2015. december 5., szombat

Kihívás

Sziasztok!
Kedves Thea barátosném közzétett egy kihívást itt: Csapó, szóval most mutatok nektek egy kicsit régi alkotást, amit még 1995-ben követtek el és minőségéhez méltatlan módon, elég mostohán bánt - bánik vele a világ.

Itthon dvd-n jött ki, persze van szinkronos verzió is, ami nem is sikerült rosszul, de csak olyan vágható verzióját sikerült letöltenem, amiben eredeti nyelven beszélnek.
Innen metszettem ki az egyik legjobb részt, amit a poszt végén megmutatok, de az egész film elejétől a végéig, tokkal - vonóval együtt kötelező darab. :)
Különösen az az érzékeny művészlelkeknek. Lehet, hogy ismeritek is, de ha nem, akkor most talán kedvet kaptok hozzá :)

Tehát a film címe: Arc, eredetiben Powder.
Sean Patrick Flanery a a főszereplő, aki egy különleges fiatal srácot alakít: születése előtt pár perccel anyjába belecsapott egy villám, ettől neki pedig mindenféle képességei lettek: olyan 210 az IQ-ja, a bőrében nincs egy szem pigment se, a testében pedig elektrolízis megy végbe, ami miatt a szőr se tud kinőni rajta. Ja és uralja az elektromosságot. :)

De nem is ez a film lényege.
Persze látványos és szép jelenetek készültek mindenféle megmagyarázhatatlan jelenségekről, de ami engem megfogott ebben a történetben az az, hogy a magányos fiú nagyszülei váratlanul meghalnak, őt pedig rokonok, gondviselő híján és 17 éves kora miatt árvaházban helyezik el.
Konfliktus probléma hátán, emberünk nehezen találja fel magát a többiek közt.
Közben hihetetlen bölcs és intelligens, megírtak egy-két olyan párbeszédet ehhez a mozihoz, ami olyan hatással volt rám, hogy megváltozott bennem egy s más.
Ebben a jelenetben búcsút rendeznek a kisvárosban, ahol a történet játszódik.
Jeremy újabban iskolába jár, életében először teszi be a lábát oktatási intézménybe, ami igazából untatja, de van ott valaki, aki miatt élvezi a tanórák minden percét: természetesen egy szép, kedves, hosszú hajú lány az illető, akit megfog a fiú különcsége és érzékenysége.
Találkoznak ezen mulatság alatt is, beszélgetnek egy fa alatt álló pad mellett ücsörögve, közben a népek dülledt szemekkel bámulják a messziről furcsának ható párt.
A lány értetlenkedik, hogy miért nem tudják elfogadni szegény srácot olyannak, amilyen, hisz nem tehet róla, hogy albínó.
Jeremy nem lepődik meg a bámészkodókon: hallja az érzéseiket és tudja, mitől félnek annyira.
"Szólni kéne nekik, hogy álljanak csak meg és nyugodtan fényképezzenek le! Jeremy...jól vagy?"
A srác elgondolkodva néz vissza a rámeredő tekintetekre.
"Csak azt ne mondd, hogy megint látod őket belülről!"
Mosolyogva néz vissza rá, mitől a lány arca elkomolyodik, megdöbbenti ez a felismerés.
(Azt külön imádom ebben a filmben és ez leginkább a a főszereplőre igaz, hogy hihetetlen jó a mimikájuk.)
"- És milyenek az emberek? Milyenek belülről?
- A legtöbben azt érzik, el annak szigetelve. El vannak szigetelve mindentől.
- És?
- Pedig nincsenek. Az emberek részei mindennek és mindenkinek.
- Na várj egy kicsit! Azt akarod mondani, hogy része vagyok egy fának? Része vagyok Zachnak, aki a kerítésnél ugat vagy egy olasz halásznak, aki egy olyan tengeren csónakázik éppen, amiről sose hallottam?
Része vagyok egy pasasnak, aki a siralomházban él?
- Te nem hiszel nekem. :)

- Elég nehéz elhinni...elhinni ezt az egészet.

- Igen, mert van itt valami (és a lány homlokára mutat), amin nem láttok át.
A nagyszüleimnek is volt. Azt tanították nekik, hogy mindentől el vannak szigetelve.
- És ha látnának, ezt látnák? Hogy mindennel kapcsolatban vannak?
(itt jön az a rész, ami eszembe jutott, mikor olvastam Thea kihívását)
- És hogy nem kell elrejtőzni, vagy hazudni. Hogy lehetséges hazugságok nélkül is beszélni a másikkal. A nélkül, hogy gúnyolódnának. Csalások nélkül, túlzások nélkül, miket csak arra használnak, hogy elfedjék az igazságot.
- Én senkit se ismerek, aki ne csinálná ezt..."

Ebből nekem az jött le, hogy igen, lehet másképp is élni, mint amit otthon, a tvben, a suliban vagy bárhol a világban lát az ember.


Ez pedig a kedvenc részem :D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése