Ő az én példaképem! - Thea kihívása

Sziasztok!

Thea újabb olyan kihívást tett közzé, aminek nem tudtam ellenállni, jöjjön hát egy kis írás Erdős Pálról, akitől származik pl. az a mondás. hogy 'Ahogy a nagy könyvben meg van írva!'
Arra a bizonyításra mondta ezt, ami olyan szép, hogy helye van Isten titkos könyvében: a könyvben, amiben minden matematikai probléma legszebb, legfrappánsabb megoldása található, csak az Isten genyó és nem mutatja meg nekünk, embereknek.

Paul sokat tett azért, hogy teljesebbé váljon ennek a kötetnek a földi kiadása.

-          Breaking news? Mi történt már megint a szovjetekkel?

-          Várj Paul, felhangosítom: „Hiszem, hogy ez a helyes lépés. Távozásom hazánk éléről lehetővé teszi a békés átmenetet. Mikor hat és fél évvel ezelőtt elfoglaltam ezt a posztot, akkor még egy totális diktatúra vezetését vettem át. Utam végén eljutottunk a demokrácia kezdetéig...”

-          Nahát, Joe bácsi bedobta a törülközőt? Remek, ez igazán jó hír.

Ron, folytassuk ezzel a sejtéssel: ha k nagyobb, mint n harmadik hatványa, akkor ha log n < 1 és ...

Tizedik napját tölti már Grahamék házában Erdős, de őket nem borította még ki úgy, mint ahogy két hete a belga Mrs. van Piers-t sikerült. Náluk csak egy hetet töltött az Antwerpen melletti kis házukban, de az asszony nem bírta tovább elviselni kezelhetetlen természetét:  lehet hogy ő a század legnagyobb matematikusa, de ami sok az sok.

Graham és felesége egy matematikus házaspár, akik ráadásul ugyanazon a területen is dolgoznak, a kombinatorika vezető tudósai. Mivel Fan, Ron neje pontosan érti Paul problémáit, amiket a hétköznapi dolgok okoznak, ezért türelemmel és megértéssel képes közeledni felé.

Természetesen az édesanyja halála óta vándorló magyar különcöt minden kollegája szívesen látja otthonában rövidebb-hosszabb időre, de a jóból is meg tud ártani ugye a sok.

Pali bácsi – ahogy hazája epszilonjai (matematikában a kis mennyiségek jele általában az epszilon, ezért Erdős is így hívja a gyerekeket) nevezik otthon, munka és fix jövedelem nélkül tengeti az életét. Tengeti...kiélvezi – használja minden percét.

Öt kontinens között utazgat, matematikus kollegáktól egyetemi professzorokig repül és mindig annyi időt tölt aktuális vendéglátójánál, amennyit a vendégszeretet még elbír.

Anyjával különleges volt a kapcsolata, mikor elhunyt Paul összetört.

Onnantól kezdve soha többé nem aludt régi, pesti lakásukban, egyedül nem is lépett be soha az ajtón: ha kellett valami otthonról, elkísérte egyik hazai barátja.

Felesége, saját családja sosem volt, de nagyon szerette az embereket.

Ebből a világból csak nagyon kevés dolgot vett magához: pár jegyzetfüzetet, három váltás ruhát, némi költőpénzt hordott magánál, épp annyi kacatot, ami még kicsiny bőröndjében kényelmesen elfér.

„Egyszer azt mondta egy francia kommunista, hogy a magántulajdon lopás. Szerintem nyűg.”

Mintegy ötven kollégát látogatott végig évente, akikkel ontották magukból az eredményeket.

A legtöbb közülük egész pályafutása során ír ötven-hatvan cikket, míg Paul évente jelentetett meg ennyit még nyolcvan évesen is. Egyetlen elődje dolgozott többet nála: Leonhard Euler ránk maradt munkái férnek csak el több kötetben az övéinél.

Minden reggel ötkor kelt és elárasztotta a fürdőszobát. Nem tudott a nélkül mosakodni, hogy ne ússzon minden: már lassan húsz éve elment, de egyes kollégák PVC padlói még mindig fel vannak hólyagosodva utána. Koszos ruháit probléma nélkül helyezte a vendéglátók szennyese közé és várta, mikor kaphatja őket vissza tisztán.

