Ő az én példaképem! - Thea kihívása

Sziasztok!

Thea újabb olyan kihívást tett közzé, aminek nem tudtam ellenállni, jöjjön hát egy kis írás Erdős Pálról, akitől származik pl. az a mondás. hogy 'Ahogy a nagy könyvben meg van írva!'
Arra a bizonyításra mondta ezt, ami olyan szép, hogy helye van Isten titkos könyvében: a könyvben, amiben minden matematikai probléma legszebb, legfrappánsabb megoldása található, csak az Isten genyó és nem mutatja meg nekünk, embereknek.

Paul sokat tett azért, hogy teljesebbé váljon ennek a kötetnek a földi kiadása.

-          Breaking news? Mi történt már megint a szovjetekkel?

-          Várj Paul, felhangosítom: „Hiszem, hogy ez a helyes lépés. Távozásom hazánk éléről lehetővé teszi a békés átmenetet. Mikor hat és fél évvel ezelőtt elfoglaltam ezt a posztot, akkor még egy totális diktatúra vezetését vettem át. Utam végén eljutottunk a demokrácia kezdetéig...”

-          Nahát, Joe bácsi bedobta a törülközőt? Remek, ez igazán jó hír.

Ron, folytassuk ezzel a sejtéssel: ha k nagyobb, mint n harmadik hatványa, akkor ha log n < 1 és ...

Tizedik napját tölti már Grahamék házában Erdős, de őket nem borította még ki úgy, mint ahogy két hete a belga Mrs. van Piers-t sikerült. Náluk csak egy hetet töltött az Antwerpen melletti kis házukban, de az asszony nem bírta tovább elviselni kezelhetetlen természetét:  lehet hogy ő a század legnagyobb matematikusa, de ami sok az sok.

Graham és felesége egy matematikus házaspár, akik ráadásul ugyanazon a területen is dolgoznak, a kombinatorika vezető tudósai. Mivel Fan, Ron neje pontosan érti Paul problémáit, amiket a hétköznapi dolgok okoznak, ezért türelemmel és megértéssel képes közeledni felé.

Természetesen az édesanyja halála óta vándorló magyar különcöt minden kollegája szívesen látja otthonában rövidebb-hosszabb időre, de a jóból is meg tud ártani ugye a sok.

Pali bácsi – ahogy hazája epszilonjai (matematikában a kis mennyiségek jele általában az epszilon, ezért Erdős is így hívja a gyerekeket) nevezik otthon, munka és fix jövedelem nélkül tengeti az életét. Tengeti...kiélvezi – használja minden percét.

Öt kontinens között utazgat, matematikus kollegáktól egyetemi professzorokig repül és mindig annyi időt tölt aktuális vendéglátójánál, amennyit a vendégszeretet még elbír.

Anyjával különleges volt a kapcsolata, mikor elhunyt Paul összetört.

Onnantól kezdve soha többé nem aludt régi, pesti lakásukban, egyedül nem is lépett be soha az ajtón: ha kellett valami otthonról, elkísérte egyik hazai barátja.

Felesége, saját családja sosem volt, de nagyon szerette az embereket.

Ebből a világból csak nagyon kevés dolgot vett magához: pár jegyzetfüzetet, három váltás ruhát, némi költőpénzt hordott magánál, épp annyi kacatot, ami még kicsiny bőröndjében kényelmesen elfér.

„Egyszer azt mondta egy francia kommunista, hogy a magántulajdon lopás. Szerintem nyűg.”

Mintegy ötven kollégát látogatott végig évente, akikkel ontották magukból az eredményeket.

A legtöbb közülük egész pályafutása során ír ötven-hatvan cikket, míg Paul évente jelentetett meg ennyit még nyolcvan évesen is. Egyetlen elődje dolgozott többet nála: Leonhard Euler ránk maradt munkái férnek csak el több kötetben az övéinél.

Minden reggel ötkor kelt és elárasztotta a fürdőszobát. Nem tudott a nélkül mosakodni, hogy ne ússzon minden: már lassan húsz éve elment, de egyes kollégák PVC padlói még mindig fel vannak hólyagosodva utána. Koszos ruháit probléma nélkül helyezte a vendéglátók szennyese közé és várta, mikor kaphatja őket vissza tisztán.

Negyed hat körül bekopogott a békésen alvó házaspár hálószobájába:

-          Ron, Fan! Léteztek? Legyen k egész szám, p pedig egy páratlan prím...

-          Paul, várj...az első kávéig nem tudok gondokodni.

És elkezdődött az ötletgyártás, sejtések és bizonyítások születtek. Ezt csak egyes hírek, mint pl. Gorbacsov lemondása szakíthatta félbe pár percre, egyébként csak a matematika létezett számukra.

Éjfélig nem is tért nyugovóra senki, ekkor Paul felállt, csapott egyet a levegőbe és megindult újra a fürdőszoba irányába. Másnap reggel negyed hatkor újabb kopogás hallatszott annak a bizonyos hálószobának az ajtaján...

Két hét után ezt már Ronék sem bírták tovább, ekkor Paul Bostonba repült, ahol a Harvard matematika tanszékének vezetője látta vendégül. A kollégák természetesen repestek Erdős felbukkanása okán: ilyenkor mindig egy véget érni nem akaró ötletbörze közepébe csöppentek, hatan-heten összegyűltek egy szobában és mind dolgoztak egy adott problémán.

Paul ült egy fotelben, arcát jobb tenyérével támasztotta és ha valaki feladatával kapcsolatban eszébe jutott valami, közölte azt az illetővel. 

Egyik nap személyes jellegű kérdéssel fordult hozzá az a dékán: van egy nagyon tehetséges hallgató az egyetemen, de gondban van a tandíjjal.

-          Óóó, értem. Szegény srác. Figyelj, hozd haza holnap, szeretném megismerni.

Másnap tucatnyi problémával várta a fiút, aki egyet-kettőt meg is tudott válaszolni, de rosszul érezte magát, amiért tízet nem tudott megfejteni. Paul megnyugtatta:

-          Ugyan, ne aggódj: ezek közül én egyiket se tudtam még megoldani, tehát sokat haladtunk előre!

Mennyi is a tandíjad?

