy egy idegen pasival megy az utcán és húzza a bőröndjét.

Néztem rá és elszámoltam tízig: most komolyan ez a legnagyobb bajod?

Végül meggyőztem, hogy menjünk haza, úgyse jár többé erre soha az életben.

Este hat körül hazaértünk végül, ahol kitört belőle a zokogás: leesett neki, hol lenne most ha én nem megyek érte és nagyon sajnálta az önzőségét.

Nem haragudtam rá, sokkban volt szegény.

A történetembe csak egy hónappal később avattam be.

Aznap éjjel egy ágyban aludtunk és arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy két centi választ el tőle. Nem ért hozzám, csak közelebb húzódott.

Mai napig nem tudom, mi járhatott a fejében, akart-e valamit, vagy csak ösztönösen biztonságos helyet keresett mellettem.

Mindenesetre nem tettem semmit, nem éreztem volna fairnek most rámoccanni. Amúgy tetszett, ezért is segítettem neki, ez az igazság. :)

De nem történt köztünk semmi.

Másnap felhívtam a főnököm és megkérdeztem, felvenné-e? Angolul és kicsit hollandul is tud, gyakorlata van és ügyes, szorgos leány.

Szerdán már taníthattam be. :)

Csütörtökön arra mentem haza, hogy Gerrittel búgnak, mint a galambok, azon a hétvégén már a szobájába cuccolt.

Másfél évig jártak aztán együtt, munkában is megállta a helyét és rendbe jött az élete.

Az enyém is. Nagyon szerettem azt a kecót, hatalmas nappalija, erkélye volt. A hatodikon laktunk, egy panelben, de nem volt ezzel semmi bajom.

Következő szabadnapomon nekiálltam húslevest főzni: a közeli Albert Heijnben akciós volt a nyúlhús és sose ettem még, gondoltam levesben biztos jó lesz.

Konyhában töltöttem hát a fél délutánt, mikor kijött Rita a szobájából. Addig egy-két szónál többet nem váltottunk egymással, de akkor kitört belőle egy hatalmas:

-          Teeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!! Ennek isteni az illata, mit főzöl??

-          Nyuszilevest.

-          Mit?!

-          Húslevest nyuszihusiból, akciós volt az AH-ban.

-          Áááá, legalább ne hívnád nyuszilevesnek!!

-          Szóval nem kérsz?

-          Nem! De abból a bundáskenyérből ehetek?

A reggelimre célzott, amiből maradt pár szelet és kiderült, az a kedvenc kajája.

Auztán elmesélte, hogy volt egy nyula, aki Palacsinta névre hallgatott és nemrég megette a szőnyeget, ettől pedig meghalt.

Ebből a néhány vidám percből egy nagyon komoly barátság alakult ki, sokáig együtt laktunk, ezen a héten megyek az esküvőjére. Na, csak mint vendég :)

Ottóval is tartottam a kapcsolatot persze és még márciusban, mikor visszatértem meg is látogattam Haarlemben.

Ott ült a kedvenc kávézónkban és ott volt Ági is. Akkor még nem tudtam róluk, ezért meglepett, mikor megláttam, hogy fogják egymás kezét.

Kiment a lány wcre és kérdőn néztem a srácra: 

- Ezt hogy hoztad össze? :)

- Nézd: lyuk, lyuk, megdugjuk. 

- Ok, te tudod, de láttad, mi történt legutóbb, szóval csak ésszel apám, ésszel!

Elástam hát Ágival a csatabárdot, bocsánatot kért és igazából az anyja volt velem szemét, a lányt csak magával rántotta.

Így gyakran átjöttek hozzánk, hisz Klárit is rég ismerik, Ritával is hamar összebarátkoztak, kialakult egy kedves kis közösség és jött a nyár.

Folytatás következik.