Negyed hat körül bekopogott a békésen alvó házaspár hálószobájába:

-          Ron, Fan! Léteztek? Legyen k egész szám, p pedig egy páratlan prím...

-          Paul, várj...az első kávéig nem tudok gondokodni.

És elkezdődött az ötletgyártás, sejtések és bizonyítások születtek. Ezt csak egyes hírek, mint pl. Gorbacsov lemondása szakíthatta félbe pár percre, egyébként csak a matematika létezett számukra.

Éjfélig nem is tért nyugovóra senki, ekkor Paul felállt, csapott egyet a levegőbe és megindult újra a fürdőszoba irányába. Másnap reggel negyed hatkor újabb kopogás hallatszott annak a bizonyos hálószobának az ajtaján...

Két hét után ezt már Ronék sem bírták tovább, ekkor Paul Bostonba repült, ahol a Harvard matematika tanszékének vezetője látta vendégül. A kollégák természetesen repestek Erdős felbukkanása okán: ilyenkor mindig egy véget érni nem akaró ötletbörze közepébe csöppentek, hatan-heten összegyűltek egy szobában és mind dolgoztak egy adott problémán.

Paul ült egy fotelben, arcát jobb tenyérével támasztotta és ha valaki feladatával kapcsolatban eszébe jutott valami, közölte azt az illetővel. 

Egyik nap személyes jellegű kérdéssel fordult hozzá az a dékán: van egy nagyon tehetséges hallgató az egyetemen, de gondban van a tandíjjal.

-          Óóó, értem. Szegény srác. Figyelj, hozd haza holnap, szeretném megismerni.

Másnap tucatnyi problémával várta a fiút, aki egyet-kettőt meg is tudott válaszolni, de rosszul érezte magát, amiért tízet nem tudott megfejteni. Paul megnyugtatta:

-          Ugyan, ne aggódj: ezek közül én egyiket se tudtam még megoldani, tehát sokat haladtunk előre!

Mennyi is a tandíjad?

-          3000 dollár.

-          Tessék, menj és fizetsd ki.

-          Köszönöm...és mikor adjam meg a kölcsönt?

-          Kölcsönt? Nem, ne add meg. Ha meglesz ez az összeg, lehet én már nem leszek itt. Szóval tedd azt vele, amit én!

Másnap már Ausztrália felé repült, zsebében csupán húsz dollárral.

Pár éve megkapta a Wolf díjat, ami tetemes summával jár, ennek nagy részéből szülei emlékére létrehozott egy alapítványt, ami hátrányos helyzetű gyerekeken segít, a többit elosztogatta. Csak 790 dollárt tartott meg, de azok szerint, akik jól ismerték, azt mondták számára még ez is hatalmas összeg.

Nőkkel is remekül kijött, de sosem nősült meg és kapcsolata sem volt. Mikor erről kérdezték, beismerte hogy valamilyen furcsa rendellenességgel él együtt: mikor vér tolul abba a bizonyos részébe, akkor éktelen fájdalmat érez. Így aztán nincs is benne semmi vágy arra, hogy ilyen célra is használja azt a testrészét.

Édesanyja volt az egyetlen nő az életében. Halála után egy elárvult fiókának érezte magát és napi 19 órás matematizálásba kezdett: itt el tudott bújni a mindennapok elől és remekül is érezte magát.

Rengeteg kávét ivott, de néha napközben is, vagy egyes kongresszusokon az előadások közben el-elbóbiskolt. Azt szokta mondani, a sírban majd eleget pihenünk!

Dokumentumfilm Erdősről

Viccesen mutatja be magát :)

Itt magyarul mesél kedvenc problémáiról - 28.08 :) 

Kihívás

Sziasztok!

Kedves Thea barátosném közzétett egy kihívást itt: Csapó, szóval most mutatok nektek egy kicsit régi alkotást, amit még 1995-ben követtek el és minőségéhez méltatlan módon, elég mostohán bánt - bánik vele a világ.

Itthon dvd-n jött ki, persze van szinkronos verzió is, ami nem is sikerült rosszul, de csak olyan vágható verzióját sikerült letöltenem, amiben eredeti nyelven beszélnek.

Innen metszettem ki az egyik legjobb részt, amit a poszt végén megmutatok, de az egész film elejétől a végéig, tokkal - vonóval együtt kötelező darab. :)

Különösen az az érzékeny művészlelkeknek. Lehet, hogy ismeritek is, de ha nem, akkor most talán kedvet kaptok hozzá :)

Tehát a film címe: Arc, eredetiben Powder.