-          3000 dollár.

-          Tessék, menj és fizetsd ki.

-          Köszönöm...és mikor adjam meg a kölcsönt?

-          Kölcsönt? Nem, ne add meg. Ha meglesz ez az összeg, lehet én már nem leszek itt. Szóval tedd azt vele, amit én!

Másnap már Ausztrália felé repült, zsebében csupán húsz dollárral.

Pár éve megkapta a Wolf díjat, ami tetemes summával jár, ennek nagy részéből szülei emlékére létrehozott egy alapítványt, ami hátrányos helyzetű gyerekeken segít, a többit elosztogatta. Csak 790 dollárt tartott meg, de azok szerint, akik jól ismerték, azt mondták számára még ez is hatalmas összeg.

Nőkkel is remekül kijött, de sosem nősült meg és kapcsolata sem volt. Mikor erről kérdezték, beismerte hogy valamilyen furcsa rendellenességgel él együtt: mikor vér tolul abba a bizonyos részébe, akkor éktelen fájdalmat érez. Így aztán nincs is benne semmi vágy arra, hogy ilyen célra is használja azt a testrészét.

Édesanyja volt az egyetlen nő az életében. Halála után egy elárvult fiókának érezte magát és napi 19 órás matematizálásba kezdett: itt el tudott bújni a mindennapok elől és remekül is érezte magát.

Rengeteg kávét ivott, de néha napközben is, vagy egyes kongresszusokon az előadások közben el-elbóbiskolt. Azt szokta mondani, a sírban majd eleget pihenünk!

Dokumentumfilm Erdősről

Viccesen mutatja be magát :)

Itt magyarul mesél kedvenc problémáiról - 28.08 :) 

Kihívás

Sziasztok!

Kedves Thea barátosném közzétett egy kihívást itt: Csapó, szóval most mutatok nektek egy kicsit régi alkotást, amit még 1995-ben követtek el és minőségéhez méltatlan módon, elég mostohán bánt - bánik vele a világ.

Itthon dvd-n jött ki, persze van szinkronos verzió is, ami nem is sikerült rosszul, de csak olyan vágható verzióját sikerült letöltenem, amiben eredeti nyelven beszélnek.

Innen metszettem ki az egyik legjobb részt, amit a poszt végén megmutatok, de az egész film elejétől a végéig, tokkal - vonóval együtt kötelező darab. :)

Különösen az az érzékeny művészlelkeknek. Lehet, hogy ismeritek is, de ha nem, akkor most talán kedvet kaptok hozzá :)

Tehát a film címe: Arc, eredetiben Powder.

Sean Patrick Flanery a a főszereplő, aki egy különleges fiatal srácot alakít: születése előtt pár perccel anyjába belecsapott egy villám, ettől neki pedig mindenféle képességei lettek: olyan 210 az IQ-ja, a bőrében nincs egy szem pigment se, a testében pedig elektrolízis megy végbe, ami miatt a szőr se tud kinőni rajta. Ja és uralja az elektromosságot. :)

De nem is ez a film lényege.

Persze látványos és szép jelenetek készültek mindenféle megmagyarázhatatlan jelenségekről, de ami engem megfogott ebben a történetben az az, hogy a magányos fiú nagyszülei váratlanul meghalnak, őt pedig rokonok, gondviselő híján és 17 éves kora miatt árvaházban helyezik el.

Konfliktus probléma hátán, emberünk nehezen találja fel magát a többiek közt.

Közben hihetetlen bölcs és intelligens, megírtak egy-két olyan párbeszédet ehhez a mozihoz, ami olyan hatással volt rám, hogy megváltozott bennem egy s más.

Ebben a jelenetben búcsút rendeznek a kisvárosban, ahol a történet játszódik.

Jeremy újabban iskolába jár, életében először teszi be a lábát oktatási intézménybe, ami igazából untatja, de van ott valaki, aki miatt élvezi a tanórák minden percét: természetesen egy szép, kedves, hosszú hajú lány az illető, akit megfog a fiú különcsége és érzékenysége.

Találkoznak ezen mulatság alatt is, beszélgetnek egy fa alatt álló pad mellett ücsörögve, közben a népek dülledt szemekkel bámulják a messziről furcsának ható párt.

A lány értetlenkedik, hogy miért nem tudják elfogadni szegény srácot olyannak, amilyen, hisz nem tehet róla, hogy albínó.

Jeremy nem lepődik meg a bámészkodókon: hallja az érzéseiket és tudja, mitől félnek annyira.

"Szólni kéne nekik, hogy álljanak csak meg és nyugodtan fényképezzenek le! Jeremy...jól vagy?"

A srác elgondolkodva néz vissza a rámeredő tekintetekre.

"Csak azt ne mondd, hogy megint látod őket belülről!"

Mosolyogva néz vissza rá, mitől a lány arca elkomolyodik, megdöbbenti ez a felismerés.

(Azt külön imádom ebben a filmben és ez leginkább a a főszereplőre igaz, hogy hihetetlen jó a mimikájuk.)

"- És milyenek az emberek? Milyenek belülről?

- A legtöbben azt érzik, el annak szigetelve. El vannak szigetelve mindentől.

- És?

- Pedig nincsenek. Az emberek részei mindennek és mindenkinek.

- Na várj egy kicsit! Azt akarod mondani, hogy része vagyok egy fának? Része vagyok Zachnak, aki a kerítésnél ugat vagy egy olasz halásznak, aki egy olyan tengeren csónakázik éppen, amiről sose hallottam?

Része vagyok egy pasasnak, aki a siralomházban él?

- Te nem hiszel nekem. :)

- Elég nehéz elhinni...elhinni ezt az egészet.

- Igen, mert van itt valami (és a lány homlokára mutat), amin nem láttok át.

A nagyszüleimnek is volt. Azt tanították nekik, hogy mindentől el vannak szigetelve.

- És ha látnának, ezt látnák? Hogy mindennel kapcsolatban vannak?

(itt jön az a rész, ami eszembe jutott, mikor olvastam Thea kihívását)

- És hogy nem kell elrejtőzni, vagy hazudni. Hogy lehetséges hazugságok nélkül is beszélni a másikkal. A nélkül, hogy gúnyolódnának. Csalások nélkül, túlzások nélkül, miket csak arra használnak, hogy elfedjék az igazságot.

- Én senkit se ismerek, aki ne csinálná ezt..."

Ebből nekem az jött le, hogy igen, lehet másképp is élni, mint amit otthon, a tvben, a suliban vagy bárhol a világban lát az ember.

Akit érdekel, innen le lehet tölteni:

http://torrent.eval.hu/torrent/powder+1995+1080p+hdrip+x264+aac2+0-fgt/1-9752835

Ez pedig a kedvenc részem :D

Amszterdam: III. turnus, vol 2.

Eljött ez a nap is, folytatom a történetem.

Visszatért a kedvem hozzá, pár napja random időpontokban azon kapom magam, hogy gondolkodom, miként fogalmaznám meg a következő részt.

Tudatalatti üzeneteit pedig komolyan kell venni, tehát itt vagyok. :)

2009. júniusában dobtuk el a szálat, mint Zoli haverom péntek esténként szokta a kanalat (ez a mondása, mikor kellően módosul a tudata: na, már megint jó messzire dobtam a kanalat!).

Minden szép volt és vidám: teljesen jó idő volt Amsterdamban, az első igazi nyaram töltöttem ott.

Nincs az a herefonnyasztó hőség, mint pl. idén itthon, hanem kellemes 25-26 fok szokott lenni.

Néha beborul és vizes lesz minden, de nem olyan gyakran mint az ember egy óceáni éghajlatú országtól várná: hetente maximum egyszer esett ez meg.

Nem is szeretem igazán azt a nagyon túlmeleget, jobban esnek a kellemes, simogató napok, nem kell hogy bundáskenyérnek érezzem magam.

Az életem sínen volt: munka, kecó, barátok és fanta. Minden adott volt és élveztem is piszkosul.

Rita nagyon jó barátom lett, ő 19 évesen a nővérét követte az egyik holland fővárosba (igen az egyik, mert kettő van: Hágában, ami Den Haag székel a kormány és az az államigazgatás központja, de Amsterdam a legnagyobb, leghíresebb holland város, ott is szoktak koronázni, így mindkettő fővárosi ranggal bír), aki három éve költözött ki, mert férjhez ment és ott kezdtek új életet.

Igaz, fél évre rá elváltak, de Zsófi még ott élt, ebben a studenthuisban.

A helyi tudományegyetemen tanult közgazdaságtant és nagyon jól ment neki.

Mellette a város szívében található egyik szórakozóhelyen volt pincérnő, minden csütörtök, péntek és szombat éjjel ott pörgött, mint egy búgócsiga.

Igen, heti három nap melóval keresett annyit, mint én egy hónap alatt: éjszakai meló sokkal jobban fizet és ki is tette, amit ki kellett, így busás volt a borravaló.

Ma Londonban él és újságíró egy üzleti élettel foglalkozó lapnál: megkomolyodott és lassan férjhez megy újra, ezúttal egy angol sráchoz.

Szóval a húga utána jött, mert az idősb tesó kiköltözött az albiból: aktuális pasijához cuccolt (aki egyben főnöke is volt és Pauló, egy eszméletlen vicces, portugál srác).

Rita oboázott, be iratkozott a konzervatóriumba, mert ott tanít a világ egyik legjobb oboistája.

Mellette a nővérével dolgozott minden hét második felében és ekkor csöppentem be az életébe én.

Addig csak a suli, a zene és a pénz keresése töltötte ki az életét, de újabban volt értelme kijönni a nappaliba, mert egy golyófejű srác is ott van és nagyon hülye humorán fuldokolva tud nevetni.

Sokat hülyültünk együtt és elmondása szerint a nagyapján kívül (aki 76 évesen leesett a cseresznyefáról betakarítás közben, az orvos pedig megígértette vele: többé nem tesz ilyet, nem mászik fára. Az öreg két hónappal később felkereste a dokit, aki emlékezett rá. Kezébe nyomott két kg meggyet: csak óvatosan drága főorvos úr, tegnap szedtem és közben egy-kettő bizony cigányútra szaladt!) én vagyok az egyetlen, aki sírósra tudja nevettetni.

Abban a hónapban egész éjszakákat átbeszélgettünk és nagyon megszerettük egymást.

Hasonló alkatok vagyunk és igaz ugyan, hogy az ellentétek vonzóak, de mélyebb szinten ez nem igaz: kell, hogy egy rugóra járjon az agyunk.

Mondják, férfi és nő közt nem lehet barátság, mert lehetetlen.

Mi ellenpélda vagyunk erre, mai napig működik a dolog és igaz, messze élünk egymástól, de manapság 1500 km már nem akadály.

Klári átvetődött május közepén Gerrit szobájába ugye.

Jól elvoltak egymással, bár a srác tipikus kocka volt, annak is a rosszabb verziója: reggel hatkor kelt, kifáradt a nappaliba és elkezdett játszani. Éjfélig elfogyasztott egy tálca sört, berúgott és lefeküdt aludni.

Minden egyes nap ezt csinálta. Egyetemista volt amúgy, de nemsoká kirúgták, mert nem járt be órákra.

Engem különösebben nem zavart, ilyen embert úgyse láttam még közvetlen közelről, illetve nem laktam vele, de nem is zavart sok vizet: jól elvolt a laptopjával és mindig volt otthon sör: nem rossz kombináció.

Mit evett rajta a lány?

Szerintem nem nehéz rájönni: ha lenyelte az undorát, akkor kapott egy életet, amiben élhet: Hollandiában tud dolgozni, nem kell hazamennie, a srác családja elég gazdag, ebből neki is csurran cseppen és majd, ha már összeszedte magát, akkor dobbanthat egy jobb verzióba.

Ő már csak egy ilyen lány, de hány ilyen mászkál az utcán?

Na ugye.

Nekem teljesen nyolc volt, mit csinál míg nem engem ver át.

Ő élete, legyen benne boldog, egyébként is azt szoktam mondani, mindenki tegye azt, ami jól esik neki egész addig, míg nem bánt valakit vagy valamit.

Különösen engem ne, mert akkor egy elmebeteg állattá válok. :)

A szobámban viszont egyedül laktam és fizetgettem a lakbért.