Sean Patrick Flanery a a főszereplő, aki egy különleges fiatal srácot alakít: születése előtt pár perccel anyjába belecsapott egy villám, ettől neki pedig mindenféle képességei lettek: olyan 210 az IQ-ja, a bőrében nincs egy szem pigment se, a testében pedig elektrolízis megy végbe, ami miatt a szőr se tud kinőni rajta. Ja és uralja az elektromosságot. :)

De nem is ez a film lényege.

Persze látványos és szép jelenetek készültek mindenféle megmagyarázhatatlan jelenségekről, de ami engem megfogott ebben a történetben az az, hogy a magányos fiú nagyszülei váratlanul meghalnak, őt pedig rokonok, gondviselő híján és 17 éves kora miatt árvaházban helyezik el.

Konfliktus probléma hátán, emberünk nehezen találja fel magát a többiek közt.

Közben hihetetlen bölcs és intelligens, megírtak egy-két olyan párbeszédet ehhez a mozihoz, ami olyan hatással volt rám, hogy megváltozott bennem egy s más.

Ebben a jelenetben búcsút rendeznek a kisvárosban, ahol a történet játszódik.

Jeremy újabban iskolába jár, életében először teszi be a lábát oktatási intézménybe, ami igazából untatja, de van ott valaki, aki miatt élvezi a tanórák minden percét: természetesen egy szép, kedves, hosszú hajú lány az illető, akit megfog a fiú különcsége és érzékenysége.

Találkoznak ezen mulatság alatt is, beszélgetnek egy fa alatt álló pad mellett ücsörögve, közben a népek dülledt szemekkel bámulják a messziről furcsának ható párt.

A lány értetlenkedik, hogy miért nem tudják elfogadni szegény srácot olyannak, amilyen, hisz nem tehet róla, hogy albínó.

Jeremy nem lepődik meg a bámészkodókon: hallja az érzéseiket és tudja, mitől félnek annyira.

"Szólni kéne nekik, hogy álljanak csak meg és nyugodtan fényképezzenek le! Jeremy...jól vagy?"

A srác elgondolkodva néz vissza a rámeredő tekintetekre.

"Csak azt ne mondd, hogy megint látod őket belülről!"

Mosolyogva néz vissza rá, mitől a lány arca elkomolyodik, megdöbbenti ez a felismerés.

(Azt külön imádom ebben a filmben és ez leginkább a a főszereplőre igaz, hogy hihetetlen jó a mimikájuk.)

"- És milyenek az emberek? Milyenek belülről?

- A legtöbben azt érzik, el annak szigetelve. El vannak szigetelve mindentől.

- És?

- Pedig nincsenek. Az emberek részei mindennek és mindenkinek.

- Na várj egy kicsit! Azt akarod mondani, hogy része vagyok egy fának? Része vagyok Zachnak, aki a kerítésnél ugat vagy egy olasz halásznak, aki egy olyan tengeren csónakázik éppen, amiről sose hallottam?

Része vagyok egy pasasnak, aki a siralomházban él?

- Te nem hiszel nekem. :)

- Elég nehéz elhinni...elhinni ezt az egészet.

- Igen, mert van itt valami (és a lány homlokára mutat), amin nem láttok át.

A nagyszüleimnek is volt. Azt tanították nekik, hogy mindentől el vannak szigetelve.

- És ha látnának, ezt látnák? Hogy mindennel kapcsolatban vannak?

(itt jön az a rész, ami eszembe jutott, mikor olvastam Thea kihívását)

- És hogy nem kell elrejtőzni, vagy hazudni. Hogy lehetséges hazugságok nélkül is beszélni a másikkal. A nélkül, hogy gúnyolódnának. Csalások nélkül, túlzások nélkül, miket csak arra használnak, hogy elfedjék az igazságot.

- Én senkit se ismerek, aki ne csinálná ezt..."

Ebből nekem az jött le, hogy igen, lehet másképp is élni, mint amit otthon, a tvben, a suliban vagy bárhol a világban lát az ember.

Akit érdekel, innen le lehet tölteni:

http://torrent.eval.hu/torrent/powder+1995+1080p+hdrip+x264+aac2+0-fgt/1-9752835

Ez pedig a kedvenc részem :D