Akkoriban azon az álláspontom voltam, hogy minél több embert ismerek, annál jobb.

Ma már nem így van, de hát fiatalság, bolondság.

Persze én úgy gondoltam, hogy a minél több ember mindegyike jó fej és kedves, úgy tényleg nagyszerű, ha sokan vannak.

De az emberek nem ilyenek és ezt alaposan meg is tanultam. Ok, már akkor is felfoghattam volna ezt, hisz értek kellemetlen tapasztalatok, de akkor is hittem valamiféle alapvető jóindulatban.

Így esett, hogy arra gondoltam, keresek valakit magam mellé abba a szobába, egy szobatársat.

Felezzük a lakbért és miért ne?

Feladtam magyar oldalakon több hirdetést, hogy Amsterdam délkeleti csücskében fél szoba kiadó.

150 euró/hó, nincs kaució és segítek munkát is találni, ha arról van szó.

Jelentkeztek is és én egy Zita mellett döntöttem.

Két évvel idősebb, mint én és hasonló hippiérzés dobog a szívében, mint nekem.

Picológiával foglalkozik (ezt a szót sose tudtam leírni és direkt így szoktam ferdíteni, bocsánat) és ki akart ruccanni kicsit ebbe a liberális csodába.

Mint kiderült, a drogokkal sincs hadilábon, első dolgunk volt begombázni.

Na de először Pesten találkoztunk, mert ő zuglói.

Egy kocsmában várt, ahol már ki volt kérve a macifröccse (fehér bor és málnaszörp), amivel, mint jelenséggel én addig még sose találkoztam, ezért elfogott egy intenzív röhögőgörcs.

Elbeszélgettünk és kiderült, nagyon jó fej.

Rá egy hétre együtt repültünk vissza, de végül mégse költözött be hozzám, hanem egy külön szobát keresett magának.

Nem volt kedve kis helyen zsúfolódni, illetve félreértéseket is inkább elkerülte volna velem, amik éjjel bizony jó eséllyel megestek volna... :)

Kerestünk neki egy szobát és találtunk is nem messze, egy indiai nőnél, aki már nyugdíjasként szívogatta a vízipipáját, miközben az a jellegzetes, erős illat lengte körül.

Hamar megköttetett az üzlet és Zita beköltözött.

Másnap elintéztük a papírmunkát, elvittem az egyik hoteles melókat szervező céghez és munkát kapott az egyik étteremben a Marriottban.

Szerette, mert a város egyik legfelkapottabb helye volt és bizony híres emberkék is megjelentek arra olykor.

Közben heti három-négy estét nálunk töltött és marha jól éreztük magunkat.

Ottóék is át-átjöttek, sok alkoholos üveg gyűlt össze a spájzban pár hét alatt.

Amit még nem meséltem, hogy ez a kerülete a városnak nem más, mint a feketenegyed: szinte csak mi voltunk fehérek, míg tízemeletes panelokban laktunk. Ganzenhoef a neve, vagy Amsterdam Zuidoost

Semmi baj nem történt egyébként, tehát az ember fejében megfordul ugye, hogy fúúú, akkor ez biztos valami brutális kemény gettós környék lehet.

Nem.

Tiszta és rendezett, békés, dolgos emberek jönnek mennek fel s alá a házak közt és igaz, ápolják a saját kultúrájukat, de ez így van rendjén.

Nagy részük a régi holland gyarmatokról: Surinaméből és az Antillákról költözött át.

Suriname Brazília mellett fekszik, egy csepp ország, ahol az őserdőn és napsütésen kívül nem sok dolog van. Az Antillák pedig egy szigetcsoport Kuba alatt.

Mindkettő önálló állam ma már, de közben társult részei is a Holland Királyságnak, vagyis aki ott született ugyanúgy gondolkodás nélkül munkát vállalhat Amsterdamban, mint mondjuk én.

Nekem ezzel egyébként semmi gondom nem volt, mármint a feketenegyeddel: jobb alkaromra Snoop Dogg van tetoválva, a másikra Tupac.

Imádom a zenéjüket, bejön ez a stílus, szóval nekem körülbelül nem is remélt álom volt közéjük csöppenni.

Kiskoromban sok, hasonló környéken játszódó filmet láttam és szerettem, mint pl. a Juice, Soul plane és társai, most pedig majdnem, hogy valósággá vált.

Hasonszőrű berendezkedéssel bíró haverok irigyeltek is ezért :)

Ottó pedig nagy kedvvel jött át, mert ő maga is hip hop zenében utazik, szabadidejében underground zenészeknek, csapatoknak csinál alapokat.

Egyik nap, meló után gondoltam egyet és szétnéztem a környéken, mi minden van erre.

Találtam egy konditermet, ahova gondoltam, nem ártana lejárni: szoktam izmozni néha ilyen helyeken és akkor már rég nem volt szerencsém.

Beléptem és Tupac szólt a hangfalakból: ohóóó, ez a nekem való hely!!

Első edzés idején még nagy, hófehér szemgolyók meredtek rám: az összes srác fekete volt, ki oda járt, fehér embert eddig ott nem láttak.

Épp gondolkodni kezdtem, hogy lehet mégis jobb lenne lassan kihátrálni innen még mielőtt bele nem köt valaki a fehér ördögbe, de mikor levettem a pulcsim és előkerültek a tetoválások már nevettek: jól van, gyere csak beljebb hülyegyerek!!

Jártam is oda, míg azon a környéken laktam és nagyon nagy flash volt, mikor egy Bob Marley alkatú kollega odajött hozzám, nyújtotta a jobb öklét és pacsizás közben szemembe nézett, mondta: respect!

Kifelé menet, a recepción azért még bekérdeztem egy olyat, hogy:

- Van-e itt esetleg szauna?

- Persze, van és a bérleteddel használhatod is.

- Szuper. Esetleg szolárium? Lehet nem ártana, ha egy kis színem is lenne.

- Ember! Nézz már körbe...nem, itt nincs szükség szoláriumra. :)

Így teltek hát a hetek és teljesen rendbejött az életem. Boldogság töltött el és élveztem a nyarat.

Egész augusztusig...

Bekopogott ugyanis a Rochdale, a cég ami kiadja a lakást: fülest kaptak, hogy valami nincs itt rendben és csekkolták a szobákat.

Papíron ugye egy diáklány lakott a szobámban, de ő hazament én pedig helyette fizettem, de ez nem igazán volt legális.

Ezért két napot adtak, hogy kipakoljak.

Első körben persze nem örültem, de tudtam, hogy ez benne van a pakliban: aki csal, annak mindig számolnia kell ezzel.

Volt is már pénzem, hogy dobbantsak és mikor Zitával szétnéztünk szobapiacon pár hete, akkor el is mentettem egy számot, akinek az arab gazdája mindig tud kiadó szállást: egyiptomi emberke az illető és egy az egyben úgy néz ki, mint Oszama bin Laden.

Ezzel együtt nagyon kedves és segítőkész, illetve szobákkal nepperkedik: 300/hóért kapsz tőle lakhatást, ha arról van szó, hogy menni kell.

Azt hiszem, ez jellemzi is a világot, ahol ma élünk: úgy érzem magyarázkodnom kell, hogy miért tartottam ezt a vonalat opciónak.

De nem vagyok hajlandó megmagyarázni, miért bíztam benne. Aki ezt nem érti meg üljön le egy fotelbe és töprengjen addig, míg világos nem lesz.

Szóval gondoltam, kikeresem a számát a telefonomban, de ekkor kiderült valami, amit soha nem hittem volna: Klári ment le az irodába és közölte a céggel, hogy én itt lakom, ebben a szobában és az igazi bérlő Győrben él.

Ő azt gondolta az agyával, hogy nem lesz semmi baj: majd ő kiveszi a szobát, mert a barátja, Gerrit egyetemista, így neki is joga lesz diákszobát bérelni.

Én pedig maradhatok nyugodtan, annyi, hogy ezentúl neki fizetek.

Ott rontotta el, hogy természetesen neki nem volt lehetősége ilyen albi bérlésére, igazából annak is örülhetett, hogy nem tették ki Gerrit mellől, mert az övé is egyszemélyes szoba lenne.

Másrészt ezt nem így kell elintézni, hanem először talán közölhette volna legalább a barátjával a tervet, na meg mondjuk velem is.

Persze én se vagyok hülye: nyilván az volt a gondolat, hogy ha övé a szoba, bármikor átcuccolhat, én pedig mehetek ahova jól esik.

Rita is nagyon kiakadt rá, hisz nemrég még úgy fogadták be, mint utcára dobott szegény, árva lányt.

Hogy én mit éreztem?

Mérgesebb voltam, mint amikor Erikával vesztünk össze a haarlemi kecóban január elején.

Nagyon haragudtam rá: májusban gyakorlatilag kimentettem a szarból, amibe saját magát lavírozta bele, erre az első adandó alkalommal hátba döf.

Végül kiordibáltam magam és a többiek megnyugtattak: nem akarják, hogy elmenjek, szóval maradjak: nappaliban alhatok, míg nem találok jobb megoldást, ami kényelmetlen, de eddig is szinte minden időm a nappaliban töltöttem, ráadásul ezentúl ingyen lehetek ott.

A szobát a Rochdale lezárta, ha lesz új lakó, majd szólnak, de úgy alakult, hogy októberig nem jött senki.

Így maradt a hippistyle és én se költöztem még el.

Klári? Pár napig nem szóltam hozzá és megkértem ha lehet, kerüljön el.

Viszont nem tudok sokáig haragot tartani, ezért egy idő után kibékültem vele, részben muszájból: így nem lehet együtt élni.

Rita miatt viszont nem akartam elköltözni: fülig belé zúgtam :)

Szerbusz, te kedves látogató!

Egy hónapja nem történt itt semmi mozgolódás és ennek vannak okai.

Léteznek kifogások, mint például, hogy nincs időm, hogy a fizika magamba szívása nappali tagozaton iszonyat sok odafigyelést igényel és leköt, hogy sok minden összejött és épp rendet próbálok tenni az életemben, illetve ide írhatnék most egyéb nyalánkságokat is, de nem teszem.

Az igazság az, hogy egyik napról a másikra elszállt a kedvem ettől a memoárosditól.

Nincs ihlet, illetve kedv, hogy visszamerengjek arra, mi is történt Amszterdamban 2009 nyarán és utána.

Talán egyszer, vagyis egyszer biztos, hogy visszajön, addig várok.

Nagy szakállú bölcs mondta egyszer, hogy késztetés nélkül a szex sem az igazi és azt hiszem, igaza is volt. :)

Szóval szünetelnek Tim kalandjai, most Thea miatt vagyok itt újra, mert kaptam tőle egy díjat és ha kedvesen megkérnek valamire, legjobb tudásom szerint meg szoktam azt tenni. :)

Folytatás pedig majd következik, addig is a vidámság támadjon be mindenkit!

 

Amszterdam: III. turnus, vol. 1

2009. március 22.

Kezdődik a holland hétköznapoknak való harmadik nekifutás.

A feladat ilyen esetben egyszerű: találni kell valami szállást, illetve egy kényelmes munkát. Lényegében ha munkád van, minden ok: minimálbérből is vidáman meg lehet élni úgy, hogy hónap végén úgy sétálhatsz be az Albert Heijnbe, hogy nem azt nézed, mi mennyibe kerül, hanem mit szeretnél épp vacsorázni.

A lakhatás szokott drága lenni arrafelé, Amsterdamban egy garzonlakás 7-800 eurós havi bérleti díjnál kezdődik, de lehet keveset is mondtam.

Szoba minimum 300-350 euró, vidéken, agglomerációban lehet találni 200-250-ért is.

Az utazás se olcsó, Amszterdamban a mindenre alkalmas bérlet száz euró környéke. Ha vidéken laksz, akkor még a beutazás költsége is hozzáadódik ehhez, ami kb. annyi, mintha amennyivel olcsóbb a lakbér.

A dolog pikantériája, hogy ha van is pénzed szállásra, akkor se egyszerű találni. Amszterdam nyolcszázezres város lenne, de másfél millióan lakják: egyszerűen nincs elég ingatlan.

Így, mikor megjelensz egy hirdetett szoba ajtajában, akkor hét-nyolc másik ember áll melletted és mindnek megvan a kauciója, lakbérre valója, kedves is, hogy azonnal kivegye a helyet. A tulaj pedig kiválasztja a számára szimpatikus illetőt.

Számomra ez elég lombozóan tud hatni, ezért nem is szoktam ezzel a módszerrel albit keresni.

Hollandiában elég népes magyar közösség található, kik a közösségi oldalakon keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Facebookon van több csoport is és hasznos tud lenni, ha ezt böngészi az ember, néha kincsekre lehet akadni.

Egyébként alapszabály: külföldön ne állj szóba magyarral.

Ez félig meddig viccesen hangozhat, talán az is, de tény, hogy magyar magyarnak farkasa ott is.

Azt szoktam mondani, ha az utcán szembejön egy honfitárs és beszélgetni kezdtek, öt percen belül a következő két kérdés közül valamelyik el fog hagzani: Nem tudsz valami munkát? Tudsz valami szállást?

Ezzel önmagában még nem is lenne gond, de az estek 90%-ban, ha a kisujjad nyújtod, az egész karod kéne és iszonyat sok köztük az energiavámpír, aki rád telepszik és azon kapod magad: a jószívű segíteni akarásból az lett, hogy a saját dolgaidra nem marad időd, de vele menj el a városházára, mert egyedül nem találja meg.

Bakker, van szád, kérdezz meg valakit! A XXI. században van egy találmány, az a neve: internet. Én is azt használom, ha kell valami.

Na mindegy, a lenti sztorik után majd érthetőbb lesz, miért van az, hogy szinte minden kapcsolatot megszakítottam Hollandiával, mióta egyetemista vagyok.

Hosszú történet lesz, de ne add fel, kedves Olvasóm! Tanulságos dolgokat fogsz látni. :)

Na szóval március végén leszálltam a buszról.

Eráék még ott laktak a büdöstanyán, de oda inkább nem mentem. Nagyon haragudtam rájuk és látni se akartam egyiket se.

Az anya jobban a begyemben volt, de a lányát se kellett félteni.

Ottó egy magyarok által bérelt panelban lakott, de sajna nem volt náluk több hely, még átmenetileg sem.

Kiötlöttem, hostelezni fogok.

Még úgyis éppcsak ébredezett a vendéglátás a téli sokkból, így egy éjszakát megúsztam 10-11 euróból.

Kényelmetlen, de legalább nem megy el a pénzem kaucióra. 650 euróval támadtam és ez szűkös két havi megélhetésre volt elég, vagyis nagyjából május végéig fedezve voltam.

Addigra kellett elérni, hogy legyen melóm, fizum és találjak mondjuk május közepétől egy kiadó szobát valahol.

Munkám szinte azonnal lett is. 

Az egyik hotel keresett személyzetet, mert a régiek megpattantak a fizetésképtelenség idején, de már látták, hogy a nyár nagyjából okés lesz: lesz elég vendég.

Miért ebben az iparban dolgoztam és nem kerestem valami mást?

Ebben már volt rutinom, tudtam mi a teendő és nem egy nehéz meló a szállodai. havi fizu sem rossz és ha az ember csak angolul beszél, akkor nem sok választása van: szakmunkákhoz, jobb helyekre elvárás a holland nyelvtudás, ami nekem nem nagyon volt.

Nem is foglalkoztam igazán a holland nyelvvel, mert nem szándékoztam letelepedeni: akkoriban még továbbra is abban a világnézetben éltem, hogy ha megunom ezt a helyet, akkor lelépek egy másik országba.

Tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy Hollandia lehet egy bázis, amolyan éléskamra, ahol meg tudom szedni magam ahhoz, hogy később utazgathassak, élvezzem az életet.

Fél év holland meló közben félre lehet tenni havi 4-500 eurót. Majd’ háromezer euró, ha az ember ügyes és nem veri el mindet. Aztán fél évre el lehet menni valami olcsóbb helyre, ahol bagó az élet, vagy hazajövök Pestre, ha már nagyon hiányzik.

Szerettem amúgy itthon is lenni. 

Hollandiában mindent kellett használnom munka közben, csak az agyamat nem. Egy ideig ez kellemes, pihentet de pár hónap, hosszabb idő után elkezd bennem munkálni, hogy ez unalmas, szívesebben végeznék valami szellemi munkát: ekkor Pestre jövök tanítani.

Tehát felvett a hotel Arena, egy négycsillagos, nagyon szép szálloda a belvárosban. Arena

Ez nem közvetítős cégen keresztül dolgoztatott, direkt a munkaadóval köthettem szerződést, ami remek dolog: így több az órabérem, mert a közvetítő cég nem nyúl le belőle semmit.

Ok, annyiból jó cégnek dolgozni, hogy biztos lehetsz benne, lesz munkád: ha adott hotelbe épp nem kell ember, mert nincs teltház, akkor nem otthon kell meresztened, hanem kiküldenek egy másik szállodába, akkor takaríts ott!

Én pedig direkt kérni szoktam, hogy küldjenek erre-arra, hisz dolgozni jöttem, nem a hónaljamat szellőztetni.

Heti öt napot melózhattam viszont az Arénában és szerettem azt a helyet.

Jó volt a társaság, fiatalok voltunk mind és nem szívattuk egymást. Más hotelekben előfordul, hogy egyes kollegák lopnak egymástól, tapasztaltam ilyet is.

De ez szép helyen van, még oda sétálni is szerettem. tavasz volt és Amszterdam tavasszal a legszebb: rügyeznek a fák, nagyon kellemes idő van, néha esik, néha süt a Nap, de iszonyat jó a városban mászkálni.

Melóm tehát akadt, ez megnyugtatott: előbb utóbb pénz is jönni fog és minden helyre áll, csak ki kell tartanom.

Meg keresni egy fix szállást.

Találtam is egy kiadó szobát, havi 300 euróért és nem kértek kauciót.

Ez olyan ritka, mint sirály szárnya alatt az éticsiga, szóval azonnal siettem is a helyszínre.

Egy magyar lány hirdette a saját szobáját: alá volt írva a szerződés egy évre, ami 2009 szeptemberében jár le, de ő május elején hazamegy.

Az volt a biznisz, hogy utalok neki, ő pedig utal a tulajnak. Ha felrúgja a szerződést, akkor ugrik a kaució, ezt pedig nem akarta.

Így félig meddig szabályosan, de találtam egy szobát Amszterdam déli csücskében. Metró jár arra, abban a városban négy darab vonal van (mondom, elvileg 800 ezres, tehát kb akkora, mint Pest, Buda nélkül...) és most épül az ötödik.

Megjelentem egy szerdai napon és két órát beszélgettem a lánnyal.

Kiderült, ez egy studenthuis: a helyi egyetem hallgatói vehetik ki benne a szobákat. Van egy állami cég, aminek a neve Rochdale és ha nappalis vagy, akkor olyan 130 eurós havi díjért lakhatsz egy ilyen lakásban. De csak akkor, ha tanulsz, amúgy nem veheted ki.

Vagyis az életben nem jutnék hozzá egy ilyenhez, illetve a lány nem kis haszonnal adja tovább a szállását.

Ez engem viszont nem izgatott: bárhol máshol is ennyi egy ilyen szoba, plusz ő viseli a rizikót, mert ha lebukunk, akkor ő pácba kerül.

Épp ezért nem is a számlájára utaltam a pénzt, hanem western unionnal hazaküldtem neki Ez olyan nemzetközi pénzközvetítő hálózat, nagyon hasznos tud lenni.

Magyarán neki jó, nekem jó, mindenki boldog.

A kecó három szobás volt, két ember lakott még benne: egy holland srác, Gerrit illetve egy magyar lány, Rita.

Emlékszem, aznap bemutatott neki és ő épp a szobájában gyakorolt: a Konzervatórium elsős hallgatója volt, oboázott.

A májusi lakbért előre odaadtam a hazaköltöző lánynak és május 12-től enyém volt a szobája.

Minden tök jól alakul, már csak ki kell bírni május közepéig.

A pénzem viszont megcsappant és hirtelen arra eszméltem: bakker, április 20. után nem tudok hostelt fizetni.

Mi legyen?

Sok opcióm nem volt, az első teljes fizetésem csak május 10. körül fog megérkezni és még csak most kezdtem itt dolgozni, nem adtak előleget.

Haverokhoz se mehettem: Ottó nem tudott segíteni, Klári (az első turnusból, kivel annó együtt laktunk a büdöstanyán) épp az aktuális pasijánál élt messze, Hága után (cirka 70 kilométer).

Nem volt mit tenni, utca.

1.       Feladni nem vagyok hajlandó és hazamenni nyilván nem fogok.

2.       Van fél éves szerződésem egy tuti melóhelyen és lesz szobám is egy jó nagy és fasza albérletben, csak húsz nap múlva.

Annyi pénzem maradt, hogy vagy kajálok, vagy hostelezek.

Illetve kaját tudtam venni eleget a fizetésig, de abból a pénzből max hat éjszakát tudtam volna hostelezni, vagyis akkor meg lesz még két hetem és se szállás, se kaja.

Így április 24-től utcán töltöttem az éjszakát, közben minden nap dolgozni mentem.

Persze senki se tudta az igazat én pedig afféle túlélőpróbaként néztem az egészre: vajon képes vagyok rá, végig tudom csinálni?

Kibírtam, igen :)

Azért szerencsém is volt, mert egyetlen éjszaka sem esett ez alatt az időszak alatt, igaz hajnalra négy-öt fokig csökkent a hőmérséklet.

Reggel nyolctól estig dolgoztam, munkahelyen tudtam zuhanyozni, utána vettem valami kaját, egy jointot és bementem a könyvtárba melegedni, meg olvasgatni.

Az amszterdami városi könyvtár ingyen van, bárki bármikor bemehet, csak a kölcsönzés kerül pénzbe, illetve ahhoz be kell iratkozni. 

Este tízkor zárt a hely, akkor sétára indultam és jöttem-mentem a város forgatagában, míg el nem fáradtam annyira, hogy kvázi bárhol el tudjak aludni.

Volt egy kedvenc parkom kint a város szélén, ahol nem nagyon járnak emberek az esti órákban és ott elrejtettem egy matracot. Végig ott maradt, azon aludtam pár órát (a marihuána persze segített ebben :)) és pirkadatkor visszatettem a rejtekhelyre a fekvőhelyem, majd bementem a dolgozóba.

Ez tartott május 12-ig, ami egy hétfői nap volt, szerintem sose felejtem el.

Nem történt amúgy semmi bajom ez idő alatt, csak nehéz volt, de véget ért.

A holland királynő, Beatrix hagyományosan április 30-n tartja a születésnapját. Igazából júniusi, de az ő nagymamája, Wilhelmina annyira népszerű volt, hogy elkezdődött egy hagyomány: az ő születésnapján országszerte ünnepségeket tartottak. Ez mára egy hatalmas fesztivállá alakult, az év legnagyobb bulija.

Amszterdamban is kemény partik vannak ekkor, de 2009-ben másképp alakult.

A szokásos királyi menet rótta a megszokott útját (minden évben tesznek egy karikát egy háromszáz éves aranyhintóban a városban, ahol a királyi család él: ez egy kisebb település Hága mellett), mikor egy barom kitalálta, hogy ő délután három körül meg akar halni.

Ez még magánügy, de ő a Suzukijával bele akart hajtani abba a hintőba, hogy magával rántsa a dinasztiát is.

Terve nem jött be, mert közbeszólt egy fa, de előtte négy bámészkodót, köztük egy kislányt is elgázolt.

Öten haltak meg vele együtt, a tragédia miatt pedig Amszterdam közepén sétálgatva a hirdetőtáblák, amik egyébként arról tájékoztatnának, hol milyen buli van épp, hirtelen elsötétültek.

Megjelent Beatrix üzenete: ez és ez történt, ne ünnepeljünk ma, arra kér mindenkit, fáradjon haza és gyújtson egy gyertyát az áldozatok emlékére.

Ekkor pedig a rengeteg bulizó ember letette a piát (vagy ami épp a kezében volt) és megindult a lakhelye felé.

Fél óra alatt kiürült a város, alig maradt valaki az utcákon, csak a hatalmas adag szemét.

Szürreális egy élmény volt.

Délelőtt

Nemzeti ünnepen ilyenek is kifutnak a vízre: ez az 1711-ben elsüllyedt zászlóshajónak, az Amsterdamnak az 1990-ben épített mása - egyébként a város kikötőjében áll

Mindenki visel valami narancssárga holmit ezen a napon

Ugyanaz a város, délután öt óra magasságában

Eljött a nagy nap: május 12-n, hétfőn munka után már hazamehetek az albimba. Zuhizhatok nyugodtan fél órát, lefekhetek és kialhatom magam.

Másnapra szabadnapot kértem és hártradőltem: ez nem volt könnyű menet, de csak sikerült! :)

Boldog voltam, csak össze tudom hozni, ha akarom.

Szeptemberig szólt a kecó, addigra azért lehet találni egy szobát valahol, de pénzem már lesz rá: 1300 eurókat kerestem havonta az Arenában. háromszáz a lakbér, nyolcvan a metró (négy megállót kellett megtennem a munkahelyig), kaja száz, vagyis ötszáz euróból megélek.

Ekkor jött a meglepi: Klári kétségbeesve hívott fel délután egykor, még dolgoztam.

Otthon, Magyarországon volt két hétig, akkor ért vissza és azt találta, hogy a pasija lecserélte a zárat, a cuccát bőröndbe tette és kirúgta a francba.

Ő egy éve semmit se dolgozott, a srác tartotta el és gondolom, megunta. Persze nem ez a szakítás módja, de szegény lány így járt.

Nem tudta, mit tegyen. A pasija azt mondta neki, kifizet egy repjegyet Pestig, csak húzzon el azonnal.

Nem akart hazamenni, de Hollandiában se tudott maradni pénz, munka, szállás nélkül.

Mi amúgy jóban voltunk, gyakran beszéltünk, de persze nem tudta az igazat, csak azt, hogy most költözöm be az új szobámba.

Felhívtam hát az új lakótársaimat, akiket még nem is ismertem és megkérdeztem őket, mi lenne, ha Klári pár napig nálam aludna, míg kitalálunk valamit?

Nem volt ellenükre, így munka után érte mentem.

Olyan negyven perc vonattal, ő egy parkban sírdogált nem messze a vasúttól.

Megtaláltam és mondtam gyere, indulhatunk.

Persze örült, de azt kérte, várjuk meg amíg besötétedik: nem akarja, hogy a szomszédok lássák, hogy egy idegen pasival megy az utcán és húzza a bőröndjét.

Néztem rá és elszámoltam tízig: most komolyan ez a legnagyobb bajod?

Végül meggyőztem, hogy menjünk haza, úgyse jár többé erre soha az életben.

Este hat körül hazaértünk végül, ahol kitört belőle a zokogás: leesett neki, hol lenne most ha én nem megyek érte és nagyon sajnálta az önzőségét.

Nem haragudtam rá, sokkban volt szegény.

A történetembe csak egy hónappal később avattam be.

Aznap éjjel egy ágyban aludtunk és arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy két centi választ el tőle. Nem ért hozzám, csak közelebb húzódott.

Mai napig nem tudom, mi járhatott a fejében, akart-e valamit, vagy csak ösztönösen biztonságos helyet keresett mellettem.

Mindenesetre nem tettem semmit, nem éreztem volna fairnek most rámoccanni. Amúgy tetszett, ezért is segítettem neki, ez az igazság. :)

De nem történt köztünk semmi.

Másnap felhívtam a főnököm és megkérdeztem, felvenné-e? Angolul és kicsit hollandul is tud, gyakorlata van és ügyes, szorgos leány.

Szerdán már taníthattam be. :)

Csütörtökön arra mentem haza, hogy Gerrittel búgnak, mint a galambok, azon a hétvégén már a szobájába cuccolt.

Másfél évig jártak aztán együtt, munkában is megállta a helyét és rendbe jött az élete.

Az enyém is. Nagyon szerettem azt a kecót, hatalmas nappalija, erkélye volt. A hatodikon laktunk, egy panelben, de nem volt ezzel semmi bajom.

Következő szabadnapomon nekiálltam húslevest főzni: a közeli Albert Heijnben akciós volt a nyúlhús és sose ettem még, gondoltam levesben biztos jó lesz.

Konyhában töltöttem hát a fél délutánt, mikor kijött Rita a szobájából. Addig egy-két szónál többet nem váltottunk egymással, de akkor kitört belőle egy hatalmas:

-          Teeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!! Ennek isteni az illata, mit főzöl??

-          Nyuszilevest.

-          Mit?!

-          Húslevest nyuszihusiból, akciós volt az AH-ban.

-          Áááá, legalább ne hívnád nyuszilevesnek!!

-          Szóval nem kérsz?

-          Nem! De abból a bundáskenyérből ehetek?

A reggelimre célzott, amiből maradt pár szelet és kiderült, az a kedvenc kajája.

Auztán elmesélte, hogy volt egy nyula, aki Palacsinta névre hallgatott és nemrég megette a szőnyeget, ettől pedig meghalt.

Ebből a néhány vidám percből egy nagyon komoly barátság alakult ki, sokáig együtt laktunk, ezen a héten megyek az esküvőjére. Na, csak mint vendég :)

Ottóval is tartottam a kapcsolatot persze és még márciusban, mikor visszatértem meg is látogattam Haarlemben.

Ott ült a kedvenc kávézónkban és ott volt Ági is. Akkor még nem tudtam róluk, ezért meglepett, mikor megláttam, hogy fogják egymás kezét.

Kiment a lány wcre és kérdőn néztem a srácra: 

- Ezt hogy hoztad össze? :)

- Nézd: lyuk, lyuk, megdugjuk. 

- Ok, te tudod, de láttad, mi történt legutóbb, szóval csak ésszel apám, ésszel!

Elástam hát Ágival a csatabárdot, bocsánatot kért és igazából az anyja volt velem szemét, a lányt csak magával rántotta.

Így gyakran átjöttek hozzánk, hisz Klárit is rég ismerik, Ritával is hamar összebarátkoztak, kialakult egy kedves kis közösség és jött a nyár.

Folytatás következik.